A VIII. kerületet pásztázva a Fazekas tágas és élettel teli épülete óriásként emelkedik ki a háztömbök közül, s tetejével alulról érinti a lejjebb merészkedő felhőket. A négy emelettel rendelkező iskola belsejében nagy a zsongás: az órák közötti szünetekben a diákok alkotta tenger elárasztja a folyosókat, s az így kialakult szabálytalan áramlásrendszer nagy erővel sodorja a csapdába esett tanulókat, akik így váratlan és érdekes kalandokba keveredhetnek.

A hömpölygő tömeg a magasabb tengerszint feletti magasságból az alacsonyabban fekvő termek felé gyorsabban ér el, mint fordítva, így az ellenkező irányba igyekvő tanulóknak már jóval nehezebb dolguk van feljutni a negyedik emeletre. Mégis, minden nap, az akadályokkal megbirkózva sikeresen beérnek a tanórára (bár előfordul, hogy néha a becsengetés után). Kísérjük végig együtt a negyediken lakó nebulók reggelét, hogy ellessük túlélési technikáikat.

Az iskolához érve belépünk a porta ajtaján, s tekintetünket megragadja a főlépcső méltóságteljes megjelenése, s a rajta menetelő, barátságos diákcsoportok. Feljebb érve azonban ez a kedves és viszonylag csendes tájkép valóságos tengeri viharrá alakul: a csengő hangja az eddig békésen vándorlók népét átváltoztatja egymáson át utat törő, vadul csapkodó hullámokká, amik ide-oda dobálják az embert, akinek ekkor egyetlen lehetősége az, hogy tehetetlenül sodródik az árral. Mivel ez nem tűnik túlságosan bíztató opciónak, ezért inkább más vizekre evezünk és a hátsó lépcső felé vesszük az irányt.

A kanyarba érve tekintetünkkel sóvárogva bámuljuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő liftet, annak reményében, hogy ajtaja megnyílik, mint Mózes előtt a tenger, és akkor minden küzdelem nélkül célba érünk. Azonban a felvonó nyílása mozdulatlan marad, így csalódottan kezdetét veszi a lépcsők elleni harc. A folyamat mentális és fizikai értelemben is megpróbáltatás, így nagy előnyt jelent az, hogy a mászás során nem ütközünk embertömegbe.

Mikor lábaink már remegnek, térdeink elzsibbadtak és már az oxigén is elszökött körülöttünk, akkor pillantjuk meg a megváltást jelentő táblát a falon: IV. emelet. Levegőért kapkodva próbáljuk lelassítani szívdobogásunkat, majd összeszedve maradék energiánkat, újra felegyenesedünk és mintha mi sem történt volna, megkeressük a termünket. Az óra szigorúan jelenti a pontos időt: nyolc óra öt perc. Késtünk. A padunkhoz érve a vasmacska súlyú iskolatáskával lehorgonyzunk, s alig néhány másodperc múlva már buzgón írjuk a jegyzetet a tábláról.

Szerző: Lazányi Lili

Fotó Shutterstock