lake-696098_1280

Fönn az égen ragyogó nap. / Csillanó tükrén a tónak, / Mint az árnyék, leng a csónak.

Örökkétartó pillanat!

Vad szívverésem alig győzi csöndjét,
csak nagysokára, akkor is alig
rebben egyet a meglepett öröklét.

Majd újra vár, latolva mozdulatlan,
vadállati figyelme ezt meg azt,
majd az egészet egyből átkutatja,
nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt.
Közeledik, jön, jön a ragyogás
egy óriási közérzet egében –
Céltalanul fölvesz egy kavicsot,
és félrenéz a hajdani szemérem.
Mi látnivaló akad is azon,
hogy megérkezik valahol a nap.

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében,

és ellep, mint a vér, a melege,
hogy odatartott nyakszirtemre csap –
Emelkedik az elragadtatás!

Múlt, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
Várakozom. Növekvő fényességben
köztem, s egy távol nádas rajza közt
mutál vékonyka földi jelenlétem.

Vajda János / Pilinszky János

Fotó: Pixabay