1348. november 12. A nevem Parti István. Az elmúlt pár hétben vissza-visszatért hozzám egy álom éjszakánként: Tours-i Szent Márton sírhelyénél imádkozom. A mai nap elhatároztam, hogy zarándokútra indulok, hogy eljussak oda, valamint hogy az utamról naplót fogok vezetni. Még nem tudom pontosan miért, de érzem, hogy ez az út fontos lesz számomra.

Úgy gondolom, hogy egy túlélő személyes tapasztalatai hihetőbbek, mint a győztesek által kreált irományok. Én nem fogom szépíteni a kegyetlen valóságot. Vesztettünk, ez tény. Már csak az a kérdés, hogy miért Ázsiából írok egy francia társaságában angol létemre…

Kedves fiam, Hannes! Levelemet a Johannita Lovagrend rodoszi ispotályából írom neked, miközben a sikeres jeruzsálemi hadjárat során szerzett sérüléseimből lábadozom. Betegágyamon fekve eszembe jutott családunk felemelkedésének története, az, hogy milyen messzire jutottunk a kezdetek óta.

A nevem Wilhelm és most 1243-at írunk. 1202-től kezdve egy hosszú úton vettem részt, melyet szeretnék ma elmesélni nektek. VI. Henrik német-római császár keresztes lovagja voltam. A császár halála után III. Ince pápa szerette volna folytatni a sikeres hadjáratot, így 1202-ben elindította a negyedik keresztes hadjáratot és el is indultunk elfoglalni Konstantinápolyt.

Nem vagyok vénséges, de már fiatal sem. Több nyarat éltem át, mint a legtöbb szerzetes a kolostorunkba, viszont szégyellős vagyok elárulni, hogy pontosan mennyit. Sok minden történt ezekben az évtizedekben, miket szerzetesként átéltem, és azt remélem, hogy még sok ilyen esemény fog történni, az egyház javára. Paulus testvér vagyok, egy szerény kis bencésrendi szerzetes.