3 NAP, 237 ESEMÉNY, 56 SEGÍTŐ, 12 FŐS TECHNIKAI STÁB, 6000 FELETT A REGISZTRÁCIÓK SZÁMA – Jelentkezni a fesztival.fazekas.hu-n keresztül tudsz!

Ismerkedj a tanároddal
(Temesvári Eszter)

Tudtad, hogy

– a tanáraid léteznek az iskolán kívül is?

– ők sem tanárként születtek? – nekik is van sikerük, kudarcuk, rossz szokásuk, de még kedvenc színük is?

Ha igen, ha nem, most itt a remek alkalom, hogy megkérdezd azt, amire mindig is kíváncsi voltál egy-egy tanároddal kapcsolatban. Kérdéseidet dobd be mihamarabb a könyvtárban elhelyezett dobozba, majd hallgasd meg* a rájuk adott választ egy kötetlen beszélgetés keretében

A válaszolók között várható: Oláh Tibor, Dezső Ilona, Foki Tamás…

Most akkor vitázunk vagy veszekszünk?
(Kereszty Gabriella)

Veszekszel? Sebaj, csak ne várd, hogy a végén egyet fogtok érteni. Vitázol, és szeretnéd, ha a végén közös nevezőre jutnátok? Akkor nem árt, ha betartasz pár játékszabályt. Ha megérted a különböző típusú viták törvényszerűségeit, sokkal eredményesebb és elégedettebb leszel az ilyen helyzetekben.
Előadó: Kereszty Gabriella, az Elevate Budapest Academy alapítója és tanára
Az alkohol, az út, a remény és a halál
(Zsiday Dénes, Terei Márton)
Sokszor mondják, hogy az alkohol nem oldja meg a problémákat. De ha már itt tartunk, a tea sem. Viszont akkor mit old meg? Elítélendő dolog-e az ivás? És vajon hogy lehet a stresszt effektíven, drogmentesen kezelni, anélkül, hogy kiülnél ukulelézni és bizsukat árulni a Blaha Lujza térre főiskola helyett? Két magasan kvalifikált (?), és nagyon tapasztalt előadó beszél a stresszről és kezeléséről, az alkoholról, a mentális egészségről, a sztoicizmusról és taoizmusról.
A második világháború titkos oldala
(Szőcs Áron, Szilasi Alfréd, Kovács Péter)

Beépített ügynöknek lenni az egyik legizgalmasabb és egyben legveszélyesebb munka a világon. Rengetegen álmodoznak róla, és néhányan el is indulnak azon az úton, amelynek végén titokban átadott lovagkereszt, de nagyobb valószínűséggel börtön és/vagy erőszakos halál vár. Előadásunkban bemutatunk néhányat a II. világháború leghíresebb ügynökei és ügynökhálózatai közül.

Végtelen véletlen gráfok
(Tóth Balázs)

Olyan gráfokról lesz szó, amiknek megszámlálhatóan végtelen sok csúcsa van és bármely két csúcs közti élük 1/2 eséllyel van behúzva. Az előadás folyamán ki fog derülni, hogy egy ilyen véletlen gráfot generálva, szinte mindig ugyanazt a gráfot kapjuk. Ennek az állításnak és ezen gyakran megkapott gráf sok más érdekes tulajdonságának bizonyításából fog állni az előadás. Az előadás viszonylag magas szintű, így főként matematikában jártas és érdeklődő diákoknak szól.

Zene és flow
(Hámori Máté)

Hogy tud a zene örömforrássá válni? Miért jó hallgatni, és mitől olyan felszabadító zenélni? Hámori Máté karmester a magas szintű zenélésben rejlő energiákról, az improvizáció szerepéről a klasszikus zenében, és a zene gyógyító funciójáról beszél negyvenöt percben.

Gyógyszergyártás és -értékesítés
(Horváth Attila)

Ki és hol „találja ki”, hogy milyen gyógyszerekre van szükség? Miért van ilyen sokféle belőlük, miért nem elég minden betegségre egy? Meddig tart, amíg az ötletből kész gyógyszer lesz? Hányan és kik dolgoznak eközben? Mennyibe kerül a fejlesztés? Miért ilyen drága? Melyik része drága? Miért annyiba kerül egy doboz gyógyszer, amennyibe? És ki dönti el, hogy mennyibe?
Van e jövője a gyógyszerkutatásnak? Milyen új gyógyszereket várhatunk a közeljövőben? Mit csinálnak egy gyógyszergyárban? Mi az a generikus gyógyszer és miben különbözik a többitől?
Ki dönti el, milyen gyógyszert szedjünk? Tényleg befolyásolják a gyógyszergyárak az orvosokat? A hatóságok fellépése eredményes ez ellen? Jogos-e, hogy szigorú szabályozás van a gyógyszerpiacon? Túl sok vagy túl sok kevés szabály van a gyógyszerek reklámozásakor? Mit tudhat a beteg? Ha a fenti kérdésekre érdekel a válasz vagy van véleményed, kérlek, gyere el erre a közös
beszélgetésre.

KÖZÖS JÖVŐNK – KÖZÖS FELELŐSSÉGÜNK: együttműködés és verseny
(Hudecz Ferenc)

Az előadás azokkal a globális problémákkal foglalkozik, amelyeket az évezred-fordulóra készülve  azonositottak és azóta is követik mi történt. Ez az előadás felhivja a figyelmet a nyitott kérdésekre, amelyeknek megoldása lokálisan, regionálisan és globálisan kiemelten fontos.

