314d38c1dd40cae00789b1b7a40c5a5f

A nevem István, magyar zarándok vagyok. 1445-ben születtem egy erősen hívő család egyszem gyermekeként. Életem története igazán 14 éves koromban kezdett el izgalmassá válni. Mindez egy kis sétával indult.Egyik délután hirtelen úgy éreztem, hogy muszáj elmennem egyet járni a környéken. Már legalább fél perce mászkálhattam a verőfényes napsütésben, mikor egyszer csak beborult az ég, és egy hang menydörgött le a felhők közül.

– István!!!

Ijedtemben összerándultam, aztán rohanni kezdtem, magam sem tudtam, merre.

– István, hiába futsz, a felhők magasságából beszélek, nem tudsz annyira messze menni, hogy ne fölötted legyek.

„Hmm, van benne valami” –  gondoltam, és megálltam. Ilyen értelmes érvet még soha nem hallottam emberfiától.

– Te vagy az, Uram? – kérdeztem.

– Hát persze! És most jól figyelj, mert fontos küldetést bízok rád. Tudod te, mennyi a születéskor várható élettartama egy mai embernek?

– Nem, uram.

– Hát persze! Honnan is tudhatnád? 30 év.

– Hogy mennyi?!

– Jól hallottad, kevesebb, mint feleannyi, mint a 21. században lesz. Mellesleg ezen nem kéne meglepődnöd, mert fogalmad se lehet, hogy mennyivel tovább fognak élni az emberek 600 év múlva – mondta, határtalan bölcsességével ismét bebizonyítva, hogy tényleg az Egek Urával beszélek – Na, de térjünk a tárgyra! Hosszú életet adok neked, kerek ötven évet, de cserébe teljesítened kell a feladatot, amit rád bízok. Életed során utazgatnod kell, be kell járnod Európát. Jelen kell lenned legalább tíz olyan eseményen, amely olyannyira fontos, hogy az emberek több száz év múlva is emlékezni fognak rá. Emellett beszélned kell öt olyan emberrel, vagy legalább tudomást kell szerezned olyanokról, akiknek neve haláluk után örökre fennmarad, és nem merül feledésbe. Szóvl nem olyanok, mint te. Megértetted?

„Nem is rossz – gondoltam magamban – , sokáig élek és még világot is látok.”

– Elfogadom a feltételeket! – mondtam ki hangosan döntésemet.

– Ki mondta, hogy van választási lehetőséged? Idióta… Csak azt kérdeztem, hogy megértetted-e.

– Elnézést – válaszoltam kissé megszeppenve. – Megértettem.

– Helyes! Akkor most menj, és tervezd meg szépen a hátralevő életedet. Kicsit abszurd, nem? – nevetett fel. – Na de mindegy, csak menj, kezdem unni az ábrázatod.

– Sajnálom, Uram, máris indulok! – már komolyan kezdtem félni.

– Ja, és még valami! Ha nem sikerül halálodig megtenned, amire kértelek, örökre a pokol tüzén fogsz égni, mert egy számomra fontos ember kap rossz osztályzatot a történelem esszéjére. De ez a te szempontodból már lényegtelen.

– Mi az a történelem esszé? És mi az az osztályzat? És várjunk csak! MI AZ, HOGY A POKOL TÜZÉN FOGOK ELÉGNI???

Az elkövetkezendő napokban csak egy gondolat foglalkoztatott: „Mi történik Pinocchió orrával, ha azt mondja, hogy ’Most nőni fog az orrom’?” Jó, igazság szerint kettő. A jövőmön töprengtem éjjel-nappal. „Hogy fogom megoldani, hogy utazgassak, mikor csak egy egyszerű család egyszerű gyermeke vagyok?” Eszembe jutott fiatal királyunk, Mátyás, akit épp egy éve, 1458. január 24-én választottak királlyá a Duna jegén. „Igazságtalanság! Alig két évvel idősebb nálam, és mégis annyival többet ért el.” Mindig is elkeserített a szomorú tény, hogy mennyi minden múlik azon, milyen családba születtünk. Egy olyan egyszerű polgárnak, mint nekem, egész életében keményen kell dolgoznia, hogy eltarthassa családját. Házasság által sem szerezhetünk nagyobb vagyont, ugyanis esélyünk sincs egy gazdagabb család lányát elvenni. „Bezzeg Mátyás! Még csak 16 éves, de már három eljegyzése is volt, én meg örülhetek, ha a szüleimnek sikerül egy szerencsétlent találniuk, aki hozzám jönne.

