A filmkészítésről Sivó Benjaminnal, a London Film School (volt fazekasos) diákjával 

– Mikor jártál a Fazekasba és milyen emlékeid fűznek az iskolához? 

– 2009-13-ig jártam a humán tagozatos osztályba, Turcsányi Márta volt az osztályfőnököm. Nagyon jó emlékeim fűznek a Fazekashoz, rengeteg tudást kaptam, jó környezetben. Nagyon sok féle diák mellett, például sok művészi, humán és tudományos beállítottságú osztálytársam közt megtanulhattam, hogy milyen értékes dolog a tudás, amire büszke lehet az ember.

– Jelenleg hova jársz?

– A London Film School kétéves mesterképzésére járok, filmkészítést tanulok. Ennek elvégzéséhez előtte teljesítenem kellett egy alapképzést, de az nem volt követelmény, hogy filmkészítésből, én például szabad bölcsész szakon végeztem.

– Mi alapján esett a választás egy külföldi egyetemre a Magyar Színművészeti Egyetem helyett?

– Azt hiszem, azért, mert az alapképzésemet Berlinben töltöttem, ahol szinte mindenki máshonnan jött, és ez a sokszínűség, a kultúrák közti interakció nagyon megtetszett nekem. Nagyon izgalmasnak találtam. Ezért szerettem volna mindenképp hasonló helyre menni. London egy olyan hely, ahol különböző nézőpontokból lehet tanulni. Számomra ez a kreativitás igazán termő talaja.

–Milyennek találod eddig a London Film School-t?

– Szuper hely! Nagyon jól felszerelt iskola, tehát az anyagi lehetőségek valóban lehetővé teszik, hogy az ember filmet készíthessen. A másik fő szempontom pedig az volt, hogy olyan tananyagot választhassak, amely alaposan rámegy a technikai tudásra. A London Film School oktatása a hagyományos alapokra épül, tehát még celloid filmmel kezdjük a tanulást, filmszalagra forgatunk. Ahogy fejlődünk, úgy válnak a feladatok egyre komplexebbé, például első körben csak fekete-fehér némafilmeket forgathattunk és ezután jött csak a hangosfilm.

– Mikor, és hogy jöttél rá, hogy filmrendező szeretnél lenni?            

– Ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Alapvetően művészi beállítottságú vagyok. Édesanyám festőművész, így számos kiállítást látogattunk együtt, és festeni is nagyon megszerettem. Édesapám pedig komolyzene rajongó, így a zenei ág is meg volt a családban. Olyan szakirányt kerestem, ahol különböző művészeti ágakat lehet kombinálni. Sokáig azt hittem, zenével szeretnék foglalkozni, de a vizuális művészetek is érdekeltek, ezért úgy döntöttem, hogy a film lesz a befutó, mert így lehet vegyíteni a művészeteket.

– Steven Spielberg állítása szerint a filmkészítés technikáját másfél év alatt meg lehet tanulni, de utána jön csak a neheze. Egyetértesz ezzel az állítással?

– Igen, maximálisan egyetértek! Hiszen a filmrendezés legkönnyebbnek tűnő feladata valójában a legnehezebb: a történetmesélés. Tehát szükség van egy remek forgatókönyvre. Egy jó forgatókönyvből is lehet természetesen rossz filmet készíteni, de egy rossz forgatókönyvből már nehezen lehet jó filmet csinálni. A forgatókönyv írás látszólag nem komplikált dolog, ha úgy nézzük, csak egy toll és egy papír kell hozzá. Azonban elméleti szinten és a gyakorlatban is rendkívül összetett. Erre még az is rájön, hogy forgatókönyv nem létezik önmagában, egy forgatókönyv gyakorlatilag háromszor újraéled. Először, amikor az ember ír és szerkeszt, másodszor a film forgatásakor, ahol minden egyes közreműködő által változik, hiszen ez egy csapatmunka. Harmadszor pedig az utómunka során. Lehetséges, hogy elképzeltünk valahogy egy filmet: hogy lesz megvágva, hogy fog kinézni, de a vágó dolga, hogy a rendezői terveket megkérdőjelezze és kritizálja. A vágó ötletei újra tudnak írni egy filmet. Pont ez jelenti a legnagyobb nehézséget a filmkészítésben rendezői részről, hogy annyiszor megváltozik a folyamat során egy forgatókönyv és neked rendezőként el kell döntened, hogy ezek a változtatások jók vagy rosszak. Sokszor nyomás alatt hallgatunk más ötleteire, de az is megesik, hogy nyomás hatására csak a saját elképzeléseinkhez ragaszkodunk és defenzívvé válunk. Ezeknek a döntéseknek a meghozatala ténylegesen a legnehezebb feladatot jelenti, mert meg kell látnunk, hogy mi az, ami végső soron a filmet szolgálja.

