Úgy gondolom, hogy egy túlélő személyes tapasztalatai hihetőbbek, mint a győztesek által kreált irományok. Én nem fogom szépíteni a kegyetlen valóságot. Vesztettünk, ez tény. Már csak az a kérdés, hogy miért Ázsiából írok egy francia társaságában angol létemre…1398. március 20-án születtem, amikor már javában folyt a háború. Édesapám, Henrik egy egyszerű angol bérlő volt, édesanyám születésem után egy kicsivel pestisben meghalt, helyette húgom vezette a háztartást. Később, mikor idősebbek lettünk, én is bérlővé váltam és tisztán emlékszem, hogy apánk hogyan magyarázta el a háború kitörésének okát. III. Edward angol király és VI. Fülöp francia király között trónharc bontakozott ki, mivel VI. Fülöp olyan intézkedéseket hozott hatalma koncentrálására, amelyeket az angol király nem tudott elfogadni, ezért 1337-ben lerohanta Franciaországot és Sluis-nál, Crécynél, majd Poitiers-nél súlyos vereséget mért a franciákra. Apám szerint a siker az íjászgyalogságnak volt köszönhető. 17 éves koromig fegyverszünet volt érvényben.

Futótűzként terjedt a hír, hogy Franciaországban belső zavarok ütötték fel a fejüket, meggyilkolták Orleans-i Lajost, elfoglalták a Bastille-t, vérbe fojtották a forradalmat. Ezt a királyunk ki is használta és tovább folytatta a még be nem fejezett háborút. A sereg hajóra szállt és 3 nap múlva már meg is érkezett Harfleur közelébe. Az ostromból az angolok egyharmada nem tért vissza. Rettenetesen féltem, hogy a háború ide is elér. Féltettem apámat és húgomat. A király Calais-t jelölte ki célpontul, de az odaúton a francia katonák feltartóztatták a seregünket. Az angolok megnyerték a csatát és tízezer franciát öltek meg. Másnap az angolok folytatták útjukat Calais felé, ahova október 29-én érkeztek meg. 1416-ban ismét nyertünk. Már elhittem, hogy a háborúból is győztesként kerülhetünk ki. Később is sorra nyertük a csatákat.

Egyik nap egy katona állított be hozzánk és el akart vinni a seregbe. Nem értettem, mi történik, némán, lefagyva álltam. A szemem sarkából láttam, hogy húgom és apám tiltakozik, majd erős rántást éreztem a karomon. Egy órával később már a lovagi egyenruhában (amit később kiderült, hogy apám fizetett ki) álltam a többi katona között. Még mindig nem fogtam fel, mi történik. A többiektől hallottam, hogy Párizsba megyünk. Iszonyatosan féltem, semmi közöm nem volt a harchoz. Hajóra szálltunk. Egyszer csak arra ocsúdtam fel, hogy a csatatéren vagyok. Hirtelen elfelejtettem azt, hogy honnan származom, ki vagyok és, hogy hol állok. Egyszerre egy éles fájdalom nyilallt belém. Ismerős üvöltést hallottam nagyon közelről. Egy-két másodpercbe tellett, hogy rájöjjek, ez az én torkomból jött. Valaki beleszúrt egy kardot a felkaromba. Nyomban rájöttem, hogy az egyetlen lehetőségem, ha futok. Futás közben éreztem, hogy csak úgy ömlik a vér a karomból. Fél óra futás után újabb két sebbel gazdagodtam. Egy kis sikátorban végre levegőhöz jutottam. Nagyon nehezen vettem a levegőt, éreztem, hogy sok vért vesztettem, és hogy nem fogom sokáig bírni. Mielőtt elájultam, egy húszas éveiben járó embert láttam a szemeim előtt, de többre nem emlékszem. Mikor magamhoz tértem, egy ágyon feküdtem, egy sötét dobozban. Pár perc múlva kinyílt az ajtó, és ugyanazzal az átlagos ruhában levő emberrel néztem szembe, akivel korábban, az ájulásom előtt. Elmesélte, hogy ő egy francia polgár, aki fél attól, hogy elfoglalják a hazáját. Először nagyon megijedtem, hogy talán bántani akar, de elmagyarázta, hogy mivel mind a ketten kitaszítottak vagyunk, ezért össze kell tartanunk és nincs okom az aggodalomra. Megmutatta a helyet, hogy hova fog elbújtatni, adott meleg ételt és italt.

Jacques családjának volt egy birtoka Dél-Franciaországban, ahol meghúzhattuk magunkat. Addig ápolt, míg nem éreztem kellően erősnek magamat. Közben elmesélte, hogy mi történik a csatatéren. Az angolok meggyilkolták VII. Bernát grófot, VII. Károlyt elűzték székhelyéről, Rettenthetetlen János herceget megölték, az angolok elfoglalták Rouent. Bár próbáltam leplezni Jacques előtt, mégis örültem neki, amikor egy levélben értesültem róla, hogy az angolok oldalára álltak a burgundiak. Ez 1420-ban, a troyes-i szerződésben nyilvánult meg. Ezután Jacques-kal úgy döntöttünk, hogy elszökünk Ázsiába. Éjszaka összepakoltuk a ruháink és elindultunk. Három hónapig tartott az odaút, végig rejtve kellett maradnunk és hamis iratokkal utaztunk. Mindketten elmeséltük egymásnak az eddigi életünket. Mikor odaértünk, Jacques nagybátyja fogadott minket, aki ott élt, és aki felajánlotta, hogy elszállásol minket fényűző villájában. Jaques és én is kaptunk levelet, melyből megtudtuk, hogy mi történik hazánkban. VII. Károly Franciaország uralkodója lett, és Őrült Károly meghalt. Húgomtól megtudtam, hogy apám elhunyt, és hogy a két ország között forró a hangulat. Kínában, ahova elszöktünk, a Nagy Fal építése rendületlenül haladt tovább, Peking főváros lett és éjszakai fővárosnak nevezték el. 1430-ban Jeanne d’Arc felszabadította Orléans-t az angoloktól, ezzel 180 fokos fordulatot vett a háború. Kicsit elkeseredtem, de Jacques öröme rám is átragadt. Jeanne d’Arc-ot elfogta a burgundi herceg, majd elégették háromszor is a francia egyház segítségével. 1438. Pragmatica Sanctio, a pápa hatalmát erősen korlátozták a francia egyházban. Egyre inkább a franciák vették át az irányítást a harcban, az angolok hatalma megszűnt Franciaország felett. 1453-ban békét kötött a két ország. Anglia csak Calais-t tudta megtartani. Olyan régen éreztem magam igazán angolnak, ezért nem voltak erős érzelmeim, nem érintett meg olyan mélyen a háború végkimenetele. Sokat gondolkoztam és úgy döntöttem, végül nem megyek haza. Végülis már itthon vagyok.

Szerző: Czangár Pálma

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

Illusztráció: internet (Jeanne d’Arc)