3 NAP, 237 ESEMÉNY, 56 SEGÍTŐ, 12 FŐS TECHNIKAI STÁB, 6000 FELETT A REGISZTRÁCIÓK SZÁMA – Jelentkezni a fesztival.fazekas.hu-n keresztül tudsz!

Ismerkedj a tanároddal
(Temesvári Eszter)

Tudtad, hogy

– a tanáraid léteznek az iskolán kívül is?

– ők sem tanárként születtek? – nekik is van sikerük, kudarcuk, rossz szokásuk, de még kedvenc színük is?

Ha igen, ha nem, most itt a remek alkalom, hogy megkérdezd azt, amire mindig is kíváncsi voltál egy-egy tanároddal kapcsolatban. Kérdéseidet dobd be mihamarabb a könyvtárban elhelyezett dobozba, majd hallgasd meg* a rájuk adott választ egy kötetlen beszélgetés keretében

A válaszolók között várható: Oláh Tibor, Dezső Ilona, Foki Tamás…

“Túlzsúfolt? Unalmas?” Tanterv, tananyag a 21. században
(Szabó Márta)

Az oktatáskutatók, szakemberek, tanárok, gyerekek szempontjait számba véve arról fogunk beszélgetni, hogy van-e gond a mai tananyaggal, ha van, akkor miért nincs? Mit jelent a hasznos tudás? Mik azok a kompetenciák és a 21. századi képességek? Van-e helye a mobil telefonnak a tanórán?

Mire jó a matematika? – a matematika alkalmazása a kockázatkezelésben
(Molnár-Sáska Gábor)

A mindennapi életünkben rendszeresen vállalunk kockázatot. Ugyanez történik a pénzügyi világban is. Ha nincs kockázat, akkor tipikusan nincs nyereség. A cél nem az, hogy kockázatmentesen éljünk, hanem az, hogy értsük a döntéseink mögött rejlő kockázatokat. De mik ezek a kockázatok? Hogyan kezeljük őket? Mi a matematika szerepe? Ezekről beszélgetünk az előadás során.

A design társadalomformáló ereje 1.
(Szalkai Dániel)

Szalkai Dániel két Fazekas+Fesztiválos előadása közül ez az első. A második 9:00-9:45-ig tart ugyanezen a napon. Az előadások részben egymásra épülnek, de külön-külön is élvezhetőek.

1 rész.: design gyorstalpaló. Mi a kortárs design? Milyen irányai vannak? Mi az a designthinking? Mi az a social design? A design társadalomformáló szerepe és hatása a jelenkorban.

  • Az előadás első részében bevezetés nyújtok a főbb fogalmak és a design kultúra legfőbb jellemzőibe. Bemutatom a ’design thinking’ módszertanának univerzális
    eszköztárát, amely szinte az élet bármely területén használható. A design fogalmának félreértettsége. A tervezett környezet szintjei, vagyis milyen léptékben
    dolgozik egy tervező. Mit csinál egy tervező a gyakorlatban? Milyen képességek és szakmai tudás szükséges egy gyakorló tervezői pályához? (~15 perc)
  • A ’social design’ szerteágazó irányai. Mit tehet a társadalom problémáinak megoldásáért a kortás design? Közösség szervezés és inkluzív design. A szociális foglalkozgatás és „képessé tétel” fogalmainak szemléltetése példákon keresztük. (~30 perc)

Beszélgetés Hais Dorottyával
(Hais Dorottya)

Beszélgetés Hais Dorottyával, aki a legtöbbek számára a Mindenki című, Oscar-díjas, magyar kisfilmből lehet ismerős, azonban sok egyéb tevékenységet folytat. Ötszörös országos bajnok műugró és rengeteg nemzetközi verseny győztese. A fiatal tehetség mind ezek mellett még szinkronszínészettel is foglalkozik.

Beszélgetés Balatoni Józseffel
(Balatoni József)

Beszéletés Balatoni Józseffel, médiaszemélyiséggel, történelemtanárral és íróval. Ő volt többek között a Kék bálna elleni kampány, a Zöld elefánt szervezője, a Da Vinci tv egyik munkatársa illetve a Comedy Centralon futó Tömény történelem című műsor szaktanácsadója.

Design, művészet vagy mindkettő?
(Húnfalvi András és Laufer Ferenc)

Húnfalvi András és Laufer Ferenc kétszeres Red-Dot és iF Design díjas formatervező, a Flying Objects alapítói
A reggeli előadás során arról beszélnek, hogy reálgimnázuimokból indulva hogyan lettek formatervezők, mi a különbség a művészet és a design között.
Néhány érdekes terméktervezési projektünk kapcsán bemutatjuk, hogy hogyan zajlik egy design folyamat, aminek során egy innovációt a design eszközeivel használhatóvá, szerethetővé, és eladhatóvá tesznek.
András a MOME oktatója is, azon belül a Járműdesign program vezetője. A MOME és a Mercedes-Benz együttműködése keretében a cég Sindelfingeni design stúdiójának designereivel szoros együttműködésben képeznek egy járműtervezésre specializált csapatot. Tanítványai közül többen jelenleg is a Porsche, az Audi és a Mercedes design stúdióiban gyakornoksokodnak. A korábbi évek végzősei közül sokan már világmárkák tervezőcsapataiban dolgoznak.
EZEK ÁLLATOK(?) Történelmi animáliák
(Erős-Honti Zsolt, Tokár Gábor)

Vajon mi lehet a közös Heliogabalus római császárban és a pingvinekben? És III. Henrikben és a sziámi harcos halban? Gondoltad volna, hogy a vámpírok legizgalmasabb tulajdonsága nem a vérivás? Ezekre és még sok egyéb kérdésre választ kaphatsz előadásunkon, ahol az is kiderül, hogy a biológia miként hat a történelemre. Szigorúan csak 9. évfolyamtól!!!!!!! (Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas információkat tartalmaz.)

