An image of two fighting martial arts master

Kárászi Balázs okleveles gépészmérnök és sportedző a Zen Bu Kan Kempo Szövetség elnöke. Kisgyermek kora óta sportol. Zen Bu Kan Kempo fokozata: 5. Dan és Renshi. Édesapjával együtt irányít egy céget, ahol vasúti, illetve gépjármű-lengéscsillapítók kereskedelmével, gyártásával és javításával foglalkoznak. Felesége, Kovács Alexandra testnevelő tanár, MMA-világbajnok.

– Amikor elkezdtél sportolni, miért a ZBK kempót választottad?

– Igazából abszolút nem volt eldöntve, hogy küzdősportolni fogok. Atletizáltam, meg úsztam. Az atlétika – bevallom őszintén – nem fogott meg, és az úszás sem. Az öcsém, aki már kempózott kb. egy fél éve a közeli általános iskolában, a Pitypang utcában, kapott egy Gi-t a szüleinktől ajándékba szülinapjára, ami nagy volt rá. Rám meg jó volt az a Gi, felvettem és mondtam, hogy „Anya, hát akkor lemegyek, hadd próbáljam ki ezt a kempo dolgot!”. Palotás Ferenc mesternek hála, aki a kempomesterem, ott ragadtam jóformán örökre. Most már saját klubot vezetek, és én vagyok a Szövetség elnöke. Tehát gyakorlatilag ezt csinálom kilencéves korom óta.

– Mikor és miért nyitottad meg az önálló klubodat?

– Az önálló klub megnyitását már régóta terveztem. Nagyon sok edzést tartottam, 14 éves korom óta segédedzősködtem gyerekedzésen, utána már 17 éves koromtól – akkor lettem feketeöves – elkezdtem felesben [Palotás] Fecó mesterrel a felnőttedzéseket tartani. Úgy csináltuk, hogy minden pénteki edzést én tartottam, és minden második szerdai edzést pedig Fecó. Így felváltva tartottuk folyamatosan az edzéseket. Ez 21 éves koromra úgy alakult, hogy az összes felnőttedzés az enyém lett, és az egész felnőttklubot én irányítottam. Ez a felállás eltartott egészen 31 éves koromig. Ekkor úgy döntöttem, hogy szeretnék már saját lábra állni, és ezt komolyan is csinálni. Mindig az volt az álmom, hogy saját termem legyen, és ne egy iskolai tornatermet kelljen bérelnem, ahova csak akkor tudok menni, amikor éppen az én bérleti időm tart. Az volt az álmom, hogy egy olyan termet tudjak bérelni és fenntartani mint a jelenlegi, itt az óbudai Spárta Gym-ben, amit gyakorlatilag a konditerem nyitvatartási idejében, reggel 6 és este 10 óra között bármikor használhatok.

– Mi a legkomolyabb versenyeredményed?

– Kempóban több versenyen is részt vettem. Az első az 2007-ben a világbajnokság volt, amire nagyon-nagyon sokat készültem, és sikerült full contactban első helyezést elérnem A-viadalnak megfelelő szabályrendszer szerint, ami nagykesztyűs (10 unciás), sípcsontvédős küzdelmet jelent. Nagyon sokszor szerepeltem a World All Styles Championship (WAC) versenyein is. Ott, hát nem is tudom most hirtelen, azt hiszem, négy alkalommal sikerült három-három aranyérmet elhoznom, az összesen 12 érem. Önvédelem versenyszámban sikerült sokszor aranyérmet szereznem más versenyeken is, NoGi földharcküzdelemben sikerült aranyat elérni, legutóbb nagykesztyűs full contact-ban sikerült nyernem Portugáliában román és portugál ellenfél ellen is. Bár a portugál ellenfélnek sikerült élveznie a hazai pálya előnyeit, de így is nyertem.

– Hogyan tudod összeegyeztetni, hogy párhuzamosan viszed a cégedet, és te vagy a Kempo Szövetség elnöke?

– A Kempo Szövetség elnöki feladatai önkéntes feladatok, tehát gyakorlatilag csak annyit foglalkozom vele, amennyit muszáj. A cégben menedzseri feladataim vannak, ami annyit jelent, hogy meetingeket szervezek, eligazítom a kollégákat, és utána számon kérem a munkájukat. Persze vannak olyan jellegű teendőim is, mint ajánlatírás, kapcsolattartás, munkaszerzés külföldön stb. És minden probléma és felelősség rám hárul, de ezt így tudom csinálni az elnöki feladatok és a kempo mellett gond nélkül.

– Miért ajánlod a küzdősportokat az embereknek?

– Alapvetően én a küzdősportok közül bármelyiket tudom ajánlani. Nagyon sokszor az edzőtől függ, hogy milyen klubot irányít, és milyen a hozzáállása az egész harcművészethez. Nekem a kempo azért kedves harcművészeti ág, mert azt csinálhatok igazából, amit akarok, és megvan mögötte az a szellemiség, amit a nagymesterünk, [Harnos] Imre bácsi összerakott, és gyakorlatilag a napi rutinommá vált, ami azt jelenti, hogy ezzel kelek, ezzel fekszem. Ha rám dudál valaki az úton, akkor nem szállok ki, és nem verem össze azonnal, nem idegesítem fel magamat ilyen dolgokon, abszolút zen-üzemmódban vagyok, és megnyugtat az a tudat, hogy van mögöttem egy olyan háttér-tudás, amit bármikor tudok a szeretteim és a magam védelmére is használni, de eddig – 33 éves koromig – 25 éves kempós pályafutásom alatt hál’ Istennek egyszer sem kellett használnom. És az a célom, hogy soha nem is kelljen, mert megtanultam elkerülni a zűrös szituációkat.

Bódi Dávid (8. d)

Köszönjük Ujlaki Tibor tanár úr segítségét (feladat és a szöveg korrektúrázása)!

Fotó: Internet