A világon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 4500 nyelv létezik. Ennél pontosabb számot nehéz lenne mondani, mivel az egyes nyelvek nem egy esetben kevéssé egyértelműen különböztethetők meg egymástól, s a képet tovább gazdagítják a még elmosódottabb átmeneteket mutató nyelvjárások is. Az egyes nyelvek közötti fordítás – néha annak nehézségei miatt inkább kifejezőbb lenne a megfeleltetés kifejezés – alkalmanként alapvető szemléletbeli eltérésekről tanúskodik.

 Ezek az eltérések néha meghökkentők, néha szórakoztatóak, de mindenképpen elgondolkodtatják az embert és saját nyelvének mélyebb ismeretére ösztönzik. Az alábbiakban ilyen, a mindennapi nyelvérzékkel megáldottak számára is könnyedén érzékelhető, számunkra idegen furcsaságokról s ezek lehetséges magyarázatairól lesz szó. A cikk böngészése közben ne feledkezzünk el arról, hogy pusztán nézőpont kérdése, mi számít szokatlan nyelvi megoldásnak. Egy japán, vagy valamely malajziai, esetleg indián nyelven írt tudományos ismeretterjesztő magazinban minden bizonnyal a mi nyelvünknek és nyelvrokonainknak abból a szemszögből sajátosnak tűnő megoldásait sorolnák. Ha feltesszük például, hogy egyetlen igével, egy füst alatt képesek lennénk kifejezni nem csak egy cselekvést, történést, hanem hogy az illető, akiről beszélünk, hozzánk képest melyik irányban található, valamint hogy közeledik-e felénk vagy éppen távolodik, azt éppen nem neveznénk hagyományos, a magyar nyelvben bevett eljárásnak. Az alamblak nyelvűek számára viszont az a furcsa, hogy mi a felsorolt jellemzők kommunikálását – legalábbis ilyen formában – nem tartjuk fontosnak.

A „minden nyelven tudó” gyermekek

Közismert, hogy az újszülöttek szerte a világon ugyanazzal a genetikailag kódolt artikulációs bázissal születnek, tehát minden csecsemő képes (lenne) reprodukálni az emberi beszédszervekkel megformálható összes hangzót. A gyermekek összefüggéstelen gügyögésük időszakában többek között éppen ezt a képességüket teszik próbára. A hosszú folyamat során tanult anyanyelv hangzókészlete aztán szelektálja a felesleges hangokat, ezek kiejtését egyszerűen „elfelejti” az ember, s ha bizonyos életkori határig nem kezd bele egy idegen nyelv tanulásába, annak kiejtését soha nem lesz képes tökéletesen elsajátítani.

Vannak nyelvek, amelyeknél egészen megdöbbentő eredménnyel jár a szelektálás. A hausza (szudáni) még „csupán” 34, az afrikai khoe viszont 27 exspiratorikus és 36 csettintő mássalhangzót vonultat fel. Az északnyugat-kaukázusi nyelvekben a mássalhangzók száma 47 és 84 (!) között mozog, míg magánhangzókészlete meglehetősen szűkös: mindössze 3 darabból áll… A 84-féle mássalhangzó kiejtésével megpróbálkoznunk épp olyan reménytelen volna, mint a tamil nyelvűek számára kihallani az „s”, az „sz”, a „cs” és a „dzs” hangok közötti, számunkra evidens eltéréseket.

A hawaii minden valószínűség szerint az egyik legkorlátozottabb hangzórendszerrel rendelkezik, hiszen nem több mint nyolc mássalhangzóból, tovább öt magánhangzó rövid és hosszú változataiból áll. Egy szemléletes példa szerint – mivel nem ismerik a „r”, a „sz” és a „t” hangokat – a hawaii-ak az angol „Merry Christmas!” jókívánságot (nem fordításról van szó!) „Mele Kalikimaka” formában ejtik.