Urbanity
(kultúrAktív Egyesület)

Az Urbanity egy utcai társasjáték, amely egy csodálatos városba kalauzolja a játékosokat. Ennek a városnak a lakói maguk a játékosok. A város attól különleges, hogy hallja, miről beszélgetnek a benne élők, és a városlakók igényei és döntései szerint változik. Gondolatébresztő kérdések segítségével a játékosok különböző városi helyzetekben találják magukat, amellyel kapcsolatban véleményt alkotnak. A te dolgod, hogy rászólj arra, aki felteszi a villamoson az ülésre a lábát? Van helye a városban a graffitinek? Bezárnád estére a játszótereket? Az Urbanity társas keretében a játékosok közösen gondolkodnak az őket érintő városi helyzetekről, tapasztalatokról és döntéseik alapján épül és alakul a város.

Az utcai társasjáték párbeszédet kezdeményez a városlakók között, lehetőséget ad a véleménynyilvánításra, aktivizálja és ösztönzi a játékosokat, hogy ők is részt vegyenek életterük alakításában. Az iskolai verzió 12 éves kortól ajánlott, amely tanórába illeszetve segíti az anyanyelvi, a szociális és állampolgári, valamint a kezdeményezőképesség és a vállalkozói kompetencia kialakítását és megerősítését. Ebben a játékban a fiatalok olyan mindennapi változásokat vitatnak meg, amelyek saját lakókörnyezetüket érintik, érinthetik.

– párbeszéd és különböző nézőpontok megismerése

– meglévő és alakuló értékek újragondolása, átértékelése

– város és a városfejlődés

– egyéni szerepvállalás és részvétel, a döntések következményeiről.

Továbbiakért látogass el az Urbanity honlapjára.

Matematika próbaérettségi

A matematika próbaérettségi szintjét minden jelentkező a saját matematika tanárával vagy Dobos Sándor tanárúrral egyezteti.

Beszélgetés a Videoton vezetőjével, Lakatos Péterrel

Mi kell ahhoz, hogy valaki vállalat tulajdonos lehessen? Ki gondolkozzon vállalkozásban? Lehet belőnünk is nagyvállalkozó? Mik a hazai tulajdonú nagyvállalatok előtt álló legnagyobb kihívások? Erről és még sok minden másról fog beszélni Lakatos Péter (ex-fazekasos), a legnagyobb magántulajdonú magyar iparvállalat, a Videoton tulajdonos-vezérigazgatója.

Szabadulószoba
(Nyelvtanárok)

https://www.youtube.com/watch?v=145WIpqdCxI&feature=youtu.be

Minden csapattag más nyelvet beszéljen. Az angol egy átfogó nyelv.

A lehetetlen határán
(Becsey János és dr. Litavecz Anna)

Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, aki összesen 6 paralimpián szerepelt sikeresen, sportolói visszavonulása óta a magyar paraúszó csapat vezetőedzője, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke.
Az előadás az ő történetét “meséli el” a születésétől a sikeres sportolói pályafutáson keresztül az eredményes sportvezetői karrierig. Szó lesz a mindennapokról, a fogyatékos sportolók lehetőségeiről és nehézségeiről, a paralimpiai mozgalomról, a parasportágak specialitásairól a paraúszástól a paratriatlonig.
Levetítjük “A lehetetlen határán” című filmet is, mely öt kiemelkedő parasportoló életútját mutatja be. A film szereplői mesélnek fogyatékosságukról, hogy hogyan kerültek közel a sporthoz. Elmondjá, hogy a mindennapokban milyen akadályokat kell leküzdeniük. Megosztják velünk legszebb élményeiket és értékelik, hogy számukra mit adott, és mit jelent parasportolónak lenni.
A lehetetlen határán
(Becsey János és dr. Litavecz Anna)
Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, aki összesen 6 paralimpián szerepelt sikeresen, sportolói visszavonulása óta a magyar paraúszó csapat vezetőedzője, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke.
Az előadás az ő történetét “meséli el” a születésétől a sikeres sportolói pályafutáson keresztül az eredményes sportvezetői karrierig. Szó lesz a mindennapokról, a fogyatékos sportolók lehetőségeiről és nehézségeiről, a paralimpiai mozgalomról, a parasportágak specialitásairól a paraúszástól a paratriatlonig.
Levetítjük “A lehetetlen határán” című filmet is, mely öt kiemelkedő parasportoló életútját mutatja be. A film szereplői mesélnek fogyatékosságukról, hogy hogyan kerültek közel a sporthoz. Elmondja, hogy a mindennapokban milyen akadályokat kell leküzdeniük. Megosztják velünk legszebb élményeiket és értékelik, hogy számukra mit adott, és mit jelent parasportolónak lenni.
Futás
(Koczka Anikó)
Futás az Orczy kertben.
Geológia dióhéjban: mire jók az ősmaradványok?
(Szives Ottilia)
Az előadás első részében megismerkedünk a geológia alaptörvényeivel, röviden körbejárjuk a tengeri üledékképződési környezeteket. A második részében bepillantunk az alkalmazott őslénytan legérdekesebb területeire: paleobiogeográfia, paleoökológia, paleoceanográfia. Az előadás végén néhány percben bemutatjuk, hogy hogyan készül egy deep-time komplex őskörnyezet- és klímarekonstrukció.
LAN PARTY: COD4
(Fazekas Studio)
Idén is megrendezésre kerül a Fazekas+Fesztivál keretein belül a LAN Party. Idén a CS:GO és a Minecraft mellett COD4 is választható. Ez Team Deathmatch játékmódban fog lezajlani. HOZZATOK SAJÁT PERIFÉRIÁT! Egeret, billentyűzetet, és esetleg fej/fülhallgatót! Ezek nélkül nem játszhattok!
Dizájner bébiké-e a jövő? avagy hype és valóság a genomszerkesztés esetében
(Dr. Varga Máté)
Az utóbbi évtized forradalmi változásokat hozott a molekuláris genetikában. Negyven évvel ezelőtt a különböző DNS szakaszok (szinte) tetszés szerinti kombinálása, az ún. rekombináns DNS technológia már egyszer jelentősen kitágította a témával foglalkozó kutatók technológiai repertoráját, amelyet most a célzott genomszerkesztési eljárások még tovább bővítettek. A forradalmi technológiákat azonban törvényszerűen hype is övezi, ami most sincs másképp. Mi az, ami ezekből megalapozott, s mi az ami nem? Küszöbön áll-e a Gattaca c. filmben megálmodott szép új világ?
Konkrétumok
(Szabó Péter Levente)

Kártyajáték szellemi kiteljesedésre.