Adat-intenzív megközelítés és mesterséges intelligencia alkalmazására a természettudományokban
(Csabai István)

Arthur C. Clarke szerint: „Bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.” Valóban, a mechanika törvényeinek megismerése lehetővé tette, hogy olyan tárgyakat emeljünk fel, amelyeket emberi erővel lehetetlen, a termodinamikai ismeretekre építve képesek lettünk kontinenseket és óceánokat átszelni, és mindenki garázsában ott van a „hétmérföldes csizma”. Az elektromosság és kvantummechanika törvényei elhozták a villamosítást és az internetet, a mobiltelefon „varázstükrével” pedig távolba láthatunk és hallhatunk. Az elmúlt évtizedben a technológiai fejlődés hihetetlen tempóban növelte meg az elérhető adatok mennyiségét. Igaz ez a tudományok minden területére a mikrobiológiától a kozmológiáig, sőt mindennapi életünkre is egyre nagyobb hatással van. Előadásomban igyekszem választ adni arra, hogy mi áll ennek hátterében, példákon mutatom be, hogy különböző diszciplínákban, különösen pedig a genetikában és az orvosi képi diagnosztikában milyen változásokat hozott az adat-forradalom. Ahhoz hogy meg tudjunk birkózni a kihívásokkal és ki tudjuk-e aknázni a feltáruló lehetőségeket az emberi intelligencián túl egyre nagyobb szerep hárul a gépi tanulásra.

Test-lélek probléma
(Tőzsér János)

A test-lélek probléma igen könnyen megfogalmazható: milyen viszony áll fenn a mentális állapotaink és a testünk (agyunk) állapotai között. Előadásomban először azokat az érveket elemzem, melyek szerint a mentális életünk teljes egészében a fizikai világ része, másodszor azokat az érveket, melyek szerint mentális állapotainkról nem adhatunk számot egy tisztán fizikalista világkép keretein belül.

Tanár-diák röpi

Tanárok és diákok mérik össze a sporttudásukat.

Túl az Alkonyaton, avagy a vámpír mint metafora
(Kovács Péter)

A 19. században – John Polidori tollából – megjelent az irodalomban a modern vámpír alakja. Azon figuráé, amelynek népszerűsége a jelenkorig ível. Egyszerű horror-kellékről van szó? Mi köze a vámpírnak a betegségekhez, a rasszizmushoz, a társadalmi periféria-helyzetekhez? Felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető ez a hatalmas – napjainkban is megfigyelhető – kultusz. Lehetséges, hogy a vámpír valójában egy metafora, amely más-más korokban új és új jelentéssel telítődik meg? Az előadás ezen jelenségre fog értelmezési lehetőségeket nyújtani.

Szemcsés anyagok fizikája
(Kovács Zsolt)

Gondolkodtál már azon, miért szárad ki a lábnyomod körül a homok a tengerparton? Észrevetted már, hogy mindig a legnagyobb szemű magok vannak a csomagolásban legfelül? Vajon miért búgnak a gabonatároló silók kiürítés közben? A szemcsés anyagokban lejátszódó érdekes jelenségekről, ezek magyarázatához használható fizikai megközelítésekről lesz szó az előadásban.

Mit (t)egyek, hogy jól legyek?
(Juhász Barbara)

Tegyük tisztába! Nincs rossz kérdés! Nem eszek szénhidrátot, mert hízlal?! Csirkerizs kombót kell enni és izmosabb leszek?! Nem eszek és fogyni fogok?! Kihagyom a reggelit, mert úgysem vagyok éhes, majd iszom egy tejeskávét, vagy veszek valamit a suli büfében?! Tudok fogyni a fenekemből?! Talán ezek azok a gondolatok, melyek mindannyiunk fejében a gyors információáramlásnak (internet, weboldalak, blogok) köszönhetően megfogalmazódnak. Talán nem merünk erről beszélni a barátnővel, vagy szülőkkel, de fogyni szeretnénk, a nagyi pedig azt mondja „még alig ettél, egyél ezt is, azt is”. Csaknem mindannyian próbáltunk diétázni, de valamiért nem éreztük jól magunkat tőle? De valóban ez a helyes az egészség fenntartásának érdekében? Ezzel fenntartható a kognitív teljesítmény? Esetleg befolyásolható az iskolai teljesítmény célzott ételekkel, élelmiszerekkel? ’Azt mondják, egyek sokszor keveset. Rajta vagyok, a sokszor már meg is van’. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre fogjuk a választ közösen megtalálni! Ne habozzatok, akár szó szerint 😉

Szabadulószoba
(Nyelvtanárok)

https://www.youtube.com/watch?v=145WIpqdCxI&feature=youtu.be

Minden csapattag más nyelvet beszéljen. Az angol egy átfogó nyelv.

Kerékpár és anyagtudomány
(Tichy Géza)

Előadásomban a kerékpár történetén keresztül mutatok be  technológiai anyagokat. Külön kiemelem az acél szerepét és csodálatos voltát, a martenzites fázisátalakulást. Az előadás végén eljutok a bicikliváz titán alapú ötvözetéhez. Az előadást néhány kísérleti bemutatással illusztrálom.

Kísérlet
(Lénárd Tünde)

Kedves Diákok!

Az iskolában egy társadalomtudományi kísérletben vehettek részt. A kísérlet során 8 kis játékot játszhattok laptopokon, amelyekért pénzt (illetve a büfében beváltható utalványokat) kaphattok. Tehát élesben megy a játék! A játékok során hozott döntéseitekkel a különböző attitűdjeiteket, illetve közgazdászul „preferenciáitokat” szeretnénk megismerni. A játékok közül több hivatott az úgynevezett társas preferenciákat mérni, és lesz döntési szituáció, ami az idővel, kockázattal és a versengéssel kapcsolatos preferenciáitokat vizsgálja. A közgazdászok, mint mi is vagyunk, úgy gondolják, hogy az ember preferenciái befolyásolhatják, ki hogyan dönt. Például aki kockázatvállaló, másban fogja tartani a pénzét, mint aki nem az. Fontos tudni, hogy a preferenciák nem jók vagy rosszak, azaz a kérdésekre sincs jó vagy rossz válasz. Pontosabban, az a jó válasz, amit Te annak gondolsz, mert mindenkinek más preferenciái vannak.  Március 4-én ezekről a kísérletekről két előadás is lesz.

A Közoktatásról
(Puzsér Róbert)

Nemzetközi játékfejlesztés
(Tudatos Ifjúságért Alapítvány)

Ti túl tudnátok élni egy atomkatasztrófát? Szerintetek hogyan épül fel egy ideális társadalom? PlayIn’clusive nemzetközi projektünk keretében spanyol, török és magyar fiatalokkal közösen fejlesztettünk olyan kártya- és társasjátékokat, amelyek valamilyen fontos társadalmi kérdést dolgoznak fel. Próbáljátok ki a játékainkat és keressük meg közösen a válaszokat ennek az interaktív workshopnak a keretében. Ajánlott korosztály: 7-12. osztály.

