Június 3-4-én került sor az osztálykirándulásokra. A 9.a lézerlövészeten vett részt, gokartozott és a Velencei-tavat is körbebringázta.

Több osztály is választotta valamelyik napra a Fazekasból programnak a Velencei-tó körbebringázását – különböző kiindulási pontokkal és irányokban kerülve a tavat. A 9.a Gárdonyból indult nyugat felé, végig a kijelölt bicikliutat követve. Már az elején akadt izgalom, egy bicikli önerőből használhatatlanná vált néhány kilométerrel a startot követően, a csapat eleje a lemaradókat  a tó délnyugati csücskénél álló kilátónál várta be.

IMG_4793

IMG_4800

IMG_4813 2

Sarvajc-kereszt és kilátó

Pákozdon jól esett a pihenés egy gyorsabb, emelkedős szakaszt követően – a Meszeg-hegyre így is csak feltolni tudtuk a bicikliket. Az Arborétum megtekintése ezúttal nem fért volna bele az időbe, a Katonai Emlékparkot (a gigantikus huszár szoborral) csak tévedésből kerültük el. Igen, jobbra kellett volna fordulnunk ott, ahol megálltunk megtanácskozni a dolgot. A Tóparti út lejtője egészen Velencéig vitt, ahol belefért egy kis fagyizás és pihenés. Ekkorra világossá vált, hogy jól tettük: a “sportteljesítményre” koncentráltunk minden egyes útbaeső nevezetesség megtekintése helyett. Még egy kis izgalom akadt a végére, egy újabb műszaki probléma miatt lemaradó csapat első embere továbbhajtott egy átjárónál, igen, ott meg balra kellett volna fordulni… Gyorsan összeszedtük, és már indulhattunk is a vasútállomásra – ki volt számolva az időnk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a másnapi lézerharchoz képest (nem is beszélve a gokartról) még nem is fáradtunk el annyira. Zöld, elszakadás a várostól, nyugalom. A Velencei-tóhoz érdemes visszatérni, aki pedig még nem járt ott, pattanjon vonatra vagy buszra, béreljen egy bringát és szánjon egy napot erre a fantasztikus környékre.

IMG_4820 2

Tóparti út

IMG_4828

Levezetésnek egy kis gokart