Mátyás még 10 éves sem volt, mikor apja, Hunyadi János (aki akkor az ország egyik leggazdagabb földesura volt) elhatározta Cillei Ulrik gróffal, hogy összeházasítják gyermekeiket. Az eljegyzés négy évvel később létre is jött, de Cillei Ulrik lánya, Erzsébet három hónap múlva meghalt.

Mikor V. László meghalt, Mátyás Prágában volt fogságban. Anyja, Szilágyi Erzsébet és testvére, Szilágyi Mihály megbeszélték Garai Lászlóval, hogy támogatja Mátyás királlyá választását, ha az cserébe elveszi a lányát. Ez a megállapodás annak ellenére jött létre, hogy Podjebrád György azt szabta Mátyás szabadon engedésének feltételéül, hogy feleségül veszi Podjebrád Katalint, amit Mátyás meg is ígért. Így egyszerre két nővel volt eljegyezve, és egyik eljegyzést sem akarta felbontani, mert vagy a saját szavát, vagy anyja és nagybátyja ígéretét szegi meg. Ebben a kínos helyzetben végül Podjebrád Katalin mellett döntött, ugyanis nem akarta szószegéssel kezdeni uralkodói pályafutását.

Az is eszembe jutott, királyunk hogy kijátszotta háta mögött szövetkező nagybátyját, és hogyan biztosította a Felvidéket a portyázó cseh csapatoktól. Ekkor rádöbbentem: „Ahhoz, hogy ott legyek a fontosabb történéseknél, valahogy mindig Mátyás közelében kell lennem.” Már azt is tudtam, hogy hogyan.

Február 17-én Garai László és Újlaki Miklós magyar királlyá választották III. Frigyest Németújváron. Ezután Székesfehérvárra szerették volna vinni, hogy a Szent Koronával ünnepélyesen Magyarország királyává válasszák, ugyanis az akkori magyar szokásjog szerint csak így lehetett törvényes uralkodó. Mátyás király ezt megakadályozandó, sereget gyűjtött Buda köré, majd Nagy Simon macsói bán parancsnoksága alatt Körmend felé küldte, hogy elállják a Fehérvár felé tartó Frigyes útját. Ennek a seregnek a sorai között voltam én is.

A koronázás így Németújváron ment végbe 1459. március 4-én. Ezt követően III. Frigyes nyomban intézkedett, hogy Grafeneck Ulrik 5000 emberrel törjön be Vas vármegyébe, és Szombathely környékét pusztítgassa. Ugyanekkor Lendvai Bánfi Pál egy erősebb had élén Zalába üldözte és ott fosztogatta Mátyás párthíveit, majd az egész osztrák és magyar had Körmendnél egyesült, ahol a Rába bal partján erődített táborba szálltak, várva a magyar sereg támadását.

Mi ezalatt a Rába jobb partján foglaltunk el egy kedvező magaslati állást, ám március 27-én reggel Nagy Simon bán parancsára átkeltünk a Rábán, és mindenféle felderítés nélkül rohantunk bele az ellenségbe. Mondanom sem kell, hogy nem sok sikerrel jártunk. Nagy Simon kiadta a parancsot az általános visszavonulásra, de így is sok embert vesztettünk, és még többet vesztettünk volna, ha az ellenséges magyar csapatok nem kímélnek meg minket és engedik át az üldözést az osztrák nehézlovasságnak, akik legfeljebb a gyalogságban tehettek kárt.

Nagy Simont Mátyás a vártnál sokkal kegyesebben fogadta, rendelkezésére bocsátotta a tartalékcsapatokat, és elrendelte a támadás megismétlését. Ellenben Frigyes császár a két magyar vezérnek, Újlakinak és Szentgyörgyinek szemrehányásokat tett, amiért nem vettek részt a megvert ellenség üldözésében. Újlaki és Szentgyörgyi elkedvetlenedve vezette haza seregét.