Lélekkel, ismerettel – evangélikusok a magyar szellemtörténetben
(Prőhle Gergely)

Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Görgey Arthúr mind evangélikusok voltak, mégis, aligha lehetne ellentétesebb személyiségeket kiemelni a forradalom és szabadságharc történetéből. Vajon számít-e a felekezeti hovatartozás egy-egy történelmi szereplő jellemzésében? Mi lehet az az egyedi jellemvonás, ami az evangélikusokat megkülönbözteti másoktól, és egyáltalán: érdekel ez ma egyáltalán valakit? Erről beszél majd Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház világi vezetője, korábbi államtitkár, berlini és berni nagykövet, aki ma a Habsburg Ottó hagyatékát kezelő alapítvány igazgatója.

Mese kakukkokról: evolúciós versenyfutás egy gazda-parazita rendszerben
(Marton Attila)

A kakukk egyike azon 102 költésparazita fajoknak, amik idegen fajok (úgynevezett gazdák) fészkébe tojják tojásukat. A tojó kakukkok különböző vérvonalakhoz tartoznak, és mindegyikük a 20-25 gazdafajból csak egyre vagy néhányra specializálódott. A kikelt kakukkfióka kitolja a fészekből a gazdamadár tojásait és fiókáit, amivel lenullázza a gazda költési sikerét. Mivel a kakukktojás felismerésének az elmulasztása nagyon költséges tévedés a gazda számára, több szinten védekeznek a kakukk általi parazitizmus ellen: a gazdák felismerik és elkergetik a kakukkot a fészek közeléből, egyedi mintázatokkal látják el tojásaikat vagy felismerik és kidobják az idegen tojásokat. Ezeket a védekezési mechanizmusokat a kakukkok megkerülik azzal, hogy két színváltozatban jelennek meg, utánozzák a gazdafajok tojásmintázatát és manipulálják a gazdák szülői gondozásának mértékét. Ez a folyamatos egymáshoz való alkalmazkodás egy evolúciós versenyfutáshoz vezet a kakukk és a 20-25 gazdafaj között, ahol hol a gazdák, hol a paraziták vannak lépéselőnyben. A kakukk mindaddig nyerésre áll, amíg képes a gazdák védekezési mechanizmusait lenullázni. Amennyiben a kakukk nem képes lépést tartani a gazdájával, az általa képviselt vérvonal kipusztul vagy más gazda parazitálására kényszerül.

A titkosítás mámora
(Galántai Zoltán)

Mi az a titkosírás, aminek a megfejtése több mint 40 millió dollárt érne? Rábíznánk-e a pénzünket egy olyan titkosításra, amiről senki sem tudja, hogy biztonságos-e? Miért mesélte el a 20. század egyik legnagyobb fizikusa a kollégáinak, hogy pontosan milyen  rendszámtáblát látott? Mit tanulhatunk egy olyan kéziratból, amit soha senkinek nem sikerült elolvasnia? A titkosítás a kérdezés, kételkedés és állandó kíváncsiság művészete, és egyfelől azt szeretném megmutatni, hogy az ezzel a területtel kapcsolatos kérdések tényleg az élet legkülönbözőbb (és olykor meghökkentő) területein is felbukkannak. Másfelől pedig azt, hogy a titkosítás olyan megközelítési módot kínál, amely révén jobban megértjük a minket körülvevő világot. Ugyanis akár Konfuciusz mondásának illusztrációja is lehetne, mely szerint “a hétköznapi ember a furcsa dolgokon csodálkozik, a bölcs a hétköznapiakon.”

Génszerkesztés: mi is ez és mire jó?
(Tantos Ágnes)

A génszerkesztés lehetősége teremtette meg napjaink biotechnológiai forradalmának alapjait. Szinte hetente jellenek meg híradások arról, hogy milyen új területeken alkalmazzák a génszerkesztés adta lehetőségeket. Korábban gyógyíthatatlannak tartott betegségek válnak kezelhetővé általa. De mi is ez valójában? Hogyan működik és miért ilyen óriási a jelentősége? Milyen új távlatokat nyit meg és milyen kockázatokat jelent? Ilyen és hasonló kérdésekről lesz szó az előadásban, érdekes, a mindennapi életből származó példákkal.

Az LSM-fa, adatszerkezet gyors és párhuzamos adatbázisokhoz
(Szabó Péter)

Az adatbázisokban (akár SQL, akár más) használt hatékony adatszerkezetek általában matematikai alapúak (pl. a kiegyensúlyozott fa gráfelméleti, a hashtábla meg valószínűségszámítási alapú), és a hardver (pl. HDD vagy SSD) sajátosságaihoz és méretéhez vannak igazítva. Az előadás az adatszerkezetek közül az LSM-fát mutatja be, amely jó szolgálatot tesz egyfelhasználós (pl. webböngőszőbeli) és világméretű, elosztott adatbázisokban is, és lehetővé teszi a memóra, és a különböző paraméterű HDD-k és SSD-k egyidejű, hatékony használatát az adatbázisban. Az előadás során a táblára fogok rajzolni és írni, hasonló lesz egy gráfelméleti témájú matekszakkörös kiselőádáshoz, de kevesebb számolással és bizonyítással.

Ismeretlen Trianon
(Ablonczy Balázs)

Az 1920-as békeszerződés olyan oldalai, amelyekről keveset hallunk: erőszak, menekültek, valamint a szén és a városi gyaloglás összefüggései.

A magyar Poirot
(Panyi Szabolcs)

Miért izgalmas oknyomozó újságírónak lenni, és mennyire veszélyes titok után kutatni? Miért állnak szóba politikusok, üzletemberek, diplomaták egy újságíróval, hogy lehet ellenőrizni, ha meg akarnak téveszteni? Milyen információkat lehet kideríteni a közösségi médiából, internetre feltöltött fotókból, videókból? Hogy lehet teljes titokban találkozni valakivel, úgy, hogy senki ne kövessen minket? Panyi Szabolcs, jelenleg a Direkt36, korábban az Index.hu munkatársa mesél újságírásról, tényfeltárásról, nyomozási technikákról, trükkökről.

