Iskolánkban idén is megrendezésre került a Lúdavató, amely a kilencedik évfolyamos gólyák, vagyis a ludak fazekasos diákká avatása. Mint mindig, idén is rendkívül kreatív és szórakoztató előadásokat láthatott a közönség.
A négy osztály Fazekas Mihály Lúdas Matyi című költeményének négy levonását adta elő. 2026-ban a központi témát a retró magyar mesék jelentették. Az A osztálynak a Mézga család, a B-nek a Vuk, a C-nek a Süsü, a sárkány, a D-nek pedig a Macskafogó szereplőit, illetve cselekményét kellett belecsempésznie az előadásába. Kötelező kellék volt továbbá egy porszívó és egy feneketlen táska, a szereplők között pedig lovagoknak vagy lókötőknek is fel kellett tűnniük. Emellett meg kellett jeleníteniük a híres klasszicista zeneszerzőt, Ludwig van Beethovent is, akit a hallása sajnos már kezdett cserben hagyni.
Ha már a zenénél tartunk, az osztályoknak egy indulót is kellett írniuk a Lehetsz király dallamára. Ezekben visszatérő elem volt a kémia, a közös programok és természetesen az összetartás. Minden osztály indulóját sporteseményeket megszégyenítő ováció fogadta, és a közönség gyakran ütemes tapssal is bekapcsolódott a produkcióba. Az osztályoknak emellett egy előre meghatározott külföldi, valamint egy szabadon választott magyar számra is táncolniuk kellett. Felcsendült a Danza Kuduro, az Ellopták a biciklim, valamint a Takarítónő is. A koreográfiák remekül sikerültek, a zeneválasztás pedig kis híján táncra perdítette a közönséget is. A Lúdavató azonban nem csupán a színpadi produkciókból állt: az osztályoknak plakátot is kellett készíteniük, valamint megvalósítani egy közösségimédia-kampányt.

Az idei produkciókban számos szóvicc, illetve favicc került elő, ezekből még az eredményhirdetés során az igazgató úrtól is hallhattunk néhányat. A Duolingo baglyát is rengetegszer megidézték, emellett idén több tanár is vállalt szerepet a jelenetekben, akiket általában vastapssal fogadott a közönség. A kilencedikesek a forgatókönyvek írásakor igencsak naprakészek maradtak: többször is felbukkant a manapság igen trendi „nem baj, hagyjad” mém.
Idén számos díjat osztottak ki, köztük sok különdíjat is. Díjazták a legjobb férfi és női szereplőt, utóbbi a „Kriszta liba” megformálásával érdemelte ki az elismerést. Díjat kapott továbbá a legjobb beugró színész, valamint kiosztották a legkreatívabb karakter díját is, amelyet a ChatGPT megszemélyesítéséért ítéltek oda. A leglátványosabb színpadkép díját a C osztály, a legfrappánsabb zárójelenetét pedig a B osztály vihette haza. A legstílusosabb felnőtt szereplőnek Seres Fanny tanárnőt választották. A legjobb kampány díját a C osztály nyerte el, míg a legjobb plakátért járó elismerést a D osztály kapta; a plakátot be is keretezték nekik. A kvíz győztese a 9.A lett, a legjobb induló díját pedig a 9.B nyerte el. Végül kiosztották a legjobb Döbrögi, majd a legjobb Matyi díját is. A legjobb tánc díját a 9.A kapta, a közönségszavazást pedig idén a 9.D osztály nyerte. A legjobb előadásért járó vándorfazekat a következő évig a 9.A osztály kapta meg. Elismerésben részesült a Stúdió is, amely a Lúdavató technikai lebonyolításáért felelt. Köszönet illeti továbbá mindazokat, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Lúdavató ilyen színvonalon valósulhasson meg.
A Lúdavató egyaránt nagy élményt jelent a közönségnek és az előadóknak. A felkészülés során tartott próbák és megbeszélések rendkívül jól összekovácsolják a diákokat, miközben a projekt nagyfokú együttműködést és kreativitást igényel.
Már alig várjuk, hogy jövőre mi is kilencedikesek legyünk, és részt vehessünk a Lúdavatón!
Szerzők: Tihor Flórián, Strama Emma Teodóra