Április 12-én bukkantunk az ellenséges osztrák seregre Pinkafőnél. Nyomban megtámadtuk őket. Az erejükben és szerencséjükben elbizakodott császáriak azonban nem várták be a támadást, hanem erődített táborukat otthagyva, elénk jöttek és a sík mezőn szálltak velünk szembe. Már az első heves roham visszaszorította őket a szekérvárba, majd bekerítettük őket, és rövid, de kemény tusa után győzelmet arattunk.

Mikor Mátyás király megtudta, hogy a magyar urak összevesztek a császárral, megpróbálta őket újra a maga részére megnyerni, és mindenféle ígéretek által sikerrel is járt.

III. Frigyes nem folytatta ugyan hadműveleteit, de felbuzdította az ország felső részeiben fészkelő cseh katonákat, akik az ő hatására kezdtek el mozgolódni. Mátyás 1460. március 27-én küldött csapatokat ellene, de azok nem jártak sikerrel, a csehek még tovább dél felé kezdtek el terjeszkedni. Ennek megakadályozására a király Rozgonyi Sebestyént küldte egy kisebb sereggel, aki Patát, a Mátra aljában lévő fából épített várat fogta ostrom alá. De a védőrség nagy kitartással védelmezte a rábízott erősséget, így Rozgonyi kénytelen volt felhagyni az ostrommal. Ekkor Mátyás a saját kezébe vette az ügyet. Megjelenése nagy örömöt és lelkesedést váltott ki a katonákból, így újra felbuzdulva rohamozták meg a várat, mire a csehek rögtön fegyverszünetet kértek, majd pár nap múlva fel is adták a várat. Ezután az ifjú és tettrevágyó király még ebben az évben elfoglalta Sajónémetit, Sajóvárt, Gömört, Derencset és Osgyánt, a következő évben pedig Rimaszécset, Serkét, Rimaszombatot és Salgóvárat ejtette hatalmába. Eközben északkelet felől Palóczi ugyancsak szorította vissza a cseheket. Később a Felvidéken a legtöbb hadművelet békés úton ért véget, a megegyezés 1460. november 29-ére jött létre.

Mikor Szilágyi Mihály emberei segítségével kiszabadult világosvári fogságából és hatalmába kerítette a várat, Mátyás szinte jóleső örömmel nyugtázta a jól sikerült csínyt, és Várkonyba rendelte maga mellé. Itt a béke tényleg létrejött és a király igaz bocsánatának és visszatért bizalmának jeléül nemcsak nagybátyjára bízta a délvidék kormányát és a törökök elleni ottani seregek vezérletét, hanem még Erdély kormányzójának, macsói bánnak és az alsó részek főkapitányának is kinevezte.

Várkonyból a király Felvidékre sietett helyreállítani az ottani rosszra fordult hadihelyzetet, míg Szilágyi az Aldunához ment, hogy Nándorfehérvárt és Kevevárát jobb védelmi állapotba helyezze. Később tőrbe csalták, Konstantinápolyba vitették, és ott a szultán parancsára lefejeztették.

A törökök egyre nagyobb fenyegetést jelentettek Magyarországra, így Mátyás elhatározta, hogy először megtisztítja a Felvidéket a cseh rablóktól és megpróbálja nyélbe ütni az egyezséget III. Frigyessel, hogy aztán minden erejével a törökökre tudjon koncentrálni. 1460 végén a cseh háború folytatását Szapolyai Imrére bízta, de mivel az döntő sikereket nem tudott elérni, 1461 júliusában ő maga vette át a hadműveletek vezetését.

Ebben az időben Podjebrád György tárgyalásokba bocsátkozott a Hunyadi-ház ellenségeivel arról, hogy idősebbik fia, Victorin, Újlaki lányát feleségül véve kerüljön Mátyás helyébe a magyar királyi székbe. Mikor Mátyás erről tudomást szerzett, a csehek elleni hadműveletek vezetését újra Szapolyai Imrének adta át, míg ő Budára tért vissza.

