A szeptemberi Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében a 11.a osztály részt vett a Sose halunk meg című film vetítésén. Előzetesen két filmben gondolkodtunk, de a Casablanca vetítésére már nem lehetett jegyet foglalni.

Néha igenis szükség van egy-egy ilyen napra: bár az első két óránkon ott voltunk és a fakultációkra is vissza kellett érni, mégis egészen nyugodt volt a hangulata a napnak, amikor trolira pattantunk, megnéztünk egy jó magyar filmet a Toldi moziban, még ott a helyszínen beszélgettünk róla és a program csúszása miatt végül már csak a faktosoknak kellett visszatérniük a suliba. A többieknek belefért egy séta a napsütésben a Duna-parton vagy egy fagyi.

Az alábbiakban azt foglaljuk össze, ami kimaradt a helyszíni beszélgetésből, és egy osztályfőnöki órán beszéltük át, illetve amit érdemes újra elmondani, így ha valaki találkozik a Sose halunk meg című filmmel, már csak hátra kell dőlnie, és elnyammogni a kukoricát.

BOLDOGSÁG – a film szereplői mindannyian ezt keresik, és a legtöbben kénytelenek felismerni, hogy szabadnak csak akkor tudják magukat érezni, ha elfogadják a hatvanas évek első felének szűk kereteit (a mozi történéseit 1962-65 közé datálják rendszerint). Önmagában véve is komoly kérdés, milyen kompromisszumot vagyunk hajlandóak kötni a valósággal – nagy erénye a filmnek az a jelenet, amelyben a presszót látjuk, ahol a rendőr felszólítására megpróbál visszazökkenni az élet a “normális” kerékvágásba, miközben a szomszéd helyiségből halljuk Gyuszi bá megverésének hangjait.

BEAVATÁS-FILM – afféle “egy nyár alatt megtörténik velünk minden” típusú sztori, “felnövés-történet”. Az ilyen történetek (főleg, ha filmről van szó) a gyerekkor/felnőttkor fázisátmenetét szexuális határátlépéshez kötik (pl. Kamaszorunk legszebb nyara, Diploma előtt), de az is előfordulhat, hogy valamilyen felnőttek által végzett, a gyerekek által misztikusnak tűnő tevékenységbe való beletanulás zajlik a szemünk előtt (pl. Cinema Paradiso), jelen esetben a direkt cél, hogy Imi végre megtanuljon vállfát eladni. (Egyébként igazából nem fog.) Imi szülei túlgondoskodása után szembesül az élet kegyetlen szépségével. Gyuszi bácsi még odaveti a szülőknek, miközben felugranak a vonatra, hogy olyan fiút kapnak vissza, aki a jég hátán is megél.

A FŐ KARAKTER MOTIVÁCIÓJA, az életelv, amit át szeretne adni – a konkrét nő = a nő általában = szerelem = boldogság = szabadság. Gyuszi bácsi inkább a Casanova-karaktert hozza (“Minden nő szép!”, illetve lásd a jelenetet, amikor átadja Iminek a táncpartnerét), mint a Don Juan-figurát (amiben mindig van valami érzelmi sérülés, frusztráltság, bosszú). A két karaktert tévesen használják szinonimaként.

MÉLTÓSÁG – a film tele van kisiklott egzisztenciákkal. A legszembetűnőbb ilyen mellékszereplő a futballista, de itt emlékezzünk meg inkább Titi bácsiról, a “hatszoros sampionról”, aki groteszk gesztus segítségével éli át egykori nagyságát: egy törött szemüveg egyik lencséjét emeli fel olvasáshoz lornyon helyett. Titi bácsi mozdulatában benne van nemcsak az, hogy elmúlt az a világ, ahol ez a gesztus még hiteles lehetett volna, de az is, hogy régen sem tarthatott azok közé, akikre ez jellemző lehetett. Gyuszi bácsi a futballistát, Titi bácsit vagy például Deutsch bácsit, a kiöregedett tánctanárt is ajnározza, szűk világának bálványai a sokadrangú figurák. A férfi karakterek életét ezzel az eljárással definiálja önmagában megbecsülendő értékként a főszereplő.