Sziget, ami nincs a térképen
(Gerendai Károly)

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, a Lupa strand és az első magyar Michelin-csillagos étterem tulajdonosa. Mi az egyik legsikeresebb vállalkozó története? Honnan indult es mik voltak a mélypontjai? Honnan meríti az új ötleteket? Mi a következő terve? Gyere el, hallgasd meg, kérdezz!

Hogyan is működnek a bankrendszerek?
(Becsei András)

Kíváncsi lennél, hogyan működnek a bankrendszerek, vagy hogy mi a bankok általános helyzete, mik is az elsődleges feladataik? Érdekel, hogy a bankok milyen szerepet kapnak a gazdaságban? Ebben az előadásban szó lesz a fiatalok digitális termékhasználatáról, illetve a pénzügyi edukációról. Remélem sikerült felkelteni az érdeklődésed, és eljössz meghallgatni a Magyar Bankszövetség Elnökét. 

A Wizz Air story. Hogyan működik egy sikeres légitársaság?
(Radó András)

Hogyan lett pár ember hitének és elszántságának köszönhetően Európa egyik vezető fapados légitársasága a Wizzair? Miért tudtak talpon maradni? Mi a dolga egy légiutaskísérőnek, hogyan zajlanak a mindennapjai? A Wizzair sztorija a légitársaság egyik vezetőjétől, majd egy beszélgetés egy stewardesszel. Ne habozz jelentkezni, ha érdekel a légiközlekedés, és mindig is szerettél volna többet tudni a Wizzairről.

Identitás, tolerancia
(Haver Alapítvány)

Ki zsidó, és mi a zsidó identitás: Vallás? Nép? Kultúra? Sorsközösség? Mi van, ha valakinek egyik sem? És ki határozza meg egyáltalán mi az, hogy zsidó?  A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány, iskolai órák keretében informális oktatási eszközökkel tart gondolatébresztőfoglalkozásokat a zsidóságról: vallásról, identitásról, hagyományról, a magyarországi zsidóság múltjáról és jelenjéről. Alapítványunk célja, hogy közvetítse az emberek egymás iránti tiszteletének, és a kultúrák közti párbeszéd fontosságának üzenetét. Interaktív foglalkozásainkat az informális oktatás eszközeivel vezetik felkészült önkéntes oktatóink: programjaink során szituációs játékokkal, gondolatébresztő gyakorlatokkal, moderált vitával és videofilmekkel igyekszünk segíteni a résztvevőknek, hogy egymás véleményére nyitottan, minél több új információval térjenek haza. Az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Beszélgetés Esztergályos Patrikkal
(Esztergályos Patrik)

Beszélgetés Esztergályos Patrikkal, magyar párbajtőrözővel. A fiatal tehetség legkiemelkedőbb eredménye a 2014-es Ifjúsági olimpiai játékokon elért első helyezés, de Junior világbajnoki ezüstéremmel és Junior európabajnoki győzelemmel is büszkélkedhet. 2019-ben megmérettette magát a TV2 ügyességi vetélkedőműsorában is, az Exatlon-Hungary-ben, ahol a második helyen végzett.

A rendszerváltozás ikonográfiája
(Békés Márton)

Az 1989-es rendszerváltoztatás és az azt beteljesítő 1990-es tavaszi választás szimbólumokon keresztül fogalmazódott meg. Amint manapság, úgy akkor is logók közvetítették a (politikai) termékeket, amelyek közül az emberek választottak. Mit üzent a szegfű, a narancs, a tulipán és a kenyér harminc évvel ezelőtt? Kinek a színe volt a kék, a zöld és a piros?

Az élet védelme
(Zaymus Eszter, Bartos Lídia Lelle, Szemkeő Gábor)

Zaymus Eszter, Bartos Lídia Lelle és Szemkeő Gábor a CitizenGo munkatársai. A CitizenGo a aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Azért dolgoznak, hogy a hatalmon levők tiszteljék az emberi méltóságot és az egyén jogát.

LAN PARTY: CS:GO
(Fazekas Studio)

Idén is megrendezésre kerül a Fazekas+Fesztivál keretein belül a LAN Party. Idén a COD4 és a Minecarft mellett CS:GO is választható. Regisztrálni csak a 9. vagy afeletti évfolyamokból lehet. A versenyszerű esemény 5v5-ös competetive formátumban fog lezajlani. A jelentkezés mellett be kell írjátok az adataitokat az alábbi google formba (https://forms.gle/cNtbbiqiA8YNQMG77), hogy a verseny zavartalanul folyjon. Aki nem megfelelően tölti ki a a kérdőívet azt kidobjuk az eseményről. Ha barátokkal szeretnétek együtt lenni, akkor ezt a kérdőívben a megfelelő helyre kell beírni, csapat nélkül hagyjátok üresen.  HOZZATOK SAJÁT PERIFÉRIÁT! Egeret, billentyűzetet, és esetleg fej/fülhallgatót! Ezek nélkül nem játszhattok!

Karcos beszélgetés egy Hobbistával a könnyűzenéről
(Jeszenszky Zsolt)

Milyen lelkesedéssel beszél a könnyűzenéről egy rádiós műsorvezető? Hogyan vélekedik az “újhullámos” zenekultúráról, a túlzott elpolitikaisodásról a Politikai Hobbista? Az intrjúban szó lesz a rádiózásról, Amerikáról, szabadelvűségről. A moderátor: Bubrik Miklós.

