Beszélgetés Brauner Franziskával, egy német állampolgárral magyar felmenőkkel a német iskolarendszerről és diákkori élményeiről.

– Fel tudnád-e nagy vonalakban vázolni, hogyan van felépítve a német oktatás? Milyen osztályokat kell a diákoknak kijárniuk?

– Persze! Ugye elsőtől negyedik osztályig tart az általános iskola, németül Grundschule. Ezután kell egy kis vizsgát tennie a diákoknak, amin felmérik a képességeiket, de az összes jegyet a bizonyítványból is figyelembe veszik, amikor kiszámolják az átlagukat. Ez alapján lehet továbbmenni három irányba is. Az első az a Hauptschule, a következő a Realschule és végül a Gymnasium, ahol 1,6-nál jobb átlag szükséges, ha be szeretnél kerülni. Németországban 1-től 6-ig osztályozzák a gyerekeket, ebből az 1-es a legjobb, a 6-os pedig a legrosszabb. A Gymnasium-ban az utolsó három évben ez változik, mivel ott pontokat kaptunk, ahol a 0 a legrosszabb és a 15 pont a legjobb, ami a magyar 5*-ösnek felel meg. A Realschule 3,4 feletti átlagot vár el a diákoktól és mindenki, aki ezalatt teljesít, az a Hauptschule-ba kerül be.

– Magyarországon nyolc évig tart az általános iskola és utána kerülnek a gyerekek mind gimnáziumba, ami általánosságban további négy év. A németeknél mennyi ideig tart ez a három különböző suli?

– A Hauptschule-ba az ötödiktől kilencedik osztályig járnak a tanulók, a Realschule-ba tizedikig és a Gymnasium attól függ, hogy melyik évben születtél, mivel alapból csak tizenharmadikban fejeződik be, de három vagy négy évente már tizenkettedikben.

– Ez érdekesen hangzik. Arra lennék kíváncsi, hogy reggelente a diákok hogyan tudnak eljutni az iskolába és mikorra kell beérniük?

– Akik városban élnek vagy közel az iskolához, azoknak nagyon-nagyon könnyű, nekem két osztálytársam volt, akik mázlisták voltak és a suli mellett laktak, bár hozzáteszem, hogy mindig ők késtek a legtöbbet, de akik a falvakból jönnek, mint én, azoknak jól megszervezett rendszer van kitalálva. Vonatok járnak reggelente, de akinek a falujában nincs vonatállomás, azt egy buszjárat szedi össze. Ez a busz 5-10 perccel a vonat indulása előtt teszi le az utasokat a pályaudvaron.

Az első óra nálunk 7:45-kor kezdődött és 7:30-ra értünk be a többiekkel. A hatodik óra 12:55-kor fejeződött be és 13:10-kor ment mindig a vonatom, szóval 15 percünk volt felsétálni, azért mondom így, mert egy domb tetején volt az állomás. 13:50 körül már otthon is voltam minden nap és később heti egy vagy két alkalommal volt nyolc óránk, ami 16:15-ig tartott, de napközben egy hosszabb ebédszünetünk is volt akkor. Alapvetően délelőtt öt perces szünetek vannak és egy hosszabb húsz perces reggeliző szünet.

– Akkor mindenki otthon ebédelt és az iskola nem is biztosított étkeztetést, mint Magyarországon?

– Nem, egyáltalán nem. A reggeli szünetben egy kis büfé volt, ahol különböző szendvicseket lehetett vásárolni, de alapvetően mindenki mindig hoz reggelit és ebédre pedig minden gyerek hazaér. Kivétel ezek alól a délutáni tanítás, mert akkor van, aki ebédet hoz, de többen a városban beülnek valahova a barátokkal együtt. Mi mindig kaptunk zsebpénzt a szüleinktől ezeken a napokon és vagy a hentesnél, vagy a kebabosnál kajáltunk.

– Nálunk a gyerekek általában az iskolában ebédelnek és amíg nagyon fiatalok az iskola biztosít délutáni felügyeletet. Te sosem jártál napközibe? Volt rá lehetőséged egyáltalán?

– Ilyen egyáltalán nincsen Németországban, bár nem tudom pontosan, hogy ma már van-e erre lehetőség, de egyébként mivel általános iskolában nincsenek délután órák, soha sem kellett bent maradnom.

– De várj, a szülők mindenkit elengedtek egyedül már 6-7 évesen tömegközlekedéssel?

– Persze!

– Még a nagyobb városokban is így volt szerinted?

– Azt tudom, hogy az első pár hétben elkísérték a gyereküket és értük is mentek azok a szülők, akik ezt megtehették, de alapvetően mindenki önállóan közlekedik. Nekem nagyon furcsa volt először ez az önállóság, mert az oviba általában az anyukám jött értem délután és vitt be reggel, de gyorsan hozzászoktunk az osztállyal, mert majdnem minden osztálytársam ott ült a buszon. Hamar összebarátkoztunk, így nekünk nagy buli volt ez reggelente és délután is. Tőlem 3 percre volt a buszmegálló, és amikor hazaértem mindig felhívtam a szüleim, hogy minden rendben van. Mire ők hazaértek, én készen voltam az összes házi feladatommal, hogy este már ne legyen vele dolgom.