Eközben a csehek Giskra János vezetésével újra erőre kaptak, de a királynak végül sikerült őket 25.000 arany, Lippa és Sólymos várának fejében a saját oldalára állítania a törökök ellen. Már csak Frigyessel kellett valahogy megegyezni. E célból 1461. vége felé Vitéz János váradi püspököt titkon Grácba küldte. 1462 április 3-án létrejött a következő szerződés: 60.000 aranyért Mátyás megkapja a koronát és Sopront, ellenben több más város Frigyes birtokában marad, és élete végéig használhatja a magyar királyi címet.

A május 10-ei országgyűlésen ennek a két megegyezésnek a feltételeit terhesnek találták, de elfogadták. Mivel a felvidéki hadjárat teljesen kiürítette a királyi kincstárat, a főurak jövedelmeik arányában önként felajánlották segítségüket, a nemesség pedig fejenként egy-egy arany fizetésére kötelezte magát. Ezzel szemben Mátyásnak meg kellett ígérnie, hogy a jövőben ilyen rendkívüli adó megszavazását az országgyűlésektől nem fogja kívánni.

Ezalatt a törökök ismét támadólag léptek fel. Ali bég hadai 1462 nyarán átkeltek a Száván és a Szerémséget pusztították, sőt egészen a Dunáig és a Dráváig zsákmányoltak. A török betörés hírére azonban a Rozgonyi testvérek és Szokolyi Péter megtámadták a Dráva mentéről visszatérő törököket, azokat heves harc után legyőzték, a zsákmányt tőlük mind elvették és nagy számú foglyot szabadítottak ki. Ebben az ütközetben 4000 török esett el.

1463. márciusának második felében a Tolnán tartott országgyűlés a törökök elleni háború megindítását határozva el, a sereg gyűlőhelyéül Péterváradot tűzte ki május 29-ére. Mátyás király, hogy a vármegyéktől kiállítandó hadak ne késlekedjenek, már május első felében Bátán táborozott, majd átkelt a Dunán és Bács felé tartott. Ekkor már a palotás ezredben szolgáltam, ami mindenhova követte Mátyást.

A tolnai országgyűlés után Mátyást visszakísértük Budára, ahol megtartotta menyegzőjét Podjebrád Katalinnal. Ekkor kaptunk pár nap szabadnapot, hogy elkölthessük jól megérdemelt zsoldunkat. Éppen egy kocsmában ittam el utolsó filléreimet, mikor hirtelen eszembe jutott valami. Megállt a kezemben a tizenkettedik korsó sör. „De hát már réges-rég megvan a 10 esemény!”

– Megvan! Megcsináltam! – kiáltottam fel örömömben.

– Bizony! Nem hittem volna, hogy sikerül – szólalt meg az égből egy ismerős hang. – Akkor már fölösleges is lenne tovább élned.

– És mi lesz az 50 évvel?! Úgy volt, hogy sokáig élhetek, ha teljesítem a feladatot.

– Ilyet mondtam volna? – gondolkozott el az Úr. – Sajnos nem túl jó a memóriám. Ádámékat is csak két hétre akartam kitiltani a paradicsomból, aztán nézd meg, mi lett belőle. De különben is, nézz magadra! Holtrészeg vagy. Jól fog esni neked egy kis örökké tartó pihenés… a POKOLBAN! Nem, csak viccelek –nevette el magát.

Szívesen beszámolnék még róla, mi történt  továbbiakban, de hirtelen elsötétedett előttem a világ…

Utószó

Bizonyára sokan elgondolkoztatok rajta, hogy miért neveztem magam zarándoknak, amikor bemutatkoztam. Nos, a Magyar Katolikus Lexikon szerint a zarándok jelentése: egy helyet „egyénileg vagy közösségben, lelki szempontok miatt fölkereső hívő, aki célját elérve hazatér.” Én bárhova mentem, Isten akaratából tettem, úgyhogy úgy érzem, megvan rá a jogom, hogy zarándoknak nevezzem magam. Meg egyébként sem volt olyan választási lehetőség, hogy zsoldos…

 

Szerző: Domokos Lóránt

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

Illusztráció: Pinterest