Páricsi-Nagy Rezeda verse
nyújtózol, az oxigén átjárja izmaidat
az első kiáltás
lélegzel, a pálya vörös
anya lehelete a homlokodon
a térded hajlik, mosolyogsz, így jó
a törölköző puhasága, a sima bőr
lendül a lábad előre-hátra – enyhe szellő
a sapka masnija csiklandozza az állad
sprint, lábad árnyékába taposol
fekszel a hóban, szárnyaid nőnek
lábujjhegyen – ragaszkodsz és elengedsz
egy könyvért nyúlsz, érzed, ahogy apa felemel
az f girbe-gurba, nem áll be a sorba
a cipőfűződ a rajtvonalon
dörren a startpisztoly, a pálya porzik
recseg a színpad, első zongorafellépésed
és futsz, lélegzel, emlékszel
nyomot hagysz