– Akkor sokkal önállóbbak voltatok, mint mondjuk én. Összességében milyenek voltak az általános iskolai élményeid? Jó emlékként maradt meg vagy annyira nem?

– Is-is. Sokáig tartott, mire hozzászoktam, de kedvesek voltak a tanáraim. Az osztályfőnökünkkel volt a legtöbb óránk, aki csak két évig lehetett velünk. Az első két évben egy idős hölgy volt, aki úgy viselkedett, mint egy nagymama. Utána egy nagyon fiatal hölgyet kaptunk, aki rengeteg programot szervezett nekünk. Voltak mellette más pedagógusok is, akik matekot és zenét tanítottak.

– Ez nagyon jól hangzik! Miután itt végeztetek, merre mentetek tovább?

– Ugye felvételi nincs, hanem csak a teszt és a jegyek számítanak. Így mérik fel, hogy melyik tanuló lenne képes végigcsinálni a Gymnasium-ot. Pár szülő először nem is szeretné ide küldeni a gyerekét, hanem inkább Realschule-ba iratja be, mert később is bármikor át lehet iratkozni nehezebb iskolába, de ugyanígy lejjebb is lehet kerülni, ha valakinek túl megerőltető lenne, ahova éppen jár. A mi osztályunkból 20-an kerültünk Realschule-ba, 5-en mentek Hauptschule-ba és csak 5-en kerültek be Gymnasium-ba, ahol le lehetett tenni az érettségit. Gymnasium-ból volt általános, gazdasági, szociális és technikus. Az utóbbiak már inkább különböző szakmákra specializálódtak.

– Akkor a Realschule-ban és a Hauptschule-ban nem is lehetett letenni az érettségit?

– Nem, ezekben másféle végzettségről kaptál papírt. Az előbbiben egy Hauptschulabschluss-t, utóbbiban pedig egy Mittelere Reife-t. Ma már semmit sem ér a Hauptschulabschluss, de mikor még én iskolába jártam, tíz évvel ezelőtt, akkor szakmát lehetett tanulni ezzel, de ma már magasabb végzettséget várnak el a cégek. Egyébként a Realschule és a Gymnasium majdnem azonosak, csak a Gymnasium-ban több beadandó van és ott az érettségire készítik fel a diákokat, de alapvetően ugyanaz volt a tananyag, csak nálunk lazábbak voltak a tanárok.

– Összességében akkor jól érezted magadat a Realschule-ban vagy visszanézve választottad volna inkább a Gymnasium-ot?

– Örülök neki, hogy nem kellett sem a Gymnasium-ba, sem a Hauptschule-ba járnom. Én imádtam az iskolámat. Voltak elvárások és tanulni is kellett, de tudtam, hogy innen több irányba is mehetek tovább. Érettségizni is tudok, de szakmát is tanulhatok.

– Akkor hogyan döntöttél, mit fogsz csinálni a Realschule után?

– Szüleim javaslatára inkább dolgozni mentem és lett egy szakmám, Kauffrau im Einzelhandel, azaz kiskereskedelmi értékesítő, de ezután pedig nagyon szerettem volna egy érettségit több okból is, úgyhogy ezt bepótoltam 22 évesen.

– Nem érezted magad kívülállónak a fiatalabbak között?

– Voltak velem egyidősek is, de a legfiatalabb osztálytársam 17 éves volt. Kicsit furcsa volt, de fontos volt nekem az érettségi, szóval nem annyira izgatott. Ott is lettek olyan barátaim, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

– Érettségi után az egyetemre való jelentkezés központilag zajlik vagy minden egyetemnek különböző elvárásai vannak?

– Különböző elvárások vannak mindenhol és Németországban főiskolák is működnek a mai napig. Én építészetre jelentkeztem, ahol portfóliót is kellett leadni.

– Mi működik szerinted jobban vagy rosszabbul a magyar oktatási rendszerben a némethez viszonyítva?

– Alapból teljesen másképpen van felépítve az egész rendszer, de nálunk egyszerre maximum öt hetet kellett csak iskolába járni és utána pedig mindig kaptunk 1-2 hét szünetet, ami szerintem minden diáknak szükséges lenne, főleg Magyarországon, ahol minden nap hosszúak a tanítási napok és otthonra is sok tanulnivaló marad. Elvárások szempontjából nem vagyok benne biztos, hogy ma is így van-e, de mindig azt láttam, hogy rajtam kevesebb teher volt, mint az unokatestvéreimen. Viszont nekem az nagyon tetszik Magyarországon, ami nem feltétlen az iskolarendszerhez kapcsolódik, hogy nyáron rengetegféle táborba járhatnak a gyerekek és foglalkoznak velük, mint a napköziben, ahol délután is bent tudnak maradni. Őszintén szólva én ezeket hiányoltam az életemből, mivel rengeteg időt töltöttem egyedül.

 

Szerző: Bakó Zsófia (10.a)