Samuel Allo 2002-2008 között kisebb-nagyobb megszakításokkal háromszor járta körbe a világot, közben meséket gyűjtött és mondott el a világ minden táján Franciaországtól Afganisztánon át Kínáig. Meséit A két csillag címmel nemrég magyar nyelven is kötetbe gyűjtötték, ennek bemutatója volt tulajdonképpen a mesemondó látogatása február 8-án az iskolában.

A mesemondó igazi hitchiker, előzetes tervek nélkül kószál a világban. Nem mindenhol fogadják szívesen, de élettörténete jó példa arra, hogy milyen lehetne a világ, ha úgy működne, ahogy azok az estéi, amikor sikeresen próbálkozik: megérkezve egy új helyre bekopog egy vadidegen házba, jó estét kíván, és közli, hogy szállást keres és szeretne cserébe elmesélni egy történetet. Van, aki ijedtében vagy bizalmatlansága okán kihívja a rendőrséget vagy rácsapja az ajtót, de amikor az “ideális világ” egy-egy alkalommal látni engedi magát, beengedik és mesél.

A térkép kevés lett volna az utazások összegzéséhez, ezért Samuel Allo felkapott egy földgömböt. Fotó: Kelemen Kinga

Kétszer nem mond el egy mesemondó egyetlen mesét sem. “Eleven energiák” jönnek létre, amikor látjuk a mesemondó mimikáját, halljuk a hangját, ő pedig érzékeli reakcióinkat. Öt perccel az előadás előtt Samuel Allo rendszerint még nem tudja, hogy mit fog mesélni, ami igen jó példa a műfaj spontaneitására. A fordítással mi magunk is mesélőivé válunk egy-egy történetnek (elnézést az alábbi próbálkozásért – a szerk.), mi is megpróbáltunk feljegyezni valamit abból, amit élőben hallottunk.

Igazán interaktív mesedélelőtt volt: a hallgatóság egy táncot is tanult. Fotó: Kelemen Kinga

A vízhordó lány meséje egy lányról szól, aki egy napsütötte hegyen élt, és zöldségeket nevelt, de a vízért egy völgybe kellett lejárnia. Az edény, amiben a vizet felcipelte a hegyre, lyukas volt, így mire felért a hegy tetejére, rendszerint nagyon sok víz elfolyt a sérült edényből. Minden reggel lement vízbe meríteni az edényeit, és egyik reggel hallotta, hogy valaki sír. (A mesélő ezt is bemutatta.) Körbenézett, hát kiderült, hogy az egyik edény sír – azért, mert lyukas. Haszontalannak érezte magát, és arra kérte a lányt, hogy dobja ki. A lány megnyugtatta: meg fogom neked mutatni a hegyre vezető úton, hogy miért vagy fontos számomra. Felfelé a hegyre a lány énekelt, miközben az edény tovább sírt. Mit látsz az úton? – kérdezte a lány. Kavicsokat. Mit még? Virágokat. És az út melyik oldalán látsz virágokat? Azon, amelyiken engem hordasz. Érted már, hogy miért van rád szükségem? A víz miatt nőnek ezek a virágok, a virágok illatoznak, és nekem a virágok illata miatt van erőm minden reggel megtenni ezt az utat le a völgybe, aztán vissza a hegy tetejére. Azóta a lány minden nap egy jó edényt is vitt magával, de továbbra is megtöltötte vízzel a lyukas edényt is.

Gombos Kata Fordító/kiadó lapoz bele a Szimonidesz Hajnalka által illusztrált kiadványba. Fotó: Kelemen Kinga

Részletek a könyvről:

https://www.kisgombos.hu/1225.html