Mottónk: Gondolkodás, öröm, időtöltés. A játék szellemi igényei miatt a 8 általános kötelező. Előadók még: Bödecs Barnabás, Hortobágyi András, Radvánszki Ferenc, Irlanda Domonkos.

A design társadalomformáló ereje 2.
(Szalkai Dániel)

Szalkai Dániel két Fazekas+Fesztiválon tartott előadása közül ez a második. Az első ugyanezen a napon 8:00-8:45-ig tart. Az előadások egymásra épülnek, de külön-külön is élvezhetőek.

2. rész: az autizmus, mint társadalmi jelenség. Az autizmus helyzete és lehetőségeiMagyarországon, továbbá a  Perceptual Thinkers  projekt bemutatása; interaktív prezentáció

a brand legutóbb termékeivel.

  • Mi az az autizmus? Kiket érint és milyen jellemzői vannak ennek a viselkedési zavarnak. Az autizmus spektrum zavar bemutatása adatokkal és számokkal alátámasztva. Milyen lehetőségei vannak egy autizmussal élő embernek Magyarországon. Terápiás és integrációs programok. Miben segíthet a design az autizmussal élőknek (service design és belsőépítészeti megoldások, applikációk és kiterjesztett valóság, terméktervezés).
  • A Perceptual Thinkers projekt bemutatása.
    „A Perceptual Thinkers (PT) termékei az autizmussal élők különleges érzékelési és öltözködési
    szokásaiból táplálkoznak, melyek megismerhetővé válnak minden ember számára a ruhákon
    keresztül. A ruha összekapcsol, megérint, kommunikál. Az öltözködés képes arra, hogy reflektáljon
    viselőjére, segítse, hogy egyedi igényeihez kapcsolódjon, legyen az ember akár autizmussal élő
    vagy hétköznapi. A márka a két világ összekapcsolásával a hasonlóságokat mutatja be az
    érdeklődők számára. A PT célja többek között a felelős és tudatos vásárlás terjesztése, hogy egy
    vásárlási döntés előtt a közönség tájékozódjon a brand céljairól, működéséről és értékrendjéről. Így
    lehetővé válik a szimpatikus értékrendű márkák támogatása, melyek például környezettudatos
    anyagokat használnak vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató kivitelezőkkel
    dolgoznak.”
  • a termékek (szenzoros kabát) kipróbálása. Az előadás végén Szalkai Dániel minden felmerülő kérdésre szívesen válaszol.
Human Rights in U.S. Foreign Policy
(Susae Elanchenny – US Embassy)
Susae Elanchenny is a Foreign Service Officer posted currently posted to U.S. Embassy Budapest.  As the human rights officer, Susae covers issues including civil society, marginalized minority groups including the LGBTI and Hungarian Roma communities, human trafficking, anti-Semitism, and migration.  Susae will speak about her work at the Embassy, and how human rights and values shape U.S. foreign policy.
Kísérlet – előadás
(Horn Dániel)

Az iskolában egy társadalomtudományi kísérletben vesznek részt a 9c, 9d, 10a, 10b, 10c, 10d osztályok.. A kísérlet során 8 kis játékot játszhatnak laptopokon, amelyekért pénzt (illetve a büfében beváltható utalványokat) kaphatnak. Tehát élesben megy a játék! A játékok során hozott döntéseitek a különböző attitűdjeiket, illetve közgazdászul „preferenciáikat” szeretnénk megismerni.

A játékok közül több hivatott az úgynevezett társas preferenciákat mérni, és lesz döntési szituáció, ami az idővel, kockázattal és a versengéssel kapcsolatos preferenciáitokat vizsgálja. A közgazdászok, mint mi is vagyunk, úgy gondolják, hogy az ember preferenciái befolyásolhatják, ki hogyan dönt.

Ezekről a kísérletekről lesz szó ebben az előadásban, az eredményekről, a hipotézisekről és sok más dologról…

Utazási élmények a világ körül / egy utazó blogger kalandjai

(Mátai András)