Fordítás számítógépes szoftverek és gépi fordítás segítségével
(Paczona Zoltán)

Mi minden kell ahhoz, hogy egy videojáték, az operációs rendszer vagy egy webhely magyar (ill. akár 24 másik) nyelven tudjon kommunikálni a felhasználóval? Hogyan készül az egyes termékek, például egy laptop, egy személyautó, egy exkavátor vagy egy jacht felhasználói kézikönyvének magyar nyelvű változata? Mennyit tudnak a fordításban segíteni a fordítószoftverek, mit tud és mire nem képes a gépi fordítás (magyarul és a világ nagy nyelvein)? Miért nem létezik még „Babel fish”? Ezeket és további, a közönségtől is érkező kérdéseket vitatunk meg, hogy képet formálhassunk arról, milyen eszközök segítik manapság a nyelvek közötti átjárhatóságot.

Építőmérnöki munka a gyakorlatban
(Esztocsák Milán)

Az előadás témája az építőmérnöki szakma bemutatása gyakorlati szemszögből, hogy a szakma iránt érdeklődő diákoknak legyen róla egy képük, hogy hogyan is telik egy építőmérnök egy munkanapja. Lesz szó róla, hogy milyen az egyetem, mire lehet szakosodni, az adott szakokon végezve mivel lehet foglalkozni, hogyan történik a tervezés, mit kell tudni a kivitelezésről, mi is történik nap közben egy tervezőirodában.
Forma, szín, kép
(Ligetvári István)
Ligetvári István és csapata azt kutatja, hogy a formák és színek redukálása mit indít el bennünk, illetve fordítva, miről lehet felismerni az ösztönös alkotás báját és értékét. Hogyan vághatjuk és emelhetjük ki a minket körülvevő térből a hétköznapok művészetét? Nem is gondoljuk, hány apró “műalkotás” vesz körbe bennünket, amelyek születése nélkülözött bármiféle tudatosságot, szükségből eredt vagy a lehetőség szülte a kreatív megoldást. Ha van szemünk rá, meglepő és felfedező élményekhez juthatunk. Ligetvári István előadása egy nagyobb előadás-sorozat része.
Filmvetítés
(Tokár Gábor)

A Fazekas néhány tanára által készített amatőr akció-drámája ezúttal a diákság előtt kerül bemutatásra.
Anikó teljesen átlagos, szürke szerdai napja a Fazekas gimnáziumban egy ismeretlen feladótól érkezett e-mail hatására gyökerestül megváltozik. Valakik arra készülnek, hogy tönkretegyék az iskolát. Az egyetlen megoldás az ismeretlen verbum significatium, ám fogalma sincs arról, mi az, vagy hogy hol keresse. Anikó ádáz nyomozásba kezd az iskola falai között, miközben egyre több rejtéllyel kell szembenéznie ahhoz, hogy megmenthesse az iskolát. Eközben világossá válik: a verbum significatium olyan erővel bír, amely örökre megváltoztathatja a világot.Szereplők: Rábayné Füzesséry Anikó, Erős-Honti Zsolt, Ungor Andrea, Németh Sándor, Pásztor Csörgei Andrea, Repárszky Ildikó, Tokár Gábor, Bartha Gabriella, Kovács Levente. A film után (53 perc) beszélgetés a résztvevőkkel.

Ki az az aktuárius?
(Weitz Gábor)

Ki az az Aktuárius? Beszélünk egy kicsit az aktuárius tudományokról, kockázatokról, életről, nem életről, …. Szó lesz a kommutációs számokról és hasonlókról. Megnézzük, hány alfajra osztható az aktuárius és a végére az is kiderül, hogy mit is csinál. De ezt előre elárulhatom: leginkább számol. Végül azt is megtudjuk, hogy mi a különbség az aktuárius és a maffia vezér között.
Miért alapműveltség az asztrológia?
(Ákos Horka)
Mit érdemes tudni az úgynevezett állatövi jegyekről? Hasonelvű szemlélet alkalmazása életünk több területének megértésében, az idő egységeiben, hagyományainkban, művészetekben.
Zero waste életmód
(Antal Éva (Vászonzsákoslány)
Antal Éva, más néven a Vászonzsákoslány a hulladékmentes, azaz zero waste életmódra való áttérése történetét meséli el, lépésről lépésre, olyan tippeket adva a hallagtóságnak, amiket könnyedén bevezethetnek a mindennapjaikba.
Kössétek meg a kékek lovait!
(Németh György)
A felszólítás egy ókori átoktábláról származik. A mágus a kocsiversenyek eredményeit akarta átkaival befolyásolni, hogy az a kocsi nyerjen, amelyikre ő, vagy megrendelője fogadott. Az előadás bemutatja a görög és a római mágia eszközeit és történetét, kitérve nemcsak a sötét varázslatokra, hanem azok kivédésére is.
Hogyan keressünk életet a Marson?
(Kereszturi Ákos)
Tucatnyi űrszonda látogatta meg a Marsot, de még mindig nem derült ki, van-e vagy volt-e élet rajta. Fontos megfigyelések születtek: van szerves anyag a felszín alatt, ahonnan metán is szivárog, egykor tavak és tengerek is voltak a bolygón, a becsapódástól kirobbant marsi meteoritokban pedig furcsa ásványok mutatkoznak – ugyanakkor mérgező anyagok borítják és sugárzások bombázzák felszínt. Mit tisztázhatnak a következő űrszondák, és miben segít az extrém földi helyszínek vizsgálata?
Mi legyek, ha nagy leszek? – workshop a pályaorientációról és a Milestone Intézetről
(Lajtos Gabriella)
Mikor kell elkezdeni a továbbtanulás tervezését? Válasszam a továbbtanulást, és ha igen, mit tanuljak és hol? A workshop segítséget nyújt a továbbtanulás tudatosabb megtervezésében, a pályaorientációs kihívások leküzdésében, és részletesen bemutatja a nemzetközileg elismert Milestone Intézet tevékenységét.
Lehozzuk a Napot a Földre!
(Szabolics Tamás)

Az emberiség régi vágya, hogy úgy termeljünk energiát a Földön ahogy azt a csillagok teszik az égen. Az erre irányuló kutatások már több mint fél évszázada folynak szerte a világon. Mára eljutottunk oda, hogy megépítsük az első erőmű méretű fúziós kísérleti berendezést az ITER-t, amely a világ egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési összefogása. A hét ITER partner egyike az EU, amelynek fúziós kutatása programjába az EUROfusion konzorciumba az Energiatudományi Kutatóközpont is bekapcsolódik. Mi az EK-ban a világ számos fúziós kísérletében veszünk részt több a nagyjából 30 fős kutatókból és mérnökökből álló csapatunkkal ahol csúcstechnológiás diagnosztikai fejlesztéseinkkel járulunk hozzá az emberiség egyik legnagyobb kihívásának megvalósításához.