A SZOVJET-SZÁL – külön érdemes szót ejteni Balogh II tragikus esetéről, aki egyetlen válogatottsága alkalmával a gólvonalon állva is képtelen volt a szovjetek hálójába juttatni a labdát. A jelenet, amikor a kocsmában a Balogh II-t megszemélyesítő Gyuszi bácsi újraéli a jelenetet, és ezúttal gólt rúg, rendkívül fontos. Korrajz és nemzetkarakterológia. Vajon miért maradt ki ahelyzet? Mert “le kellett feküdni” a szovjeteknek? Mert Balogh II megijedt a nagy lehetőségtől – kétballábas vagy megremegett a lába? Vagy az egész válogatott lúzerek gyülekezete? (Ez utóbbi kevésbé valószínű, mert az 1962-es és 1966-os vébén még játszottunk, bár az már látszott, hogy amíg a világ elkezdte szisztematikusan jövedelmező iparággá fejleszteni a futballt, nálunk ez örökké valamiféle manufakturális dolog marad.) Nosztalgia, a történelem újrajátszása, csak számunkra kedvezőbb befejezésre kifuttatva, “mi lett volna, ha”…

NUSI, AZ “ÖSZTÖNLÉNY” – Nusi, Imi vágyainak megtestesülése nem túl bonyolult személyiség, ezzel a film ráerősít a beavatás-mondanivalóra, koncentrálja a figyelmet magára a folyamatra, elszemélyteleníti annak tárgyát (tárgyiasítja?), ami egyfelől nyilván nem szimpatikus vonása a filmnek, ugyanakkor nem lép fel egy komplex lelki folyamat, a szerelem bemutatásának igényével, tehát ilyen értelemben érthető megoldás.

A KÍNOS NAGYBÁCSI – kapcsolódik az előző megoldáshoz maga a figura, a sok családban előforduló “kínos nagybácsi”, aki nem mindig comme il faut (altesti) viccekkel, fárasztó szóviccekkel és faviccekkel bombázza környezetét. Amikor szerethető karakter válik belőle (itt igen), legtöbbször azért, mert elsöprő életszeretete, lendülete lenyűgözi a körülötte lévőket. A függősége (lovi) is az életöröm megnyilvánulása (szerencse, váratlanság, tehát kaland) – még ha kívülről nézve ezzel maga a főszereplő is a bukott egzisztenciák közé sorolódik (mondjuk tipikus középosztálybeli, polgári szemüveggel nézve).

KOMMUNIKÁCIÓ – A jelenet a fodrásznál világít talán a legjobban rá arra, hogy milyen tudatos a film szövegkönyve. Iminek lehetősége lenne a “beavatódásra”, hiszen megtetszik a fiatal fodrászlánynak és kettesben is maradnak, ám egy ponton beijed és sietve távozik – egyenesen a pályaudvarra megy, zaklatottságában fel akar szállni az első Pestre tartó vonatra. Amikor Gyuszi bá kérdőre vonja, azt feleli: “Nem tetszett. Görbe volt a lába.” Korábban ő is elismételte a Gyuszi bától tanult mantrát, miszerint “nincs csúnya nő, a csúnya nőket az ügyetlen férfiak találták ki”. A “nem tetszett, görbe volt a lába” tehát valójában ezt jelenti: “Ügyetlen vagyok, és ezért dühös magamra.”

CSAVARGÓ-MOTÍVUM – Gyuszi bá és Imi nem feltétlenül tudják, hogy hol fogják tölteni az éjszakát (de mindig valamilyen emberi kapcsolatnak köszönhetően befogadják őket), egy alkalommal látjuk, hogy a pályaudvari csapnál mosakodnak meg. Nem hajléktalanok. Mozgásban vannak, szabadok, a “rendszeren kívül” léteznek, ők maguk választják ezt az életformát, szabadok – ez a csavargó figurája.

HALÁL – Miért hal meg a film végén Gyuszi bácsi? Mert megtörténik a nemzedékváltás, már átadta minden tudását Iminek. Mint ahogy Gyuszi bá felülértékeli ismerőseit, maga a film is egy “keretmítosz” a főszereplőről. Sokan észreveszik, hogy a valóságból a repülőút alkalmával talán mintha átbillennénk a legendák, a nehezen hihetőség világába – mások ugyanezt már annal a jelenetnél érzik, amikor a félholtra vert, rossz állapotba lévő Gyuszi bá önerőből meglép a kórházból.

NAGY UTAZÁS – a film szereplői folyamatosan mozgásban vannak: utaznak Újhelyre vonattal, ott gyalog és konflissal, a visszaúton repülővel. Utazás = élet, ezt már az ókori szerzők óta tudjuk. “Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg…” – Utazunk az időben is. A történet egyetlen örökkévaló pillanatba sűrítve merevíti ki Gyuszi bácsi arcképét. “Azt, ami nem ismeri a véget, perpetuumnak kellene hívni, de csak azt lehetne örökként (aeternum) definiálni, ami a teljes együttes jelenlét egy soha meg nem szűnő pillanatban” (Teodolinda Barolini)