Bárcsak előbb nekiindultam volna a nagyvilágnak. Bár így sem panaszkodhatom, megfordultam 5 kontinens több, mint 40 országában, mialatt életre szóló élményeket szereztem. Ezekből az élményekből szeretnék átadni nektek párat. Megmutatni, hogy az utazás nem az instagram posztokból áll, és hogy miért érdemes igazán nekivágni a nagyvilágban.
Kreatív írás műhely a digitális technológia témájában
(Mécs Anna)
Van kedvetek egy egyperces, telefonba pötyögött novellát írni? Méghozzá egy megadott kreatív feladat alapján, a digitális technológia témájában? Akkor jelentkezzetek Mécs Anna műhelyére, aki mesél egy kicsit a Kapcsolati hiba címen készülő, a digitális világgal kapcsolatos novelláskötetéről, és utána titeket is megdolgoztat. A 45 perces műhely végén pedig fel is olvassátok majd egymásnak az elkészült alkotásokat.
Színjátszó
(Szakáll Fanni)
Érdekel a színjátszás? Imádod a reflektorfényt? Ezen az egy alkalmas szakkörön a legjobb dráma játékokat próbálhatod ki, tele improvizálással és nevetéssel. Nincs szükséged másra csak egy kis kreativitásra, nyitottságra és jókedvre.
My own creation – Lego egy építő szemszögéből
(Gerliczky Bence)
Egy előadás, amely saját fejlődésemet követve és tapasztalataimat felhasználva meséli el, milyen is a Lego építés menete. Hogyan érdemes építeni? Hol találkozik a Lego és a matematika?  Milyen szempontok alapján tervezzünk? Használjunk-e szoftvert és ha igen, melyiket? Hogyan építsünk a pénztárcánkat is szem előtt tartva? Ezekre a kérdésekre adok választ látványos megépített példákon keresztül, amelyek a élőben is megtekinthetőek lesznek.
Kőkészítő és kőfaló mikrobák
(Dr. Polgári Márta)
Az előadás bemutatja a mikrobák szerepét az ásvány- és kőzetképződésben visszatekintve a Föld őskorára, hatásait és kapcsolatát a geoszférákra, valamint kitekintést nyújt az élet keletkezésének nyomozására a Földön és más bolygókon.
Rajzolás
(Dezső Ilona, Bognár Petra)
Azon kevesek egyike vagy, aki szerint kevés a heti egyszeri vizuális kultúra óra? Művészeti irányba szeretnél továbbtanulni és jól jön egy kis gyakorlás? Akkor jó helyen keresgélsz! Akár 3x 45 percen keresztül válogathatsz a neked tetsző feladatok közül: rajz, festészet, papírplasztika, sőt akár részese lehetsz egy nagy, közös iskolai projektnek is, amit társaiddal együtt készíthetsz el!
Miért fogyasztunk és le tudunk-e mondani róla?
(Törőcsik Mária)
Sokat beszélünk ma a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, a túlzott fogyasztás következményeiről. Ezen kérdések emberi oldalával foglalkozom előadásomban, azzal, miképp gondolkodunk a mindennapokban a fogyasztásról, milyen motiváció húzódik meg egy-egy vásárlás, majd a fogyasztás mögött. Ha kissé a jelenségek mögé nézünk, akkor valóságos összefüggéshálózatot fedezhetünk fel. Kérdés, hogy könnyű-e a lemondás a fogyasztásról, ha azzal hátrányba kerülünk, ha a kényelmünk sérül, hogyan éljük meg a kimaradást, ha valamit nem tudunk megvenni, fogyasztani. Gyakran olvasunk arról, hogy a Z generáció élen jár a fogyasztáskritikus gondolkodásban, magatartásban, amivel csak részben értek egyet, úgyhogy akár vitába is szállhatunk. Miután én fogyasztói magatartással, fogyasztói magatartástrendekkel foglalkozó marketinges vagyok, szóba kerülhet szakmánk kritikája is, amire készülök. Gondolkodjunk együtt, vitatkozzunk olyan dilemmákról, amik megoldhatóságát én még nem látom…
Daganatok, genetika, életmód
(Schwab Richárd)
Rövid, gyakorlatias betekintést ad egy gyakorló orvos, start-upper a daganatok kialakulásába. Tehetünk-e bármit a kockázatok csökkentése érdekében? Összefüggésben áll-e a táplálkozásunk a rák kialakulásával? Ezekre a kérdésekre válaszol Schwab Richárd, világszinten ismert rákkutató.
Angliai továbbtanulás és Oxbridge – info börze
(Pap Benedek)
 Oxfordi matematika hallgató az angliai továbbtanulásról: megéri-e Angliában járni egyetemre, mit kell tudni a felvételi rendszerről, pénzügyekről, Brexitről? Oxford vagy Cambridge? Az előadás végén kérdezz-felelekkel.

Mi közöm hozzá? A jogállam alapjai
(Beöthy Ádám, Karácson Zita)

A foglalkozás célja, hogy a jogállam összetett fogalmát közelebb hozza a diákokhoz. Az óra résztvevői egyszerű példákon keresztül ismerhetik meg, miért fontos, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak és legyenek olyan független intézmények, amelyek a hatalom korlátját jelentik. Az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Csernobil
(Végh Endre)

2019-ben sokan látták a csernobili reaktorbalesetről  készített filmet. A film azonban nem foglalkozott a történtek fizikájával Az előadás bemutatja milyen konstrukciós és irányítási hibák vezettek a balesethez. (Ennek megértéséhez nincs szükségem semmiféle képletre!) A baleset következményeiről rendkívül sok tévhit kering. Az előadás második részében megpróbálok hiteles és ellenőrizhető adatokat adni erről. A baleset miatt jelentősen megnőtt az atomenergia ellenesség, ezért az előadás harmadik része bemutatja, hogy ilyen baleset miért nem fordulhat elő Pakson, sem az üzemelő, sem a tervezett erőműben. Az előadó egész életében az atomenergetikában dolgozott, ezért célja a tévhitek oszlatása és a valós tények ismertetése.

Megújuló vagy atom? avagy Gondolatok a 21. század energiarendszeréről a tudomány nézőpontjából
(Munkácsy Béla)

Nincs egyszerű helyzetben, aki független és tudományosan megalapozott véleményeket szeretne megismerni energiarendszerünk jelenével és jövőjével kapcsolatban. Az előadás erre kínál lehetőséget az ELTE adjunktusának közreműködésével, aki nem csak elméletben, de a mindennapi gyakorlat szemszögéből is jól ismerni a lehetőségeket.

A korrupció mérési lehetőségei és társadalmi következményei

(Tóth István János)

A korrupció fogalma a mindennapokban sokszor és sokféleképpen kerül a figyelem középpontjába, a korrupció okozta költségek hatalmasak lehetnek. De erre is igaz, hogy amennyire sokszor és sokféle helyzetben használják ezt a fogalmat, annyira bizonytalan az, hogy mit is kell rajta érteni. Egy bizonytalan fogalomról nehéz aztán értelmesen beszélni, mert ez messzemenően korlátozza a mérés lehetőségét. Mérés nélkül meg nincs megalapozott tudás. Az előadásban (40 perc) röviden szól lesz a korrupció közgazdasági fogalmáról és e jelenség mérésének lehetőségeiről majd társadalmi költségeiről. Az előadás aztán kötetlen beszélgetés (kérdés-felelet) követi, amelynek során magyar és nemzetközi példák segítségével a résztvevőkkel közösen próbálunk új korrupciós mutatókat kitalálni és feltérképezni a korrupció jelenségének hatásait.

Mi is történik a Gyermeksebészeten? – Kőnig Doki helyre teszi
(Dr. Kőnig Róbert)

Dr. Kőnig Róbert gyereksebész beszél arról, hogy mi történik egy műtéten illetve egy vizsgálaton. Betekintést nyerhettek egy műtőszobába és eloszlatunk pár kételyt.

Egészséges táplálkozás a divatdiétákon túl
(Győző-Molnár Anna)

Manapság nagyon sok tévhit kering a köztudatban a táplálkozás körül, az internet ontja ránk az ezzel kapcsolatos ellentmondásos információkat. Mindemellett a közösségi média felületeken közvetített hamis képek miatt sok fiatal néz szembe táplálkozási zavarokkal. Volt fitness versenyzőként, táplálkozástudományi hallgatóként és Instagram-bloggerként szívügyemmé vált, hogy segítsek a fiataloknak megtalálni a helyüket, hogy kiigazodhassanak ebben az útvesztőben.

