Osztovits Dénessel, a Fazekas kosárcsapat játékos-edzőjével beszélgettünk, aki néhány diáktársával újraélesztette a kosáréletet iskolánkban.

– Előttetek is volt a Fazekasnak csapata, miért kellett újraszervezni?

– A Fazekas kosár története egészen régre nyúlik vissza, elviekben mindig is volt csapata, de nagy áttörés akkor jött, amikor Osztovits Pali és Barna Attila korábban nem látott szervezetséggel vették át a csapat vezetését, elkezdték hirdetni az iskolában és heti rendszerességgel tartottak edzéseket. Ez akkor kezdődött, amikor én kilencedikesként idejöttem, a csapattagok közül korábban többen is egyesületben játszottunk. Egészen kiskorom óta versenyszerűen kosaraztam, és gimnáziumban hagytam abba, amikor úgy döntöttem, hogy inkább a Fazekas csapatát erősítem.

A 2018/19-es bajnokságban jól teljesítettünk, épphogy csak lecsúsztunk a rájátszást érő pozícióról, az azt követő 2019/20-as szezonban úgy tűnt, még jobban, de sajnálatos módon az akkor kezdődő koronavírus járvány a bajnokságot félbeszakította.

Tavaly szintén a járvány miatt teljesen elmaradt a szezon, a keménymag, a végzősök elballagtak, a csapat szinte teljesen széthullott. Így hát idén ismét a nulláról kellett indulnunk.

– És milyen volt ez az újrakezdései folyamat? Mi motivált?

– Két végzős csapattársammal kezdtük el a toborzást, bejártunk osztályfőnöki órákra, és igyekeztünk minél több új embert bevonni. Nem voltak a bekerülésnek kritériumai, ha valaki szeretett kosarazni akkor szívesen láttuk edzéseken. Minket is többek között a sport szeretete motivált a csapat újraépítésére, emellett szerettünk volna valami közösségépítő programot létrehozni, ami összehozza az embereket. Csak annyi volt az elvárás a kezdőkkel szemben, hogy még ha csak hobbi szinten is, de adjuk meg az edzés komolyságát. Mi a lehetőségét akartuk biztosítani annak, hogy aki akar, az fejlődni tudjon, és a heti két edzésen meg a meccseken kibontakozhasson. Nagyon jó banda jött össze még akkor is, ha nem egy versenycsapat felállítása volt a cél, de megint csak szerencsések voltunk, hogy ennyi játékos korábban versenyszerűen kosarazott.

– Az idei bajnokság nem indult olyan könnyen, viszont a végén egy bronzéremmel zártatok. Mi változott?

– Az első meccseknél nem voltunk összeszokva. Hiába voltak edzéseink, még nem játszottunk annyi ideig együtt, hogy egy olyan profin szervezett csapattal, mint például az Eötvös, fel tudjuk venni a versenyt. Egyszerűen nem álltak készen a srácok. Kis idő és néhány meccs elteltével elkezdtük felismerni a hibáinkat, és az edzéseket azok kijavítására fordítottuk. Egyre jobb lett köztünk az összhang, a dinamika, és a csapat szépen, lassan összeállt. Ez mind meglepően rövid időn belül történt, pár hónap alatt nagyon nagy fejlődésen mentünk keresztül. A semmiből egy olyan társaság jött össze, ami képes volt az évek óta a Tesla után stabilan második helyen lévő Eötvöst legyőzni, ami jól mutatja a fejlődést, hisz a szezon első meccsén még megvertek minket, az utolsón pedig már messze magunk mögött hagytuk őket.

– Szépen zártátok ezt a bajnokságot, de mit gondolsz, miután te, és még a csapat nagy része idén elballagtok, hogyan fog alakulni a kosaras társaság jövője?

– Én nagyon szeretném, hogy ez a hagyomány, amit egyszer már elkezdtünk, és most újraélesztettünk tovább folytatódjon. Szerintem megőrzésre méltó közösségépítő program a meccsre járás, mind a játékosok, mind a szurkolók számára. Fontos, hogy aki szereti a kosárlabdát, annak továbbra is meglegyen a lehetősége, hogy edzésre járjon. Bízom benne, hogy másoknak is ugyanez a filozófiája, és nem hagyják elveszni ezt a közös értéket.

 

Uzonyi Klaudia – Keleti Milán (10.a)