A téma: „Meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt. Halálát mint Rachelét siratván meg, az ország népei azon gondolkodtak: hogyan és miképpen találhatnának maguknak az isteni kegyelem gondoskodása folytán a szent király véréből származó új uralkodót.”
III. András király halála
Január tizennégy,
Ma az égiek üzenték
Hogy ütött az óra,
S mindenki jöjjön búcsúszóra.
Váratlan tragédia,
S a jelen már csak nosztalgia.
Hisz az elmúlás senkit se félt,
Így eltűnik szem elől az igazi cél.
Hirtelen vihar támad,
Mely kicsavarja a fákat.
Vérfagyasztó hideg szél
Komolyan s komoran beszél.
András királynak halála,
Mély sebet ütött a hazába.
E hír terjedt s pusztított, mint tűz,
Vagy mint a nép, kit zsarnok űz.
Csönd üvölt, minden fekete,
A nép most a gyász betege.
Szívek szorulnak, törnek szét,
Kérdésessé válik a lét.
Megáll az élet, nincs király,
Nincs, ki az emberekért kiáll.
Nincs, elment a szeretett király,
S beköszöntött a bús homály.
De hogyan tovább? Ki merre?
Sötétség borul minden szemre.
Aggodalom, félelem tetéz
Ez idő most igen nehéz.
Árpád-háznak utolsó lángja,
Őt a halál fogdába zárta.
Családfának utolsó ága,
Kinek kijár örökös hála.
Szerző: Lazányi Lili (9.a)