Fast fashion árnyoldalai
(Meggyes Kata, Vitószki Eszter)

“A divatipar ékes példája az olyan tevékenységeknek, amelyek nem azért használnak erőforrásokat, hogy elégedettséggel töltsenek el, hanem azért, hogy az emberek elégedetlenek legyenek azzal, amit birtokolnak, és hogy elavultnak lássák azt is, ami amúgy tökéletesen megfelelő még.” E. J. Mishan – Ha nincs rá szükséged, ne vedd meg! Nem csak a pénztárcádat óvod, de a környezetet is!

Lehet-e bárkiből sztár Magyarországon 2020-ban?
(Bánkuti Dániel)

Az előadásban válaszokat keresünk azokra a kérdésekre, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeres zenész lehess. Mivel jár a sztárság, mekkora munka van mögötte, és biztos-e, hogy mindenkinek való ez..?

Tudományos újságírás
(Balázs Zsuzsanna)

  • Mi a tudományterjesztő újságírás célja és lényege?
  • Hogyan lehet leginkább elérni a célközönséget?
  • Honnan származik a téma?
  • Hogyan növelhető a hitelesség?
  • Hogyan függ össze a tudományterjesztés és tudománypolitika?
  • Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki jó tudományterjesztő legyen?
  • Hogyan épül fel egy tudományos vagy tudománypolitikai hír / interjú / tényfeltáró cikk?

Ezekre a kérdésekre fog válaszolni Balázs Zsuzsanna, a Qubit internetes újság egy szerkesztője.

Épitészeti tervezés ma Budapesten
(Nagy Csaba)

Mi van a párizsi udvar díszlete mögött? Instagram és a városligeti Millenium háza. Mi az innováció egy panelóvodában? Miért van termálviz a kőtömbök között a Pesterzsébeti strandon? Gondolatok az Archikon építészstúdió a közelmúltban átadott épületeinek kapcsán – a ma építészetéről és a városfejlesztésről.
Előadó: Nagy Csaba Ybl és Prima Primissima díjas építész.
Intelligencia és tehetség: egyféle vagy sokszínű?
(Kovács Kristóf)
Beszélhetünk-e általános intelligenciáról, amely minden fajta kognitív tevékenységben megjelenik? Vagy csak független, speciális képességek léteznek? Az általános intelligencia elméletének alapja, hogy a különböző képességtesztek eredménye rendszerint együtt jár, például akinek nagyobb a szókincse, az jobb a téri-vizuális feladatokban is. Az utóbbi időben azonban két olyan elmélet is megjelent, amely képes megmagyarázni a teszteredmények együttjárását egy általános kognitív képesség feltételezése nélkül. Kiderült továbbá, hogy az  teszteredmények közti együttjárás éppen alacsony képességszinten magasabb, miközben a kiemelkedő képesség általában specifikus. Mindennek számos gyakorlati következménye van az intelligencia mérése és az IQ fogalma szempontjából.
Beszélgetés Iványi Gáborral
(Iványi Gábor)
Beszélgetés Iványi Gábor lelkésszel. Élete során rengeteg téren tevékenykedett, bár végzettsége szerint lelkész, országgyűlési képviselőként is dolgozott és ő alapította az Oltalom Karitatív Egyesületet, melynek jelenleg is az elnöke. A számtalan elismerés közül, melyeket munkájával nyert el, kiemelendő a Magyar Érdemrend tisztikeresztje.
Szén nanoszerkezetek
(Kürti Jenő)
Néhány évtizeddel ezelőtt még azt tanították az iskolában, hogy az elemi szénnek csupán két olyan módosulata van, amelyben a szénatomok szabályos rendben helyezkednek el: a grafit és a gyémánt. Önmagában érdekes, hogyan lehet olyan nagy különbség a két anyag tulajdonságai között, amikor mindkettőben csak szénatomok vannak.
Azután a XX. század végének egyik anyagtudományi meglepetése volt további szabályos szénszerkezeteknek a felfedezése. A kalickaszerű fullerének felfedezéséért 1996-ban, az egyetlen atomrétegnyi grafénéért 2004-ben  adtak Nobel-díjat, a hosszú csőalakú szén nanocsövek felfedezéséért pedig 2008-ban Kavli-díjat adtak. Előadásomban ezen anyagok felfedezéséről és legfontosabb tulajdonságairól fogok beszélni.
A gyűrűs táborok világa
(Pap Benedek)
Érdekelnek a fantasy történetek, a színjátszás, esetleg az RPG játékok, a szerepjáték? Gyere el előadásunkra, és ismerkedj meg a gyűrűs szerepjáték táborok világával! ‘A Tábor’ már-már megszállott közössége évről évre összegyűlik az ország különböző pontjain található ‘királyságokban’, hogy ott három héten keresztül a mindennapokat kizárva játszanak. De miről is szól ez valójában, miről is beszélnek általad ismeretlen szavakkal az egymást még éppen csak megismert nyakukban gyűrűt hordó lányok-fiúk a folyosón? Gyere el előadásunkra, és betekintést nyerhetsz egy egészen új világba! (Amennyiben táborozol valamerre akkor is szívesen látunk!)
Más színház?
(Márton Csaba Gábor)

MáSzínház. MáSzínház? Más Színház? Egy másik színház? És akkor milyen az egyik? És a másik? Másmilyen? Mitől más? És mitől színház? Mindegyik színház más. Ez itt egy másság-színház, kérem szépen?
Hát jó.
Ne is mismásoljunk tovább. Egyike – másika, embere válogatja, ki, mitől más. Mi abban vagyunk kicsit mások, hogy talán nehezebben megy a tanulás, mint másoknak.

Lassabban és kevesebbet, de leginkább másképp sajátítunk el az életünk során, mint mások. Értelmi fogyatékossággal élünk. Más-más hiányosságokkal, persze, hiszen mindannyian mások vagyunk. Legalább egy dologban azonban nagyon is hasonlítunk. Színházat csinálunk, alkotunk, próbálunk, játszunk és akkor aztán végképp Mások vagyunk. Vagy talán nem is annyira…

Most 1,5 óra játékra hívunk benneteket a MáSzínház tagjaival és tanáraival.

