Category

Ajánló

Ajánló

Egy Agatha Christie klasszikus

Spoilerveszély-sorozat, újabb epizód! Az And Then There Were None c. mű szerzője Agatha Christie, aki ezen kívül több ismert krimit is írt. Az első világháború ideje alatt az egészségügyben dolgozott. Azon belül egy gyógyszer laboratóriumban, ahol a vegyszereket látva jutott eszébe a mérgezéses gyilkosságok köré írható és azután egy nyomozó által felderítendő történet megírásának ötlete.

Olvasd tovább
Ajánló

Tíz kedvenc a romantika zenéjéből

Emlékeztek a “Velünk élő barokk” kezdeményezésre, amikor a 10. c osztály osztotta meg a Suliújsággal az adott korszakra vonatkozó favoritjait? Úgy tűnik, ebből is egy klassz sorozat lesz. Reimann Kristóf válogatását olvashatjátok / hallgathatjátok.  

Olvasd tovább
Ajánló

Frank Márton: Páratlanok – A világ peremén (elemzés)

A „Páratlanok” című könyvet egy barátomtól a 11. születésnapomra kaptam. Azóta a szívemhez nőtt, sok barátomnak ajánlottam, nekik is nagyon tetszett. Ha javasolnom kell egy könyvet, mindig ez jut az eszembe, már magyarórán is említettem egyszer. A könyv annyira magával ragadott, hogy a nemrég megjelent harmadik részét három nap alatt kiolvastam. Spoilerveszély-sorozat, 2. rész! Bogár Balázs írása.

Olvasd tovább
Ajánló

A színház mint szentély (színházi világnap)

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére a Színházi Világnapot a világ minden országában csak 1978, egyébként már 1962 óta március 27-én ünnepeljük. Minden évben a színházi élet egy jeles képviselőjét kérik fel arra, hogy elmondja üzenetét, idehaza ezen a napon rendszerint az előadások előtt hangzik el a szöveg. Shahid Nadeem gondolatai következnek.

Olvasd tovább
Ajánló

Fazekasos tanárok az Iskolatévén

A digitális tanrendre való áttérés jegyében az Index három kiváló tanárt kért fel, hogy tartson 10-10 órát magyarból, matekból és történelemből március 23-tól április végéig. A Fazekasból Repárszky Ildikó és Kovács Péter is bekerült a válogatott csapatba!

Olvasd tovább