 

Barna Hajnal
(Beöthy Ádám, Karácson Zita)

A foglalkozás a story-telling módszerének használatával mutatja be egy elnyomó társadalmi rendszer kialakulását. Franck Pavloff nagysikerű novelláján keresztül a résztvevőkkel a kritikus gondolkodás, a bátorság és az egyén felelősségének fontosságáról is beszélgetünk. Az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Online hirdetések és ami mögöttük van
(Horváth Gergely)

Hogyan hatnak ránk az online reklámok? Mitől hatékony egy digitális kampány? Milyen módszerekkel gyűjt adatokat rólunk a Facebook és a Google? Kell-e adblockert használnom? Rövid összefoglaló arról, hogy a digitális forradalom, a közösségi média csatornák, és az online hirdetési rendszerek hogyan változtatták meg a marketinget 2020-ra.

Nemzetek és egyének gazdagsága (Mire való a közgazdász?)
(Chikán Attila)

A beszélgetés bevezetőjében felvillantok néhány olyan témát, amely ma a közvélemény számára is izgalmas, fontosnak is tartjuk, de nem egyszerű magyarázatot találni rájuk. Miért nem lehet, s hogyan lehetne a fejlett országokhoz hasonló bért fizetni Magyarországon? Fontos-e nekünk a Brexit? Hogyan hat a gazdaságra a koronavírus? Ki van túlfizetve, a futballista, vagy a menedzser? Mi fontosabb, a mezőgazdaság, vagy az elektronikai ipar?,Versenyképesek-e hazai vállalataink a nagyvilágban? Startupnál, vagy multinál kezdjen dolgozni egy fiatal? A bevezetés után a hallgatóság által felvetett kérdések fogják irányítani a beszélgetést.

Nemzetközi mobilitás: előadás az Erasmus+ programról
(Tudatos Ifjúságért Alapítvány)

El tudod képzelni magadat, hogy akár egy évig önkénteskedsz Portugáliában vagy Olaszországban?  Érdekelne, milyen lehet egy hétig 5-6 különböző országból érkező fiatallal közösen feldolgozni egy témát egy nemzetközi képzés keretében? Hallottál már az Erasmus+ programról? Tudtad, hogy ennek a programnak a keretében van lehetőséged részt venni különböző nemzetközi programokon, ahol támogatják az utazásodat és a szállásodat is? Vegyél részt a workshopon és elmondjuk neked, hogyan is tudsz bekapcsolódni ebbe a programba.

Trópusi betegségek Európában
(Bényei Éva)

Ma már eljuthatunk szinte bármelyik távoli, egzotikus országba, ahonnan nem csak szép emlékeket és souvenireket hozhatunk haza, hanem bizony trópusi megbetegedéseket is. De lehet, hogy a globális felmelegedés miatt már Európán belül is lesnek ránk olyan veszélyek, mint például a malária? Előadásomban a trópusi betegségek témakörét járom körbe, bemutatva az európai illetve magyarországi helyzetet, hogy lássuk, mire kell számítanunk a jövőben ebben a kérdésben. Ha érdekel az orvostudomány vagy szívesen utazol trópusi vidékekre, esetleg kíváncsi vagy a globális folyamatok egészségügyi hatásaira, akkor gyere el és beszélgessünk együtt a témáról!

#olvass
(Ott Anna)

Kiskamaszként beszippantott az olvasás és azóta sem ereszt. Függője lettem a könyveknek, a lassan harminc évem alatt nem találtam náluk hűbb és szórakoztatóbb társat. Szerencsém van, hogy a Pázmány bölcsészkara után szinte azonnal a Hadik Kávéházba kerültem, ahol a művészeti programszervezés lett a feladatom, majd két év után a hely művészeti vezetője lettem. A Hadik nekem egy második otthon, ahová mindig hazajárok. A Margó Irodalmi Fesztiválon Margó Extra néven sorozatot indítottunk, ahol híres olvasókkal beszélgetek kedvenc könyvélményükről. 2019 eleje óta a Société Budapest irodalmi programjait is szervezem. Instagramon egyre többen követnek és teszik fel a kérdést, mit olvassanak. Büszke vagyok rá, hogy segíthetek élményt nyújtani egy-egy könyvvel másoknak.

Interjú Ónodi Eszterrel
(Ónodi Eszter)

A kétarcú nitrogén
(Móring Andrea)

A periódusos rendszer 7-es rendszámú eleme, azaz a nitrogén, életben maradásunk kulcsa, ugyanakkor ha nem bánunk vele körültekintően, a nitrogénszennyezés révén könnyen ellenünk fordulhat. Miért létszükséglet számunkra a nitrogén? Milyen hatással van környezetünkre és egészségünkre a nitrogénszennyezés? Mit tehetünk, hogy mérsékeljük a nitrogénszennyezést, és hogy a nitrogén a lehető leghatékonyabban szolgálja az emberiség javát? Az előadásban ezeket a kérdéseket járjuk körül, és a válaszok ismeretében talán máris egy kis lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a nitrogén két arca közül a barátságosabbikat fordítsa felénk.

A valóságábrázolás televíziós lehetőségei
(Pachmann Péter)

Pachmann Péter 1992 óta dolgozik televíziós újságíróként. Előadásában filmbejátszásokkal illusztrálva arra mutat példákat, hogy a valóság képi megjelenítése milyen akadályokba ütközik a televízióban.