Az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Bullying óra
(Beöthy Ádám, Karácson Zita)

Ezen a foglalkozásunkon ítéletalkotás nélkül járjuk körbe az iskolai zaklatás és megfélemlítés (bullying) témakörét. Egy rövid ismerkedés után a diákok gyűjtik össze, hogy milyen formái vannak a megfélemlítésnek, majd ezt egy gondolattérképen ábrázoljuk. Beazonosítva a szereplőket drámapedagógiai módszerekkel dolgozzuk fel a jellemzően előforduló szituációkat. Megvizsgáljuk, hogy a szereplők milyen helyzetben van, ki-mit tudna tenni a helyzet feloldásáért illetve, hogy miként kerülhetőek el a hasonló esetek a jövőben.

Jogászként a nagyvilágban
(Dr. Osztovits András)

A jogi diploma még mindig az egyik legértékesebb képesítés. Magyarországon és az Európai Unió intézményeiben számos álláslehetőség közül lehet választani. A klasszikusnak mondható jogász pályák mellett ma már az adatvédelem, a digitalizáció; a közösségi médiák szabályozásához, az ilyen jogviták elbírálásához kellenek a jogász szakemberek. Az előadás a régi és az új jogászi karrierpályákat mutatja be.

Halálközeli élmény
(Proszenyák Róbert)

Proszenyák Róbert egy futóverseny végén vércukor kómába került, és átélte a klinikai halál állapotát két óra hosszára. Tapasztalatai eltérnek a sokak által emlegetett alagút, fény, szeretett személyek megjelenésének leírásától. Ma is élénken emlékszik az eseményre. Beszélgetőtársa Bartha Angéla.

Nevetni krízis helyzetben?
(Rékay Ágnes, Gelencsér Tünde)

Mindnyájan tudjuk: nevetni jó! Na de krízis helyzetben, betegen, kórházban kinek van kedve? Mára a bohócdoktorok pozitív hatása az orvoslásban bizonyított tény. De hogyan dolgoznak a bohócdoktorok? Hogyan segítik látogatásukkal a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását? Erről mesél Rékay Ágnes és Gelencsér Tünde a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezetője és művészeti vezetője és egy kis nevetésre is sor kerül majd!

Az atomok illúziója, a molekulák realitása között félúton
(Perczel András)

Vajon mi jelent nagyobb mentális kihívást: elképzelni azt, hogy egy tárgy akár végtelenszer is kettéosztható – a hangsúly a végtelenen van –, vagy az, hogy van egy olyan mérettartomány, amely után az osztott rész(ek) már minőségileg eltérnek az eredetitől? Nehéz elgondolni és mélységében felfogni azt, hogy az üres tér és az idő folytonos (nem diszkrét), és végtelenszer osztható anélkül, hogy bármely osztást követően minőségi változás jönne létre.

Játék az élet
(Berze András és Mártha Dávid)

Már évek óta a gaming területén dolgozó előadóink, mesélnek arról, hogy hogy néz ki ez az ipar különböző aspektusokból. Játékújságírás, gaming, streaming, játékfejlesztés és marketing. Mik az előnyei és buktatói a gaming karriernek. Az előadás végén lehet kérdezni és játékokat kipróbálni.

Greta és a klímavészhelyzet – iskolába járni vagy sztrájkolni érdemesebb?
(Kruppa Márton)

Interaktív előadás keretében áttekintés arról, hogy mekkora problémával állunk szemben, milyen megoldásokban lehet bízni és a tinédzsereknek milyen szerepe van a válaszokban .

A csillagok energiája – a magfúzió
(Csitári Dávid)

A fenntartható fejlődés része, hogy megoldást találjunk arra a problémára, hogy hogyan lássuk el magunkat energiával. Erre már sok alternatíva létezik, például a napenergia vagy a szélenergia. Ám ezek a megoldások nem tudnak annyi energiát termelni, hogy a teljes szükségletet kielégítsék. A legjobb megoldásnak a magfúziós energiatermelés tűnik. Sajnos ez a megoldás meg nem valósult meg a földön, de az űrben annál inkább. Elképzelhetetlenül sok, gázból álló fúziós erőmű ragyogja be az éjszakai égboltot: a csillagok. Gyere el, és tudj meg többet erről a kimeríthetetlen energiaforrásról!

Közös meditáció és teázás
(Le Julianna Phuonglinh)

Ez most az emberi léten túli üresség megtalálásának útja lesz. A meditáció és a teafüvek gyógyítóhatását fogjuk megtapasztalni egy röpke 45 percben. Röviden ennyi. Hosszabban nem érdemes.

Sci-Fi vagy valóság? Milyen jövőt hoz a technológiai forradalom a Fazekas diákjainak?
(Heal Edina)

Megismerkedünk a legfontosabb technológiákkal, amelyek elterjedése azt fogja eredményezni, hogy a Fazekas diákjai már teljesen más életet fognak élni, mint szüleik. Azt is megnézzük, vajon milyen lesz ez az élet és mikre kell nagyon odafigyelni, mivel kell óvatosan bánni, hogy ez a bizonyos más élet nehogy apokalipszisben végződjék!

A közösségi média paradoxona
(Tóth Máté)

A közösségi médiában a legjobb dolog, hogy bárki feltölthet tartalmat. De a legszörnyűbb ugyanez. Hogyan tájékozódjunk? Hogyan maradjunk, hitelesek, és főképpen mentálisan épek ebben a digitális korban? Tibi atya alapítója elmeséli.

Zsidó jelképek
(Dr. Verő Tamás)

Miért törnek el egy poharat a zsidó esküvőkön? Miért hordanak a vallásos zsidó férfiak kipát? Miért tesznek követ a zsidó sírokra? Mit jelent a „háj” betű, amit gyakran nyakláncokon viselnek?

A zsidó hagyományok végtelen sok jelképet foglalnak magukba. Minden ünnepi szokás és vallási rituálé vagy üzenetet küld nekünk a múltból, utalva őseink szokásaira, vagy tanítási célzattal jött létre a jövő nemzedékei számára.