– Téged mi motivál a tanulásban?

– Szerintem minél többet tud az ember, annál jobban rájön, hogy milyen keveset is tud valójában. Engem az vezérel, hogy minél jobban megértsem ezt a médiumot. A másik része pedig az, hogy szerintem mindenki, aki filmmel szeretne foglalkozni, az először film néző és film rajongó volt. Engem is motivál, hogy láttam számomra tökéletes filmeket és ezt a tökéletességet szeretném elérni. Ezt pedig nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Például számomra egy tökéletes film az ’Amadeus’ Milos Formantól. Akárhányszor megnézem, egyre többet tanulok belőle, és nem találok benne hibát. Azonban biztos vagyok benne, ha Milos Forman megnézné a saját filmjét, nagyon sok hibát látna benne. Hiszen egy filmkészítő önmagának a legnagyobb kritikusa.

– Ki az abszolút szakmai példaképed?

– Sok szempontból lehet valaki példakép… Tizenéves koromtól kezdve nagy hatással voltak rám David Lynch filmjei. A rejtélyes szépségük, furcsa humoruk, álomszerű történetmesélésük, bájos idealizmusuk. Az ő stílusa megosztó, nagyon sokan utálják, én azok közé tartozom, akiket lenyűgöz azzal a világgal, amit felépített a filmjeiben. De ahogy követem pályafutását, rendezői filozófiáját és olvasom interjúit, bár példaképem, nem tudnám és nem is célom imitálni, mert az övé egy nagyon személyes stratégia. Hogy egy közhellyel éljek, a stílus maga az ember. Mindenki a saját egyedi tapasztalataiból és világlátására épít. Nemrég olvastam Sydney Lumet könyvét a rendezésről, és nagyon szimpatikus és követhető, ahogy ő leírja a rendezés folyamatát. Tudom ajánlani mindenkinek, akit a filmezés érdekel, mert nem misztifikálja túl a munkáját. Nem tudom, hogy van-e igazán példaképem, megpróbálok minél több helyről tájékozódni, és kialakítani a saját módszereimet.  

– Szerinted hogyan érhető el egy különleges stílus, egy egyéni filmvilág felépítése?

– Szerintem mindenkinek van egy saját stílusa, még akkor is, ha ezt nem ismeri fel, vagy még nem sikerült tisztán kifejeznie. Ezt nem lehet megtanulni vagy lemásolni. Igazából arról van szó, hogy kell egy fajta magabiztosság, vakmerőség, és el kell követni rengeteg hibát, hogy legyen miből tanulni. Fontos, hogy az ember megbízzon a saját mondanivalójában, kövesse az utat, ahova a kíváncsisága és képzelete vezeti. Tehát én azt gondolom, hogy mindenkinek alapvetően van egy saját stílusa, és ha ezen a stíluson valaki dolgozni akar, akkor ő valójában nem csinál mást, mint bátran felvállalja a személyes gondolatait, nézőpontját.

– Mik a jövőbeli céljaid és álmaid?

