Kedves fiam, Hannes! Levelemet a Johannita Lovagrend rodoszi ispotályából írom neked, miközben a sikeres jeruzsálemi hadjárat során szerzett sérüléseimből lábadozom. Betegágyamon fekve eszembe jutott családunk felemelkedésének története, az, hogy milyen messzire jutottunk a kezdetek óta.

A nevem Wilhelm és most 1243-at írunk. 1202-től kezdve egy hosszú úton vettem részt, melyet szeretnék ma elmesélni nektek. VI. Henrik német-római császár keresztes lovagja voltam. A császár halála után III. Ince pápa szerette volna folytatni a sikeres hadjáratot, így 1202-ben elindította a negyedik keresztes hadjáratot és el is indultunk elfoglalni Konstantinápolyt.

Nem vagyok vénséges, de már fiatal sem. Több nyarat éltem át, mint a legtöbb szerzetes a kolostorunkba, viszont szégyellős vagyok elárulni, hogy pontosan mennyit. Sok minden történt ezekben az évtizedekben, miket szerzetesként átéltem, és azt remélem, hogy még sok ilyen esemény fog történni, az egyház javára. Paulus testvér vagyok, egy szerény kis bencésrendi szerzetes.

A szerzetesek napjainkban az egyház és a keresztény hit híveinek azon személyei, akik rendekbe csoportosulva a vallásnak szentelik életüket. Az egyik ilyen, immáron már 549 éves szerzetesrend a bencések, amit Nursiai Szent Benedek alapított 529-ben. Mai vendégem Paulus testvér, aki személyesen nyilatkozik a szerzetesi életről. Arra kértem, meséljen egy kicsit magáról!

A nevem István, magyar zarándok vagyok. 1445-ben születtem egy erősen hívő család egyszem gyermekeként. Életem története igazán 14 éves koromban kezdett el izgalmassá válni. Mindez egy kis sétával indult.

Friedrich földesúr, Regensburg városának kormányzója vagyok, vagyis inkább már csak voltam, Az Úr 1477. évében kezdődött a történetem, amikor is egy árulás során földönfutóvá váltam.