Az abaszarók, a ma Montana és Wyoming államok területére visszaszorult varjú indiánok nyelve első pillantásra a takarékosság egyik mintaképe. Hangzókészletében a fonetikailag jól elkülönülő zöngés és zöngétlen mássalhangzók (például p-b, t-d, s-z, k-g, stb.) egymás alternatíváiként jelennek meg a beszédben. Mintha teljesen mindegy lenne, hogy „labdá”-t vagy „lapdá”-t ejtünk, netán a „megcsinál” helyett következetesen a „mekcsinál” formát részesítenénk előnyben. A hanyag ejtés, a figyelmetlen fül, a fejletlen helyesírási érzék amúgy is képes hasonló tréfákat űzni, mindemellett vegyük figyelembe, hogy bizonyos kombinációkban – a hangképző szervek fiziológiája és működése miatt – a mássalhangzók beszéd közben automatikusan hasonulnak, zöngés-zöngétlen váltáson mennek keresztül. Azt gondolhatnánk, hogy a varjú indiánok az ebből a jelenségből adódó kellemetlenséget, a feleslegessé vált hangok megtanulását egész egyszerűen megspórolják maguknak. Nem egy emberi nyelvről lenne szó azonban, ha ezen a gazdaságosság irányába mutató szabályon belül nem találnánk még egy megkötést, ami viszont érvényteleníti a „spórolásos” elméletet. Az egymás változatainak tekinthető hangokat ugyanis nem kényük-kedvük szerint cserélhetik a törzs tagjai. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szociológiai értelemben két abaszarók nyelv létezik: ahol egyik fajtájában a férfiak példának okáért „r” hangot ejtenek, ugyanott a nőknek kötelező az „l” hang használata, és így tovább, végső soron tehát minden egyes „férfi”-szónak megtaláljuk a „női” megfelelőjét.

Női és férfi nyelv – női és férfi világ

A pápua nyelvek közé sorolható alamblak is férfi és női részre osztja a világot, amennyiben a rövid, széles és négyszögletes tárgyakat, mint a ház, a szék vagy a pajzs, a bokor, nőnemű szavakkal jelölik. Nem meglepő módon hímnemű szavak a nyíl, a dárda vagy a magas fa, amelyek mind hosszúak és keskenyek. Ennek a szexuális szimbolikának a részei természetesen az élőlények is. Attól függetlenül, hogy hím vagy nőstény krokodilról ejtenek szót, az a szó mindenképpen hímnemű, csakúgy, mint a hal vagy a kígyó – ugyancsak hosszú, keskeny formájuk miatt. A teknősbéka rövid is, széles is, páncélja négyszögletes-forma: tehát nőnemű.

Igei szörnyetegek

Egyes nyelvekben a közlés alapvető egysége nem a számunkra kézenfekvőnek tűnő mondat, vagy legalábbis nem az általunk ismert formájában. A napjainkban az Egyesült Államok Georgia és Carolina államainak területén élő cseroki indiánoknak nem okoz problémát olyan gondolati egységek segítségével kommunikálni, amelyek tulajdonképpen egyetlen igéből állnak. Ezekre az igékre, akár a hajótestre vagy kikötői cölöpre a kagylók, vízinövények, különféle toldalékok rakódnak rá, esetenként az ige belsejébe is. Annak az egyszerűnek tűnő mondatsémának, hogy „odaad valaki valakinek valamit”, szakértő nyelvészek szerint 175-féle variációja létezik! Nem csak az változtatja meg ezt az „igei építményt”, hogy az ige egyes, kettős vagy többes számú, hanem az alany és a cselekvés címzettjének személye, a tárgy jellege is. Igen, a tárgy jellege, mivel a cserokik szerint egyáltalán nem mindegy, hogy az a valami, amit odaadunk, élő-e vagy élettelen. Nem mulasztják el belefoglalni közlésükbe azt sem, ha ez a valami esetleg hajlékony, hosszúkás alakú vagy folyékony. Wyomingban az arapahók hasonló eljárást alkalmaznak. Az indián nyelvek bizonyos típusának ez alapvető jellemzője. Levonhatjuk-e akkor azt a kényelmes következtetést, hogy a mondat hosszúságú igék kizárólag az indián nyelvekben fordulnak elő? Aligha. Több ezer kilométerrel és egy kontinenssel arrébb egy ausztrál törzsi nyelv, a bardi igéi az aktuális beszédhelyzettől és mondanivalótól függően ugyancsak terebélyessé, 3-10 szótagnyi hosszúságúra duzzadhatnak.

Hogy lássuk ezt a fajta logikát működés közben, nézzük meg a dolgot „kicsiben”. A legnagyobb élő sziú nyelv, a dakota igéihez a cselekvés fajtáját meghatározó előragok tapadnak. A lábbal, kézzel, szájjal (stb.) végzett cselekvés külön megjelölendő. Ha a „ksa” ige jelentése „szétválaszt”, és a késsel való vágás előtagja a „ba-”, akkor a ba.ksa nem más, mint „késsel szétvág”. Ugyanez a „ja-” (szájjal végzett cselekvés) esetében: „ja.ksa”, tehát szétharap. Ha az igét megkettőzik, az olyan, mintha gyakorító képzővel látnák el, ekkor a szóalak például „ba.ksa.ksa”, s a jelentés: „késsel felaprít”.

