montecassino-01-min

A szerzetesek napjainkban az egyház és a keresztény hit híveinek azon személyei, akik rendekbe csoportosulva a vallásnak szentelik életüket. Az egyik ilyen, immáron már 549 éves szerzetesrend a bencések, amit Nursiai Szent Benedek alapított 529-ben. Mai vendégem Paulus testvér, aki személyesen nyilatkozik a szerzetesi életről. Arra kértem, meséljen egy kicsit magáról!

–  Köszönöm a látogatást, igazán megtisztelő. Nos, én Itáliában születtem, méghozzá Ravenna városában. Talán ismerős lehet önnek a név a San Vitale székesegyház miatt. Ott nőttem fel, a családom is onnan származik. Még a korábbi felmenőim menekültek ide Konstantinápolyból az ostrom elől 717-ben, azóta itt élünk. Édesapám kishűbéres, hivatalnoki dolgozó. Szerette volna, ha valami mesterségbe kezdek, de én inkább a szerzetesi életet választottam. Ezért jöttem ide délre, Monte Cassinóba, a bencések központi kolostorába.

–  És mit gondol, mennyivel másabb a kolostori élet az otthonihoz képest?

– Lényegében hasonló, bár azért nyilván vannak különbségek. Munka itt talán több van, viszont többen is vagyunk rá. Otthon a családommal élve más az élet mint itt, a többi baráttal. Nem rosszabb, nem jobb, csak eltér az ittenitől. Talán a közösségi életet emelném ki főként, az a legnagyobb eltérés a ravennai és a szerzetesi életem között.

–  Hogyan mutatná be röviden a bencés rendet?

–  A rendet 529-ben alapította Szent Benedek testvérünk, a munka és hitélet közös együttélésének szentelve. Sokat dolgozunk együtt, de egyúttal hittérítők is vagyunk. Fő célunk a latin kereszténység népszerűsítése már az 1054-es kereszténység-szakadás óta.

–  És milyen munkákat végeznek?

– A nap egy részében kétkezi munkákat végzünk, azaz földet művelünk. Ez fárasztó tevékenység. A mi elveink szerint nagyon fontos a munka, ezáltal a test karbantartása is. Ezért igyekszünk a „mezőgazdasági” munkán könnyíteni, új módszereket bevezetni. Rendszeresen kódexeket másolunk. Ez szép munka, de nagy figyelmet igényel. Ezen kívül a főzés, a kolostor karbantartása, a lovak etetése, betegeink ellátása és persze az öngondoskodás a természetes feladataink közé tartozik, már el sem tudnánk képzelni ezek nélkül az életünket.

–  Hogyan élte meg a rend az egyházi reformot?

– Természetesen. Ugyan a kezdetekkor én még nem éltem, de ez most is egy aktuálpolitikai kérdés. Mint a legtöbben, mi is jelentősen elleneztük a múlt században bevezetett invesztitúrát és a növekvő alárendeltséget, ami a főpapjainkat érte. Gondoltuk, ha mi nem lépünk, akkor más se fog. Ezért indított Odó apát 932-ben egy reformsorozatot a testvérek clunyi apátságából. Ezek az újítások még mindig tartanak, a fő érdek a kolostorokban való rend visszaállítása, az egymástól való függetlenség és a szétszórtság végetvetése. Azt láttuk, hogy sokan mintha csak időtöltés miatt jönnének ide. Keveset dolgoznak, mintha csak ki akarnának bújni az otthoni rossz sorsuk elől.

–  És miért lett annyira különleges a Cluny apátság?

– Nos, hát nyilvánvalóan a fő ok az, hogy onnan indultak az említett reformok. Így hamar a mozgalom élére tudott kerülni és több ezer és ezer kolostor tartozott hozzá egy szempillantás alatt. Mivel ekkora hatalma van, az invesztitúra ellenes mozgalomban nagy szerepet vállal a mai napig is. Jut eszembe, pont mostanában történt hogy VII. Gergely, a pápánk, megerősítette a követeléseit.

– Igen, hallottam róla. Bár ezt önök csak jobban tudják, mi is történt pontosan. A mai szóbeszédnek már aligha lehet hinni…

– Igen, habár a politika nem a szakterületem de ez azért mégis csak érint engem is. 1075-ben a Dictatus Papae-ben Gergely pápa kihirdette az egyház követeléseit, de ezt csak félig-meddig sikerült elérni, mert VII. Henrik császár elvette tőle a pápai méltóságot. Ezt nem tűrhette tétlenül, bár érthető is! Szerintem helyesen, kiátkozta az egyházból az atya ezt a kétszínű császárt. Na, ezt most írja le, ez a legjobb része a történetnek; mivel így Henrik császár elvesztette a hűbéreseit is, kénytelen volt valami módon bocsánatot kérni. Hallotta mi történt Canossában?

– Igen, VII. Henrik uralkodó császár nyíltan megalázkodott.

– Így van! Én is ott voltam, három napon át, amíg mezítelen lábbal kesergett az utcán, micsoda látvány volt az!

– Összességében mit mondana, mit várhatunk a jövőtől e téren?

– Szerintem van esély rá, hogy az egyház független marad, bár sose lehet tudni. Most jól áll a helyzet, bár a történelem számos fordulatot hozott már korábban is. Imádkozzunk a legjobb eshetőségért.

–  Hová folytatta útját ezután? Nem ment vissza a kolostorba?

– Nem, Rómából útnak indultam Bizáncon keresztül Mekkába, majd Medinába, hogy tanulmányozzam az új hitet. Utam során megismertettem az embereket a keresztény hittel. Hosszú út volt, a hittérítés sok áldozatot követel egy szerzetestől, de azért Istennek hála, minden nap volt hová lehajtanom a fejemet.

– És mit tapasztalt az Arab Birodalomban?

–  Ott egy másik tan terjedt el 622-től, az iszlám. Alapítója Mohamed volt, aki, mint mesélték, tevehajcsár volt. Gábriel által egy látomása volt, ezáltal megvilágosodott, és egy új tant hozott létre. Persze, támaszkodott a zsidó és keresztény hit tanaira is.

– Önt foglalkoztatta ez az új tan?

–  Igen, sokat megtudtam róla. Egy istenük volt, Allah, egy „törvénykönyvük”, a Korán, mely a mindennapjaikat szabályozta. Mohamed utódai a kalifák voltak, akik egy személyben voltak világi és egyházi vezetők. A hitet akár erőszakkal is terjesztették.

– Milyen érdekességet látott még ott?

– Fejlettek voltak alkímiában, csillagászatban, algebrában.

– Mennyi időt töltött ott?

– Húsz évig voltam távol, sokat láttam, sokat tapasztaltam, kicsit megfáradtam, vágytam haza. Egy éve élvezem a szerzetes rend nyugalmát, pihenek, olvasok, lejegyzem tapasztalataimat, imádkozom. Megtettem, amit tudtam. Küldetésem sikeres volt, sokan megtértek.

– Köszönöm, hogy szakított rám időt. Dicsértessék!

 

Szerző: Dobai Bálint

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

Illusztráció: internet (Monte Cassino)