Gravitáció a Naprendszerben és a Pioneer-szondáktól a gravitációs óriástávcsőig
(Tóth Viktor)

Az 1972-ben kilőtt Pioneer-10 volt az első ember alkotta eszköz, mely elhagyva a belső Naprendszert, áthaladt az aszteroida-övezeten, elrepült a Jupiter mellett arról részletes megfigyeléseket végezve, majd folytatta útját a csillagközi térbe. A szonda tartósabbnak bizonyult a tervezettnél, másfél év helyett 31 éven át üzemelt, s így egy nem várt meglepetéssel is tudott szolgálni: a külső Naprendszerben gyorsabban veszített sebességéből, mint azt a Nap gravitációs tere indokolta volna. Testvérszondája, a Pioneer-11 is hasonlóan viselkedett. Ez rövid ideig lázba hozta a nemzetközi tudományos közösséget, hiszen felmerült a lehetősége, hogy a szondák mozgása jele valódi eltérésnek az Einstein-féle gravitáció-elmélet jóslataitól. Viktor külső szakértőként kulcsszerepet játszott abban a csoportban, melyet a NASA Jet Propulsion Laboratory hozott létre, s amely ennek a jelenségnek az okát felderítette.

Az elmúlt években, JPL kollégákkal további kollaborációban Viktor annak a lehetőségét kutatja, hogy a Nap gravitációs terét, mely fénysugarak útját is meggörbíti, távcsőként használjuk. Egyik lehetséges cél más naprendszerekben felfedezett bolygókról jóminőségű képek készítése. A legjobb elképzelhető hagyományos távcsőnek sincs meg az optikai felbontása ahhoz, hogy egy más naprenszerbéli bolygóról többpixeles képet alkosson. Ezzel szemben a Nap gravitációs tere, mint optikai lencse, elvben akár megapixel felbontású kép létrehozását is lehetővé teszi. A technikai nehézségek óriásiak (a Nap fókuszrégiója kb. négyszer akkora távolságban van mint az eddig legtávolabbra eljutott szonda, a Voyager-1) de megoldhatóak, s belátható időn belül ez az egyetlen technológia, amely egy Naprendszerünkön kívüli bolygóról bármilyen felbontással kép készítésére használható.

Művészek a klímatudatosságért
(Závada Péter)

A Művészek a klímatudatosságért egy összművészeti kezdeményezés, amelyet Áfra János és Závada Péter azért indítottak el, hogy a magyar írók, költők, képzőművészek, zenészek, filmesek, táncosok, slammerek és színészek közreműködésével minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára, valamint hogy reflexív és reaktív platformot teremtsenek a közös problémák és a megoldási lehetőségek megvitatására.

Egy másik Magyarország? Adatok, tények, érdekességek és tévhitek a cigányságról
(Hámori Ágnes)

Igaz, hogy ma minden negyedik iskolás gyerek cigány Magyarországon? Milyenek az esélyeim, ha cigánynak születek? Minden cigány roma? Van a cigányoknak saját nyelvük? Milyen a cigányoknál a “feltételes átok”, és meneküljünk vagy örüljünk, ha ezt mondják nekünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről lesz szó a magyarországi cigányság kapcsán.

Hogyan állunk 2020-ban mi, magyarok egészség dolgában? Hogyan működik a mentőszolgálat? Kiből lehet életmentő? Ezekre a mindenkit érintő kérdésekre is választ ad Győrfi Pál, a mentők szóvivője, akit nem csak a tévéinterjúk tükrében, hanem 25 év életmentő tapasztalattal a háta mögött is az egészségügy egyik legismertebb hazai képviselőjének tartanak.

Győrfi Pál mentőtiszt, mentálhigiénikus, PR- szakember. A HIETE Mentőtiszti Kar elvégzése után a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéne Tanszékén folytatott tanulmányokat. PR szakképesítését a Skull Kommunikációs Iskolában szerezte meg. A mentés, betegellátás évei után egy multinacionális gyógyszeripari vállalat alkalmazásában tapasztalatokat szerzett az értékesítés, a marketing, majd később a termék, szolgáltatás és vállalati PR területén. 2001- től az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR- vezetőjeként a szóvivői tevékenységen túl az intézmény összes belső és külső kommunikációs tevékenységét szervezi, felügyeli. Számos képzési formában oktat, motivációs előadásokat tart, tanácsadóként tevékenykedik. Címzetes egyetemi és főiskolai docens, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjének kitüntetettje, valamint több szakmai díj, elismerés birtokosa. Négy gyermek édesapja, családjával Óbudán él.

Bámészkodó hatás– Legyél te is hős!
(Hősök Tere mozgalom)

Szeretnéd tudni, mi lehet az oka, hogy bár látjuk, ha valaki segítségre szorul, sokszor mégsem teszünk semmit? És annak, hogy mások sem? Vajon a jelenlevők többsége miért bámészkodik passzívan ahelyett, hogy aktívan segítene?

Feltehetőleg az évtizedek óta ismert, „bystander-effektusnak” nevezett szociálpszichológiai jelenség miatt: egyszerűen kevesen tudják, mit kellene tenniük és hogyan avatkozhatnak közbe úgy, hogy se önmagukat, se másokat ne sodorjanak az észszerűen vállalhatónál nagyobb veszélybe.

Tréningünkön a háttérben megbújó mechanizmusokat ismerheted meg és a hasznos tippeket kapsz, hogyan győzheted le az akadályokat.

Mások megítélése– Építs hidakat falak helyett
(Hősök Tere mozgalom)

Egyre komplexebb világban kell boldogulnunk, ahol nap mint nap rengeteg információ és impulzus ér minket. Egy sor leegyszerűsítő program működik bennünk, amelyek segítségével felgyorsítjuk döntéseinket, így a minket ért információhalmazt képesek vagyunk hatékonyabban feldolgozni. Ennek a hatékonyságnak azonban néha az az „ára”, hogy szándékunkkal, sőt nemritkán értékrendünkkel is ellentétes viselkedést váltanak ki belőlünk.

Az egész napos tréningen keretbe rendezzük azokat a fogalmakat, amelyeket a mindennapi élet során használunk – nem biztos, hogy tudatosan – és interaktív feladatok, beszélgetések során tanulunk saját magunkról és működésünkről.

Ezek a feladatok játékos formában továbbadhatók diákok számára, valamint olyan, szakirodalom és tudomány által is alátámasztott módszereket osztunk meg, melyek segítenek közösséget építeni egy osztályban, csökkenteni az iskolai agressziót, érzékenyíteni a gyerekeket, hogy jobban megértsék és elfogadják egymást.