Az indiai hindi is valami számunkra egészen szokatlan eljárással az igetövekhez egy úgynevezett „színező igét” párosít; egyes szakértők szerint nyolc, más vélemények szerint huszonöt „színárnyalatból” lehet válogatni. Az igepár befejezetté teszi a kérdéses cselekvést, történést. A „tör” (tornā) és a „(le)dob” (dālnā) egyesítésével tehát megkapjuk a „ripityára tör” (tor dālnā) jelentést. A hindi nem csak az erőszakosságot, hevességet, váratlanságot képes érzékeltetni (utóbbi esetben például a „feláll” a színező ige). Közölni tudja azt is, hogy a leírt esemény a cselekvő érdekében történik-e („fog”, „vesz”) vagy valaki más profitál belőle („ad”). Elárulja azt is, hogy a cselekvő érdekelt-e a kialakult állapot fenntartásában, illetve szeretné-e azt megszüntetni.

Névbe zárt élettörténet

Általában tisztában vagyunk az Indiában kialakult kasztrendszer szigorúságával, de azt már kevesebben tudják, hogy az egyes kasztok közötti áthághatatlan korlátok a nyelvben is manifesztálódnak. Ha ez egyéb módon nem derült volna ki, akkor legkésőbb a bemutatkozásnál eldől, hogy valakit melyik kasztba zárt születésekor a társadalom. Az ottani, két-három tagból álló tulajdonnevek egyszerűsített személyi igazolványként vagy önéletrajzként viselkednek: elárulják, hogy az illető Indiának melyik vidékén látta meg a napvilágot, milyen a vallása, s elhelyezik a társadalomban. És mintha mindez nem lenne még elég predesztináló hatással az ember életére, régebben a nevek első két tagját a horoszkóp segítségével választották ki.

Ha koreaiul állapítjuk meg, hogy „esik az eső”, akaratunkon kívül súlyos udvariatlanságot követhetünk el.  Amennyiben hallgatóságunkkal szemben alárendelt viszonyban vagyunk, nem felejthetjük ki mondandónkból a tiszteleti infixumot (a szótestbe illesztett toldalék). Így tehát amíg az előbbi példamondat koreaiul normális esetben „pigaonda”-ként hangzana, a tiszteleti toldalékkal már „pigaomnida”. Az infixum nem minden: az igéknél, névmásoknál, határozóknál ugyancsak találunk ilyen „tiszteleti szinonímákat”.

Egyértelműnek tűnhet a feltételezés, miszerint a társadalmi berendezkedés szabályai olyan elemi erővel telepedtek az indiaiak és a koreaiak mindennapjaira, hogy a nyelvek meghajoltak e nyomás alatt. Ennek a megállapításnak nehéz ellentmondani. Ne feledkezzünk meg azonban a Paraguayban jóval lazább társadalmi szerkezetben élő guarani törzsről. Igaz, ők nem a nevek, hanem a főnevekre aggatható „-kue” és „-ra” időjelek révén (előbbi a múltat, utóbbi a jövőt jelöli) képesek tulajdonképpen egyetlen szóban elmondani valakinek az élettörténetét, jelezni jelentőségét, szerepét. A „mburuvixa.kue” jelentése „(ő, aki) főnök volt”, ehhez képest tehát ha valakire azt mondják, „mburuvixa.ra” annak értelme nem más, mint hogy „(ő, aki) főnök lesz”. A legtragikusabb élettörténet sem sokkal hosszabb: „mburuvixa.ra.ngue”, „(ő, aki) főnök lehetett volna, de nem lett…

Miért ritka a bennszülött bróker?

Valószínűleg az egyik legkilátástalanabb fordítói feladattal szembesülnénk, ha bizonyos nyelvekre matematikai témájú könyveket próbálnánk átültetni. Az andamániban (Andamán-szigetek) gyakorlatilag ismeretlenek a számnevek. A nyelvet egy kőkori szinten élő, gyűjtögető, halászó-vadászó, a tüzet sem ismerő törzs beszéli, és talán éppen életmódjuk ad némi fogódzót számunkra, miért is fogadják ekkora közönnyel, hogy a világ jelenségei megszámlálhatók.