Mítoszok a vízilónaptejről – két ismeretterjesztő könyv és ami mögöttük van
(Lente Gábor)

Az előadás első, rövidebb része a Száz kémia mítosz (2011) és a Vízilónaptej és más történetek kémiából (2017) ürügyén röviden elmondja majd, milyen nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki magyar nyelven tudományos ismeretterjesztő könyvet szeretne írni. A második hosszabb, rész a két említett könyvből idéz majd fel néhány érdekes történetet. Többek között a következő kérdésekre keressük majd a választ:
• Pontosan mikor ölte meg Odüsszeusz a kérőket, és mi köze ennek a csillagok járásához?
• Miért tombol szobazivatar a Varázshegyben?
• Angela Merkel vagy Margaret Thatcher volt-e jobb kémiából?
• Napvitorlázhatunk-e hátszéllel?
• Miért nem ég le a vízilovak bőre?

Karrierválasztási tanácsok
(Bojár Gábor)

Miben vagy jó, mi okoz örömet? Ha felfedezel valamit, amit még soha senki nem fedezett fel, vagy ha létrehozol valamit, amit mások örömmel használnak, vagy esetleg, ha társaidból tudsz többet kihozni? Az előadó, a világsikert elért Graphisoft szoftvervállalkozás alapítója,  saját életútjának példáján mutatja be hogyan tudod legjobban megtalálni a Neked való terepet egy boldog sikeres élethez.

Rejtett kincsek – a barlangok világa
(Leél-Őssy Szabolcs)

A Föld felszíne alatt sokfelé hatalmas, természetes eredetű nyílt üregrendszerek rejtőznek. Ezek közül soknak fontos szerepe volt az emberré válásban: az ősember ezekben keresett menedéket a vadállatok és a természet viszontagságai elől.

A barlangok jelentős részét a természet csodálatos díszítéssel (cseppkövek, aragonit- és gipsz kristályok, stb.) látta fel. A modern ember számára a barlangok már elvesztették védelmi és raktározási funkciójukat, és elsősorban mint a természet remekművét látogatják ezeket. Magyarországon a legtöbb ember hallott már az Aggtelek környéki, az UNESCO Világörökség lista részét képező barlangokról, de jóval kevesebben tudják, hogy Budapest lakott területe alatt is milyen csodálatos kristályokban gyönyörködhetünk. Ezen kívül a Bükkben, Bakonyban és a Mecsekben is gyönyörű barlangjaink vannak – ahogy a világ számos más pontján is vannak ilyenek. Ezekből mutatok be ízelítőt, kitérve a barlangok kialakulására, geológiai-földrajzi vonatkozásaira is.

The UK’s relationship with the EU – what next?
(Tom Whitehead – British Embassy)

The UK left the European Union on 31 January 2020.  How did we get here and what comes next?  What relationship does the UK want with the EU and the wider world?  And what does all of this mean for Hungary and Hungarians?

Hogyan alkotnak az idegsejtek gondolkodó agyat?
(Gulyás Attila)

Az agyműködést lehet vizsgálni a molekulák és sejtek felől indulva, illetve a viselkedés és gondolkodás felől indulva. Az előbbit a neurobiológusok az utóbbit a pszichológusok, megismerés kutatók végzik azáltal, hogy az agy működését más szerveződési szinteken, eltérő módszerekkel vizsgálják. A mérési módszerek és számítógépes feldolgozási technikák az elmúlt évtizedben hihetetlenül sokat fejlődtek. Ezáltal lehetővé vált, hogy a két, ellenkező irányból induló megközelítés találkozzon egymással. Alapvonalakban mostanra megértettük azt, hogy idegsejtek kölcsönhatásából hogyan alakulhat ki az idegi mintázatok térben és időben szervezett váltakozása, melyek a tudatosság kialakulásához vezet. Az agyműködés szerveződési szintjein végigsétálva próbálom meg az alapvető folyamatokat vázolni.

Utak és kiutak – Üzenetek a mélyszegénységből
(Kun Alíz)

Az előadás célja, hogy bemutassa a mai 21. századi Magyarországon létező generációs mélyszegénység egyik leszakadó térségét, az itt zajló esélyteremtő munkát és a csapdát, amiben a helyzetben élők nap mint nap szembenéznek. Szó lesz a fogyasztói társadalom felelősségéről és filter nélküli hatásairól, a többségi társadalom viszonyulásáról és lehetséges megküzdési stratégiákról.

 NaNe
(Horváth Éva)

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. A segélyvonalra, amely mind a mai napig az egyetlen olyan célzott telefonos szolgáltatás e témában, amelyek képzett női önkéntesek működtetnek civil szervezeti keretek között. Az alapítás óta folymatosan érkeznek hozzánk hívások az ország minden részéről. Este hattól tíz óráig tartó ügyeletünk napi 5-8 bántalmazással és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyet regisztrál.

A családon belüli erőszak nem magánügy. Számos nemzetközi egyezmény és javaslat kimondja, hogy a családon belüli nők és gyerekek elleni erőszak a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik formája, és ezért ennek megszűntetése állami feladat. Egy ilyen mértékű társadalmi problémát egyetlen civil szervezet sem tud egymaga megoldani. Amiben a NANE valóban segíteni tud, az a meghallgatás és az ítéletmentes megértés, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismertetek terjesztése akár publikációk, akár képzések vagy kampányok formájában.

Az előadás a párkapcsolati erőszakra fókuszál. Mit lehet tenni? Mit ne tegyünk és hogyan oldjunk meg egy hasonló helyzetet? A segítségnyújtás és segítség fogadásról.

Ez az előadás a Fesztivál érzékenyítő programjának része.

Új álom munka: a Youtuberség
(László Viktória)

A youtuberek az új sztárok, és rengetegen rájuk akarnak hasonlítani. De hogyan lehet ebből karriert építeni? Mit kell tanulni, hova lehet fordulni, milyen lehetőségek vannak azok számára, akik komolyan ezzel szeretnének foglalkozni?

A társadalmi felzárkózás fontossága, a hazai roma közösségek helyzete, őszintén Gyöngyöspatáról
(Forgács István)

Kötetlen beszélgetés Forgács István, romaügyi szakértővel, a cigányság helyzetéről, a felzárkózás lehetőségeiről, beleértve a mindenkit (talán) leginkább foglalkoztató gyöngyöspatai helyzetet is.

