A Ludwig Múzeum után másodikként a pécsi Nick Galériában mutattak be válogatást a BarabásiLab munkatársai által vizualizált adattömegekből. 

A kiállítás megnyitóján Barabási hangsúlyozta – és ez az állítása többször is visszaköszönt a kiállított alkotások melletti magyarázó szövegekről is –, hogy a 21. század tulajdonképpen a pandémiával kezdődött. Nos, a pécsi belvárosban péntek este valamiféle 22. századi vagy későbbi cyberpunk sci-fi hangulata elevenedett meg. A klasszicista Nick udvarban a megnyitóbeszédek mondataiba a galéria melletti vendéglő rendeléseinek félmondatai szűrődtek be, a Széchenyi térről pedig a Fényfesztivál zenei aláfestésének basszusa növelte a kakofóniát. A lézershow, a füst és a döbbenetes hangerő a Szárnyas fejvadász hangulatát varázsolta a bámészkodó tömeg köré. Aznap este nagyon égett a villany, a pécsiek özönlöttek a belvárosba, mintha nem lenne 23. század. A pandémia ideje alatti kiürülésből visszalendült az inga, és erősen kellett koncentrálni, hogy ne találja gyomron az embert.

244023430_10165720039915503_8497416195205593905_n

Fotó: I love Pécs

A megnyitóra összegyűlt tömegben a helyi képzőművészet és irodalom ismert figurái valószínűleg tanulságos mintázatokba rendeződve keringtek egymás körül, festők, fotósok, újságírók, bloggerből lett bestsellerírók, egy-egy harmincas-negyvenes arc, akinek az a foglalkozása, hogy szoláriumozott bőréhez áramvonalas szabású indigókék öltönyt választ, és azt körbehordozza, ahol csak lehet, de jelen volt a “kis sétálóutca” könyvesboltjának tulajdonosa is, akinél először találkozhatott a pécsi vásárló a kutyabarát munkahely kifejezéssel. A fokszámeloszlása természetesen a még a polgármestert is megelőző Barabásinak volt a legnagyobb aznap este.

243497582_10165720039900503_6361883293007457137_n

Fotó: I love Pécs

A kiállításon többek láthattunk egészen komplex 3D nyomtatott térbeli ábrákat, egy az álhírek terjedéséről készített, leginkább medúzára vagy az atombomba gombafelhőjére hasonlító tébeli ábrát, UV-lámpával a látogatók által megvilágítható, és így kiegészülő gráfokat, New York lakóinak mobilhasználatát a pandémia idején digitális, lélegző tüdőként bemutató installációt vagy például azt az ábrát, ami több mint 90%-os biztonsággal jelezte előre valakinek a térbeli előfordulását a mobiltornyok adatai alapján.

210524889_4222899774434727_3211386077072968375_n

Fotó: BarabasiLab Instagram oldal

Akit részletesebben érdekel a dolog (a látvány része), annak itt egy Instagram oldal további fotókkal.

Alkalmunk nyílt egyébként meghívni Barabási Albert-Lászlót a Fazekas+Fesztiválra, és azt az ígéretet kaptuk, hogy ha az időpontegyeztetés sikerrel zajlik, akkor tart egy előadást a rendezvényen. Neki is láttunk a feladatnak, ami nem lesz persze egyszerű, mert a kutató két kontinens között osztja meg idejét. Igyekeztünk emlékezetessé tenni a meghívót, ezért azt nem egy borítékban, hanem egy Második Alapítvány-kötetben helyeztük el, aminek nagyon örült. Aki olvasta a szerzőnek A hálózatok tudománya című könyvét, tudja, hogy biztosra mentünk.

196002991_960327348050645_6075213249956060265_n

– fi –