– Ez egy nagyon jó kérdés. A következő lépés a diplomamunkám elkészítése lesz. Ez az első nagy, komoly munka minden rendezést tanulónak. Az álmom pedig, hogy diploma után vágóként tudjak elhelyezkedni, bár tudom, hogy eddig a rendezésről beszéltem, de engem szakmailag érdekel ez a terület és szorosan összefügg a kettő. Hosszútávon a célom, hogy a filmiparban tevékenyen részt tudjak venni, minél minőségibb projektekben persze.

– Mit szeretnél megmutatni a filmjeiddel az embereknek?

– Attól függően, hogy az embert éppen mi érdekli, úgy változhat a mondanivaló is. A legutóbbi filmem egy fekete komédia volt, tehát olyan film, ami egy komoly témával foglalkozott, de humoros elemek is voltak benne. Én a családom és a barátaim körében megszoktam, hogy a humort egyfajta gyógyírként használjuk, a humor segítségével próbálunk tovább lendülni a nehezebb időszakokon. Ez lehet a későbbiekben egyfajta üzenetem talán, de persze nehéz előre megmondani, mert az ember fejlődik, és a tapasztalatai alapján nyilván változik. De engem most éppen ez foglalkoztat, ez a típusú fekete komédia.

– Végül, de nem utolsó sorban: milyen kultikus és kortárs filmeket ajánlanál a korombéli filmművészet iránt érdeklődő diákoknak?

– A lista végtelen. Szeretném bátorítani a filmvilág iránt érdeklődő fiatalokat, hogy nézzenek régi filmeket is, mert sokat lehet belőlük tanulni, és rengeteg olyan alkotás van, amit kár lenne elfelejteni. Szerintem fontos, hogy az ember próbáljon céltudatosan választani, ne csak azt nézze, amit az algoritmus ajánl neki. Magyar filmek közül ajánlani tudom a ‘Csinibaba’ című filmet, amely varázslatos fantáziával ábrázolja a 60-as évekbeli Magyarországot.‘A tanú’ is hasonlóan tűpontos, bátran őszinte, és szatirikusan megmosolyogtató alkotás. A korábban már említett ’Amadeus’-t is mindenképpen ajánlanám, ami lényegében egy film a művészetről. Ha már fekete komédia, akkor ‘Harold és Maude’, szerintem az egyik legjobb, kultikus alkotás ebben a műfajban; gyönyörű, életigenlő film. Ha valakit a kameramunka és a díszlettervezés érdekel, akkor jó szívvel ajánlom Stanley Kubrick filmjeit. Ha filmrendezéssel szeretne valaki foglalkozni, akkor én nagyon tudom ajánlani a Hitchcock-filmeket, mert egy Hitchcock-filmben teljesen tisztán lehet látni a filmkészítés összetevőit, például hogy hogyan lehet egy egyszerű jelenetet feszültséggel megtölteni, hogyan rendezd el a színészeket a jeleneten belül, hogyan járul hozzá a vágás- és hangtechnika a történetmeséléshez. Egyféle tankönyvnek is nevezhetjük a filmjeit. Sidney Lumet szintén tankönyvszerű klasszikus alkotása a ‘Tizenkét dühös ember’, amit ha valaki nem látott, mindenképp nézzen meg. Két kultikus japán rendezőt is megemlítenék, akiknek a filmjei szintén a végtelenségig tanulmányozhatók; Yasujiro Ozu és Akira Kurosawa. Dokumentumfilmek iránt érdeklődőknek ajánlom Werner Herzogot, Kirsten Johnsont és Errol Morrist ajánlom. Kortárs rendezők közül nehezebb választani, de kiemelném itt Paul Thomas Andresont, Wong Kar-Wait, Kelly Reichardtot és Barry Jenkinst. Amit még hozzáfűznék, hogy érdemes nagy rendezők első filmjeit is megnézni, mert jobban leképezik, hogy hogyan lehet kis költségvetéssel, egyszerű eszközökkel nagy hatást gyakorolni a közönségre. Sokkal hosszabb lenne a lista, ha a kedvenc horrorfilmjeimre is kitérnék, azonban ezeket most még nem említeném. Érettségi után még visszatérünk erre a kérdésre.

 

Szerző: Osztovits Laura (10.a)