“Megismerhető-e a Világ és ha igen, akkor miért nem?!”
(Orosz László)

Igen fontosnak  tartom ezt a témát amin a filozófusok már sok ezer éve törik a fejüket Főleg az önök korosztályát érdekelheti, hiszen életük  “filozofálgató” korszakát élik. Mai korunkban az internet trágyadombján rengeteg Világmagyarázat harcol az “abszolút tudás” babérjaiért.
A természettudomány nem egy a lehetséges világmagyarázatok közül, hanem “maga a magyarázat”. Bármilyen “nagy filozófus” állítja ennek az ellenkezőjét.
Miért jó (vagy miért nem) múzeumba járni? Mi valójában a Liget-projekt?
(dr. Baán László)

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója beszél arról, milyen módon lehet megszervezni egy kiállítást, mivel jár ez, hogy zajlik az egyes festmények illetve egyéb tárgyak beszerzése. Természetesen szóba kerül szívügye, a Liget-projekt is.

Bevezetés a vitázás világába
(Törőcsik Lili és Szőcs Áron)

Már mindenki keveredett olyan helyzetbe, ahol vitatkoznia kellett a maga igazáért, akár otthon, akár az utcán, akár az iskolában. De van-e a vitának ennél emelkedettebb formája? Lehetséges-e elsajátítani az ókor legkiválóbb szónikainak stílusát? Ezt akár még idegen nyelven? Szerintünk igen! Célunk egy gyorstalpalót adni a professzionális angol vitakultúrába, annak összes nüanszával és érdekességével. A résztvevőknek lehetősége lesz angol nyelven olyan összecsapást tapasztalni, ahol megláthatják milyen csakis saját érveikre és előadásmódjukra támaszkodni egy dilemma feloldásában, persze csapattársak segítségével. Ha érdekel az intellektuális viaskodás, szívesen látunk!

Az emberiség története pénzügyi válságokon keresztül
(Király Júlia)

Az emberiség története akár pénzügyi válságok történeteként is leírható. Már az ókori Rómában is volt bankpánik, és a 17. században pukkadt ki az első nagy piaci buborék: a holland tulipánhagyma buborék. Azóta is szinte minden változatlan: ugyanaz jellemzi a piaci buborékok kialakulását, a válságok kibontakozását majd a pánikot. Az előadás a tíz évvel ezelőtti és utóhatásaiban még ma is velünk élő globális pénzügyi válságon keresztül mutatja meg mennyire nem változik az emberi természet, csak a technika lesz egyre tökéletesebb.

Tovább? Tanulás az Egyesült Királyságban
(Telek Zsigmond, Tiefenbeck Flórián)

Lesz jövőre diákhitel? Mi változik a Brexittel? Melyik egyetemet válasszam? Hogyan és mikor kezdjek el készülni a jelentkezésre és az ottani rendszerre? Tényleg olyan nehéz bejutni? Csak jó jegyekkel van esélyem? Várunk minden kedves érdeklődőt előadásunkra, ahol választ adunk minden egyetemmel kapcsolatos kérdésre. Elsősorban a UK-t járjuk körül, de a világ más egyetemeiről is esik majd pár szó. Bátran kérdezzetek!

A Szent Hegy lábánál
(Bubrik Miklós)

Hogyan élnek a keleti szerzetesek mind a mai napig Görögország legszentebb szigetén? Milyen lelki töltetet ad akár pár nap ott tartózkodás? Rövid élménybeszámolóba zsúfolva szó lesz kelet és nyugat különbségéről, a görög vendégszeretetről, Szent Atyák történeteiről és Athos-hegy titkairól…

Kis műholdak, nagy örömök
(Dr. Gschwindt András)

Miért jó egy országnak ha fiataljai műholdat tudnak készíteni? A rögös út MASAT-1 születéséig. Út a világ elsőséghez: az 5cm-es kocka (SMOG-1) diadala. Mi az elektroszmog? A műholdak üzemeltetése. Önképzés nélkül nem megy. Hogyan tovább?
Előadás a Fazekas Mentorprogramról
(A mentorprogramban résztvevő diákok)

Tudtad, hogy már diákként is kutathatsz, tanulhatsz a Téged érdeklő szakmában dolgozókkal? Ezen az előadáson megismerkedketsz a Fazekas Mentorprogramon részt vevő diákokkal és olyan izgalmas témákkal, mint például az őslénytan és a részvények viselkedése.

Hogy lakunk ma? – avagy a városi otthonteremtés kihívásai
(Farkas Zsófia)

Egy nagyon rövid városi lakástörténeti összefoglaló után szeretnék a srácokkal arról beszélgetni, hogy ki-hogyan képzeli el az otthont most és 20 év múlva. Szó lenne a városi élet kihívásairól, hogy mire érdemes figyelni az otthonunk kialakításakor és mi is az egészben az építész szerepe. A cél, hogy ezen a mindenkit érintő témán keresztül betekintést nyújtsak az építész tervezői feladatok összetettségébe.
Hogyan építs “diákdiktatúrát”?
(Dzama-Demjén Péter)

Hogyan építs diákdiktatúrát, avagy hogyan és miért működnek a lokális és regionális diákszervezetek. Magyarországon jogszabály kötelezi az iskolákat, hogy diákönkormányzatokat hozzanak létre azonban semmiféle betartott szabályozás nincs arra, hogyan működjenek. Ez kivetül a teljes diákságra és az abból szerveződő összes diákösszefogásra is.

E csodálatos szám
(Szoldatics József)

Egy matematikai állandó keletkezése; szépsége; története számokban elbeszélve. Zsebszámológépet, papírt és íróeszközt hozzatok!

Gitárszó
(Visontai Miklós)

Beszélgetés Farkas Bertalannal
(Farkas Bertalan)

Beszélgetés Farkas Bertalannal, az első és egyetlen magyar űrhajóssal. A Szojuz-36 fedélzetén, 1980-ban hagyta el a földet és több mint egy hetet töltöt el a világűrben az Interkozmosz program keretein belül. Űrrepülését követően a Magyar Népköztársaság Hőse és a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetésekben részesült.