2023. 02. 27-én az iskolába látogatott az Oláh Dezső Trió. A formátum tagjai: Oláh Dezső (zongora), Oláh Péter (basszusgitár) és Pecek Lakatos András (dob).

Az előadás célja az volt, hogy minél több emberrel megismertesse, megszerettesse a jazz műfaját. Ennek elérése érdekében interaktív hangversenyt adtak, többször bevonták a nézőket a zenélésbe, előadásba.

Az első produkció feldolgozása volt a Megrakják a tüzet című Bartók Béla által gyűjtött népdalnak. A következő műsorszámnál Oláh Dezső közös zenélésre invitált minket. Először elmagyarázták, hogy a jazz olyan, mint egy fogalmazás, azaz van bevezetés, főtéma és lezárás. Ezután meg kellett szavaznunk, hogy melyik hangszer játssza majd a bevezetést és a két téma közötti közjátékot. Nekünk a basszusgitárra esett a választásunk. Majd következhetett a zene. A trió eljátszott egy felvezetést, majd mikor jeleztek, nekünk el kellett kezdeni a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelni. A végén pedig, hogy megvalósuljon a jazz keretes szerkezete, a befejezés következett amelyet ismét csak a zenészek adtak elő.

A következő műsorszám szintén egy “Bartók-dal” volt. Ez alkalommal azonban kiválasztottak egy bátor jelentkezőt a közönségből, ő lett a karmester. Feladata az volt, hogy kezével mutassa a hangerőt, amivel a zenekarnak játszania kellett. A játékból azonban a közönség többi tagja sem maradt ki. A jelzett hangerőnek megfelelően a tenyereinket dörzsöltük vagy csettintgetnünk, esetleg a combunkat kellett ütögetnünk vagy éppen dobogtunk. Ezzel egy “viharjelenetet” hoztunk létre.

Az utolsó játék során öt önként jelentkezőnek kellett felmennie a színpadra. Feladatuk az volt, hogy amikor a zenekar hangosan játszott, nekik óriásjárásban kellett sétálniuk, amikor halkan zenéltek, törpékké kellett változniuk, és ha abbahagyták a dalt, akkor nekik is meg kellett állniuk abban a helyzetben, ahogy éppen voltak. A közönség pedig a basszus szerint csettingetet. Nagyon vidám és felszabadult zárása volt a koncertnek.

Szerző: Sándor Zsófia

Fotó, videó: F. I.