Kreatív

Fönn az égen ragyogó nap. / Csillanó tükrén a tónak, / Mint az árnyék, leng a csónak.

Bátran viseld magányodat, / én számon tartlak téged, / ne hagyd a sorsod csillagokra, / benned érjen a végzet.

Tar ágak-bogak rácsai között / kaparásznak az őszi ködök, / a vaskorláton hunyorog a dér.

Valaki jár a fák hegyén, / ki gyújtja s oltja csillagod, / csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott.

Azt hiszitek, hogy ti vagytok az egyedüli istenek? Hát rosszul gondoljátok! – szólt fejedelmi hangsúllyal a macska. – Kissa Köttur vagyok, minden állatok istene. A ti édesanyátok elmacskásodott lábából születtem. (Fülöp Adél: Kvinne halála)

Kezdetben volt a Föld, egy hatalmas, kietlen, szilárd talajdarab. Nem volt rajta élet, se állat, se ember, egyedül a Földet körülvevő űrt lakták az istenek.

Kezdetben volt Ükdekszen és Kümmenen, a két főisten. akik az idő kezdete óta ellenségek voltak. Az örvénylő ürességben egyszer csak ráesett Ükdekszenre két homokszem, amitől Ükdekszen megtermékenyült. Méhében két lény fejlődött.

Kezdetben az örvénylő sötétség létezett, ebből jött létre Végtelen, a tudományok istene. Mindezek után Végtelen megteremtette a másik két főistent, Egyeneseket és Pontokot, az ikerpárt. Egyenesek volt a létezés istene, Pontok pedig a nem létezésé.

Kezdetben volt a semmi. Vagyis hát ez a semmi nem teljesen semmi volt, mert a kellős közepén állt egy ajtó. Nem volt benne semmi különös, teljesen egyszerű volt, kilinccsel, kémlelőnyílással, sőt, még egy pár kisebb karcot is lehetett rajta találni, ha alaposan megnéztük. Ezekről senki nem tudta hogyan kerültek oda, de ki is tudhatta volna, hiszen az ajtón kívül semmi nem volt sehol.