„Úba” szavuk jelenti az „egy”-et (emellett azt is, hogy „valóban”, illetve „igazán”), a „dóga” pedig a kettőt. A „dógá”-nak még egy, igen nagyvonalú jelentése van, az hogy: „sok”. A sors fintora, hogy mintegy hat évtizede nem hallani híreket a kettőnél nagyobb számokat nem a beszélt nyelv, hanem gesztusok segítségével mégis csak valamiképp kifejező népről. Az 1947-ben Indiához csatolt területükön akkor mindössze pár tucatnyian éltek, mára talán már a „dógá”-nál nagyobb jelentésű szóra nem is lenne szükségünk, ha számba akarnánk venni őket…

A maláj-polinéz batakban egy egészen más bonyolultsági fokra találunk példát: a számnevekhez egy számlálószót kapcsolnak, amely a megolvasott dolog jellegéről árul el újabb információkat, amennyiben más-más jelzés kerül a személyek, a fák, a napok vagy hónapok elé, de külön számlálószóval dicsekedhetnek például a lapos tárgyak is. A nauruiban a számnevek mellett szintén megkülönböztetik a megszámolt mennyiség névszói osztályát, több mint negyvenet. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy más-más ragot érdemelnek ki a növények, virágok, fák, házak, mint a csónakok és a nagy tele tálak, mást a kis tálak és poharak, mint a levelek és tollak vagy a kis halak, megint egy újabbat a labdák, kertek, tészták és pálmák, s mást a lándzsák és a disznók, no meg bizonyos személyek.

Ezen a rendszeren sem lehet egyszerű kiigazodni, de kifejezetten körülményesnek tűnik egy piaci adás-vétel Afrikában, a bantu conga nyelven, ahol a 6-tól 9-ig terjedő számokat az 5-ből és az 1-4 közötti számokból képzett összetételekkel adják meg. Úgy látszik, az öt valamiféle kifejezhetőségi határpont, s ennek bájosan egyszerű magyarázata van, amelyet az új-guineai gahuku és telefol nyelvek adnak meg számunkra. Az ötnél nagyobb számokat ezekben az ujjakra, kezekre, lábakra és lábujjakra való utalással tudják meghatározni. A telefolban a bal kéz kisujja az 1-es számnak felel meg, a gyűrűsujj a 2, a középső ujj a 3, ennek megfelelően a mutatóujjra történő utalás felel meg a 4-es számnak, az 5-ös pedig a hüvelykujj. Ez idáig logikus – bár épp a fordított módon veszi sorba az ujjakat, mint mi -, a rendszert azonban korántsem térképeztük fel teljes mértékben. A 6-os számnak a bal csukló felel meg, a 7-es a bal alkar, s ez így megy egészen 14-ig, végig a test bal oldalán, a könyökön, vállon, nyakon, fülön és szemen át egészen a középen elhelyezkedő orrig. Itt aztán a számok a test jobb oldalára fordulnak át, vissza a jobb kisujjig, ami a 27-tel egyenlő. A 27-nél nagyobb számokat a kisebbek hozzáadásával kapják meg. A kate 15 fordítása nemes egyszerűséggel nem más, mint „két kéz és egy láb”.

A többnyire csak aztékként emlegetett navatl 4×5-ös csoportokban adja meg a számokat, ismét csak az ujjakon való számolás okán, 1-től 20-ig. Egészen 400-ig a 20 többszöröseivel operál, aztán a 400-al 8000-ig, és a 8000-rel a fölött.

Ehhez képest a már említett khoe meghökkentően egyszerű módon pótolja ki hiányos szókészletét: a másokkal érintkező, másutt dolgozó törzsbeliek az angol számneveket keverik mondataikba.

