unnamed

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum jóvoltából idén is megrendezésre került az Év Gyermekkönyve Díj kiosztója, habár a vírushelyzetre való tekintettel nem a megszokott módon.

A szakmai zsűri mellett egy diákzsűri is osztott ki díjakat, mégpedig négy kategóriában (12 éven aluliaknak, 12 éven felülieknek, Illusztráció és Innováció) .

Mindegyik kategóriát egy-egy iskola kapja meg, amelyek aztán kijelölnek egy-egy gyerekzsűrit a diákjaik közül. Iskolánk idén azt a feladatot kapta, hogy az Innováció kategória öt jelölt könyvéből kiválassza azt, ami a diákok véleménye szerint leginkább megérdemli az elismerést.

A zsűri megszervezését Pásztor Csörgei Andrea, iskolánk könyvtárosa és drámapedagógusa vállalta magára, aki a Fazekasban működő drámacsoportunk tagjait kérte fel a zsűrizésre.

Nyolcan álltunk neki a zsűrizésnek Andrea néni felügyelete alatt, név szerint Horváth Anna, Horák Zsófia, Kemény Anna Ráni, Kiss Tamás, Rozmán Lilla, Simon Zsófia és jómagam, Kelemen Kinga. A kategóriában jelölt művek elég különbözőek voltak, a papírszínháztól a novelláskötetig mindenféle alkotást véleményeztünk. A zsűri tagjainak életkora ugyanilyen vegyes, hiszen a legfiatalabb „kritikus” ötödikes, míg a legidősebb tizedikes volt.

A kategóriában az alábbi öt könyvet jelölték:

A kőleves – a magyar népmesét feldolgozó papírszínházat fogyatékkal élő gyerekek készítették, a Csimota Kiadó jóvoltából jelent meg.

Papolczy Péter: Hogyne szeretnélek! – a kötet Shakespeare szonettjeit dolgozza fel, kiadta a Tilos az Á könyvek.

Ezentúl lesz banán! – a novelláskötet a rendszerváltás körüli tágabb időszakot mutatja be az íróinak életéből „elcsent” történeteken keresztül, szintén a Tilos az Á könyvek adta ki.

Lőrincz László: 25 szelfi az Árpád-korból – a könyv mókás, 21. századi „bravúrral” mutatja be a történelem ezen korszakát: a letűnt korok szereplői internetes fórumon keresztül beszélgetnek egymással, majd a „kommentek” után rövid történelmi magyarázatot is kap az olvasó. Megjelent a Kolibri Kiadó gondozásában.

Szabó T. Anna: Játék a városban – a rövid verseskötetet Molnár Jacqueline illusztrációi díszítik, kiadta az Óbudai Múzeum.

Mindegyik jelölt kötet innovatív volt valamilyen szempontból és mindegyikben volt valami, ami miatt nehezen tudtunk csak megválni tőle. Sokat gondolkodtunk, beszéltünk, vitáztunk arról, hogy vajon melyik érdemli meg leginkább a díjat, míg végül két alkotást sikerült kizárnunk. Ezek után jött csak a neheze, mert a megmaradt három könyv mindegyike nagyon tetszett a zsűrinknek. Hosszas mérlegelés után a korosztályt figyelembe véve – bár nehéz szívvel – de sikerült kizárnunk még egy kötetet. Az utolsó két jelölt között majdnem egy órán keresztül vacilláltunk. Mindkét könyv mellett nagyon erős érvek szóltak, és mind a két kötetnek megvolt a maga „rajongótábora” a zsűrin belül. Végül kemény munka és elhúzódó viták árán kiválasztottuk a győztest, ami most már nem titok, hogy Lőrincz László 25 szelfi az Árpád-korból című könyve.

A döntésünk során rengeteg szempontot figyelembe vettünk a könyvekkel kapcsolatos érzéseinken kívül, a szöveg minőségét, az illusztrációkat, a korosztályt, de fő aspektus mégiscsak az volt, hogy mennyire innovatív az adott könyv. Én személy szerint mindegyik könyvet meleg szívvel ajánlom, mindegyikben van valami, ami elvarázsolja az embert.

Valamint ezúton is köszönöm az egész diákzsűri nevében, hogy részünk lehetett ebben a megtiszteltetésben, illetve köszönöm Andrea néni segítségét és iránymutatását a döntés meghozatalában! Mindezek mellett gratulálok – gratulálunk – a nyertesnek a győzelemhez!

 

Szerző: Kelemen Kinga

Illusztráció: ujkor.hu