Első Kézből a Hajléktalanságról
(Balog Gyula)

Biztosan láttál már hajléktalan embert, de beszélgettél már velük? Ha nem, most megteheted. Elmondhatod tapasztalataidat, mi pedig beszélünk a hajléktalan emberek helyzetéről hazánkban és a világban. Két élettörténetet is meghallgathatsz. Az utolsó harmadban Te is lehetsz egy-két percre hajléktalan egy szituációs játék keretében. Az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Sweden and the Baltic Sea region – making friends from neighbours
(H.E. Mr Dag Hartelius. Swedish embassy)

How to have good relations with neighbouring countries? How we became friends with the Baltic states? Mr Dag Hartelius the ambassador of Sweden will talk about international realtions in 45 minutes.

Őszintén az abortuszról és a császármetszésről egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
(Dr. Hernádi Balázs)

Dr. Hernádi Balázs szülész-nőgyógyász, aki az abortuszról beszél, a maga pőre valólában, egy nőgyógyász szemszögéből, illetve a császármetszések magas számáról és ezek okairól.

Minden, amit a repülésről tudni akarsz, két pilóta szemszögéből
(Berkes Miklós, Nemes Norbert)

Berkes Miklós, aki évekig a MALÉV, jelenleg a WizzAir pilóta, a repülés en szerzett tapasztalatait fogja átadni sok anekdota és sztorizgatás keretében. Valamint Nemes Norbert, aki nemrégiben nyert alkalmazást a WizzAir-nélkül, mint pilóta, beszél az idáig vezető útról.

A streamer élet mindennapjai
(Gergely Viktor (Sirius)

Az ismert youtuber és streamer, Sirius avagy Pingvinharcos ad elő az online tartalom gyártók mindennapjairól. Youtubon több mint 250 ezer követője van,és twitchen is naponta több ezren követik a streamjeit. 2016-2018-ig volt egy 178 részes Minecraft sorozata, amelyet biztosan mindenki látott, akinek valaha is volt köze a magyar Minecraft-Youtube communityhez. Előadásában a streamer létről fog beszélni, hogy telik egy átlagos napja, mennyit dolgozik, és hogy hogy bírja ki mind ezt. #team_ginger, #ott_egy_láma

Beszélgetés Fahidi Évával, holokauszt túlélővel
(Fahidi Éva)

75 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor. Egyre kevesebben vannak azok a szemtanuk, akik átélték és el tudják mesélni nekünk a holokauszt történetét. Minden család története más és más, közben pedig mind ugyanolyan. Van aki örökre magába zárta a szörnyű emlékeket, és van, aki mesél róluk. Éva 95 éves, és számára nagyon fontos, hogy megossza a történetét a világgal. A háború borzalmait megismerhetjük fotók, filmek, múzeumok, történelemkönyvek segítségével. Azt viszont csak egy túlélővel folytatott személyes beszélgetésből tudhatjuk meg, honnan merített erőt újra kezdeni az életet, miután 20 évesen végignézte, ahogy családja 49 tagját megölik.

A beszélgetést Dr. Verő Tamás rabbi fogja levezényelni. Éva tabuk nélkül válaszol minden kérdésre, ám amennyiben előre szeretnétek kérdezni névtelenül, a következő kérdőiven keresztül ezt megtehetitek: Kérdezz Fahidi Évától

Fahidi Évának két könyve is megjelent, melyek alapján filmeket is rendeztek. Ezeknek címei: “A dolgok lelke”, és “A szerelem alanya és tárgya”. Mindkét könyv helyben az előadás után 3000 Forintért megvásárolható, továbbá az előadó helyben dedikálja azokat.

Szabó Réka rendezésével megjelent “A létezés eufóriája” című dokumentumfilm, amely azóta is sorra nyeri a különböző díjakat. A létezés eufóriája

A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
(Pető Andrea)

Magyarország II. világháborús katonai megszállásainak története elválaszthatlan a katonák által elkövetett tömeges nemi erőszaktól. kimaradt a vizsgálatból. Az előadás magyarországi nemi erőszak történetéről bemutatja milyen források maradtak fenn és azok hogyan rögzítik a katonák által elkövetett nemi erőszak eseteket. Elemzi a nemi erőszak következményeit: művi terhességmegszakítást, prostitúciót, nemi betegségeket. Bemutatja, hogy mit lehet tudni a nemi erőszakból megszületett gyerekekről és milyen tényezők járultak hozzá a háborús nemi erőszak elhallgatáshoz. Ezt követi a háborús nemi erőszakról fennmaradt különböző emlékezeti formák: visszemlékezések, naplók, a jogi, fényképek, filmek és digitális elemzése. Tárgyalja, hogy máshol milyen jogi lépéseket tettek a II. világháborús nemi erőszak áldozatainak kártérítéséért és emlékének megőrzéséért. A hozzáférhető szovjet források elemzésével megpróbálja az eddig hiányzó másik oldal, a szovjet katonák és katonanők szempontjait is bemutatni. A nemi erőszak „nyelv” hiszen az áldozat kiszolgáltatottságát, vereségét, megaláztatását, míg az elkövető erejét, hatalmát és felsőbbrendűségét kommunikálja. Ezért is kulcsfontosságú, hogy milyen tartalmat ad a magyar társadalom a tömeges nemi erőszaknak, mely alapjaiban alakította át a magyar társadalom értékrendszerét.

Élő meme a Fazékban
(Arató András (Hide The Pain Harrold)

Úgy bizony, a cím nem hazudik! Egy igazi élö meme (ejtsd: mém) jön el hozzánk, méghozzá nem más, mint a híres Arató András, avagy ahogy mindenki ismeri: Hide The Pain Harrold. De hogyan is lett egy magyar nyugdíjasból az egyik leghíresebb reklámarc? Milyenek lehetnek a mindennapok, ha az internet jobban ismer, mint te önmagadat?

Mitől rosszindulatú a rosszindulatú daganat?
(Dr. Tímár József)

Az elő bemutatatja a daganat keletkezésének genetikai és biológiai alapjat, a daganatok viselkedését és ennek sejtbiológiai hátterét valamint azok a régi/új felfedezéseket, amelyek forradalmasították a rosszindulatú daganatok kezelését.

Beszélgetés Eszenyi Enikővel
(Eszenyi Enikő)

Beszélgetés Eszenyi Enikővel színházigazgatásról, színészkedésről, a magyar filmek világáról, és az irodalom szerepéről az ember életében.