– Még 1996 nyarán, a határhoz viszonylag közel, az egyik osztrák folyóra szervezett egy ismerősöm túrát. Nagyon büszke vagyok rá, hogy részt vehettem ez egyik
A konyha különleges világ, ahol minden mozdulat, minden alapanyag és minden döntés számít. A vendégek tányérján megjelenő ételek mögött nem csupán a főzés áll, hanem
Mindannyian emlékszünk még a 2020 márciusában ránk törő pandémiára. A betegségtől akkor vált igazán rémisztővé, amikor közvetlen környezetünkből is tragikus hírek érkeztek a járvány kapcsán.
Mint ahogy a tejbegríznél, “a széléről” kezdtük kóstolgatni azokat a dallamokat, amelyeket a Magyar Állami Népi Együttes hozott el a Filharmónia koncertsorozatának keretében ma az
Sokan félnek a méhektől, veszélyesnek tartják őket. Édesanyám, Szöllősi Vera mégis egy olyan munkát választott, ahol nagyon is közel kell menni hozzájuk, közöttük-körülöttük kell dolgozni.
Horváth Anna, a Budapesti Fazekas Gimnázium 11. évfolyamának tanulója egy évet töltött Franciaországban. Kíváncsi voltam rá, miért döntött úgy, hogy külföldön tanul és hogy milyen
Az interjút a 2024-es év K&K magazin által összegyűjtött 100 legsikeresebb magyar vállalkozók egyikével, Institórisz Andrással, az INS Ipari Alkalmazások Zrt. tulajdonos vezérigazgatójával készítettem. A
Kovács Imre, a nagypapám siketként nőtt fel halló, hívő baptista szülők gyermekeként Erdélyben, aztán a Ceaușescu-féle Romániából költözött át Magyarországra. Később baptista lelkipásztor lett, és