Amikor a nyelvet alkotják

Néha egészen prózai okokra találunk még akkor is, ha egy nyelv születésének miértjét kutatjuk. Merőben praktikus céllal hozták létre például a maláj-polinéz hiri-motut, vagy eredeti nevén Police Motut. A brit gyarmatbirodalom határainak kitolása, British New Guinea 1888-as megalakulása után a terület új urainak egyik első lépése egy angol irányítás alatt álló karhatalom felállítása volt. Mivel a helyiek kiképzésének idejére is szavatolni akarták a rendet, két fidzsi és tizenkét salamon-szigeteki rendőrt vezényeltek három évre Port Moresbyba. A rendőrök az angol egy egészen sajátos változatát, a csendes-óceáni angol pidzsint beszélték leginkább, de anyanyelvük is valamennyire hasonlított a helyi motura. A rendőrök és a helyi lakosság érintkezéséből meglepően rövid idő alatt állt össze a keveréknyelv, a „rendőri motu”, amit aztán átvettek a testület frissen kiképzett tagjai is, és az megállíthatatlanul terjedt tovább a kereskedők közvetítésével sziget szerte. A nyelvet később aztán hiri-motura keresztelték át. A hiri egy a kulturális antropológiában unalomig kutatott és idézett, évente egyszer végrehajtott tengeri utazás, melynek során a motu nyelvközösség tagjai toaripi és koriki nyelvű pápua törzsekkel cserélnek jelképes értékű tárgyakat. Az utazás célja nem a kereskedelem fellendítése, sokkal inkább a jószomszédi viszony fenntartása.

A fentihez hasonló, úgynevezett pidzsin nyelvek létrejöttének oka több eltérő kultúra és nyelv találkozása, egy közvetítő nyelv kiválasztásának vagy kifejlesztésének igénye, a kommunikáció kényszere. Ritka az olyan „növénynemesítői” módszer, mint amellyel a hiri-motut létrehozták. Még kevésbé elterjedt a mesterséges (és emberi használatra szánt) nyelvek „laboratóriumi előállítása”, mint történt az az eszperantó esetében. Sokkal elterjedtebb az a keletkezési mód, ahogy például az evondo pidzsin, Kamerun és Gabon bantu alapú közvetítő nyelve született. A kereskedelemmel, utazással kapcsolatos foglalkozások művelői körében fogant evondo a bantun kívül bulu, fang, angol, spanyol, portugál és francia elemekből áll. A piacok és közlekedési eszközök végállomásainak üstjeiben fortyogó, gazdag alapanyagokból összedobott „szóleves” nem ismeri az írásbeliséget, nincs normarendszere, és anyanyelvi beszélője, következésképp rengeteg egyéni változata létezik. Extrém esetben az is előfordul, hogy a sokszínűség már a megértést is gátolja. A pidzsin nyelvek fejlődése azonban normális esetben az egyszerűsödés irányába kell, hogy hasson. Ha ez nem így történik, vagy nincs többé szükség rájuk, funkciójukat elveszítve kihalnak, mint a lingua franca, a Földközi-tenger latin nyelvű kereskedőinek egykori közvetítőnyelve.

Ha nem elég a beszéd

Amikor 1832. októberében egy Finley Breese Morse nevű festő egy Franciaország és az Egyesült Államok közötti hajóúton vacsora közben feltalálta a távírót, rögtön érezte, hogy korszakalkotó dolgot hozott létre. A végcélját nem sokkal később elérő hajó kapitányától így búcsúzott: „Ha a mágneses telegráfról hall, emlékezzék rá, hogy az ön hajóján találták fel!” Azzal azonban még ő sem volt tisztában, hogy a nyelv logikája szerint működő, de annak fizikai korlátait valamely eszköz alkalmazásával meghaladó, nagy távolságok között is működő kommunikációs eljárás kifejlesztésével már hosszú évszázadok óta kísérleteznek a természeti népek. Egyébként jelentős részsikerekkel. Afrikában a dobnyelv segítségével hidalnak át többnapnyi járóföldeket. Fatörzsből vájt dobból, faütővel csiholják elő az egyes szavak hanglejtését, a zenei hangsúlyokat, a ritmust. A nyelv némely hangcsoport visszaadására is alkalmas. Új-Guineától Afrikán, Dél-Amerikán keresztül egészen a Kanári-szigetekig, sőt Törökország egyes területein is hasonló céllal alkalmazzák a füttynyelvet. A hasonlóságot itt főleg a mély és magas magánhangzók megfeleltethetőségére alapozzák. A mássalhangzókat a szünetek és a fütyült hang erőssége azonosítja a hallgató számára. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket a hagyományos nyelveket helyettesítő jelrendszereket általában az őket alkalmazó közösségek nőtagjai is értik, ám csak férfiak használják – újabb adalékkal szolgálva a női és férfi nyelv, női és férfi világ problémaköréhez. Szólnunk kell végezetül arról, hogy első hallásra bármilyen zseniálisnak tűnnek is a fent vázolt eljárások, a beszélt nyelvet nem képesek kiváltani, mindössze rövid, vagy előre egyeztetett tárgyú „beszélgetések” lefolytatására alkalmasak.

Megjelent: Interpress magazin, 2006