“Felnőttem. Olyan gyorsan, hogy észre sem vettem, hogy elmúlt 20 év. Egészen kiskorom óta csak az eget kémlelem, s egyenleteket oldok meg. A csillagászat a mindenem. Knosszoszban élek a palotában, amit ezidáig egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hagytam el. Racionális ember vagyok, mindent meg akarok magyarázni. Most mégis úgy döntöttem, hogy világot látok, meg szeretnék ismerkedni a különböző civilizációk vallásaival, isteneivel, amelyeket megmagyarázni nem nagyon lehet. Még saját országom vallását sem ismerem! Neki kell vágnom a nagy utazásnak!

Meg kell látogatnom a kiemelkedő és fejlett városokat/országokat. Sokat tanulhatok, fejlődhetek, mely egy tudós számára csak a legjobbat jelentheti.”  Ezek a gondolatok egy éve születtek fejemben, azóta csodálatos helyeken jártam, rengeteg ismeretet szereztem. Most elmesélem ezeket:

Több helyet is bejártam, számos kultúrát és a hagyományokat ismertem meg.

Képernyőfotó 2021-06-12 - 13.40.31

https://sites.google.com/site/mitoszvilag/mitologiak

Túrám első állomása Egyiptom volt. Az odajutáshoz hajóra kellett szállnom, hiszen ez az ország már Afrikában van. Mikor megérkeztem, megcsapott a meleg levegő, mivel ott már nagy forróság van. Egy végtelen sivatag tárult elém. Sétálni kezdtem, majd megláttam egy nagy, háromszög alakúnak tűnő épületet. Hirtelen el sem hittem, olyan hatalmas volt. Összetalálkoztam egy helyi lakossal, aki rögtön mindent elmesélt róla. Ez egy piramis volt, melyet nehéz munkával építettek fel az ottani uralkodóknak, azaz a fáraóknak. Ide haláluk után temették őket, ám ennek külön hagyománya volt. Ezt a hagyományt mumifkálásnak nevezték. A folyamat során bebalzsamozták a holttesteket, emellett különféle orvosi technológiákat igénylő eljárásokat hajtottak végre, míg végül betekerték vászonszalagokkal, és egy fából készült koporsóba helyezték, melyet függőlegesen egy sírkamrába állítottak a pirmaison belül.

Annyi újfajta módszert használtak, melyek rohamosan fejlesztik a tudományt. És ez csak az egyik különleges része Egyiptomnak.

Számomra érdekes volt az a tény, hogy a túlvilági, azaz halál utáni élet csak akkor lehetséges, ha az illető teste is megmarad. Ennek éredkében alakalmazták az előbbi módszert (a mumifikálást).

A következő dolog, ami nagyon érdekelt, az az ottani vallás. Én kevésbé vagyok vallásos, mert nekem a tudomány és a racionalitás a lényeges. Ám ez nem jelenti azt , hogy hidegen hagynak a különböző vallások. Míg sétáltam a környéken, rendkívüli szobrokra bukkantam. Olyan lényeket ábrázoltak, melyeknek a teste emberi volt, ám a fejük egy állatéra hasonlított. Később kiderült, hogy ezek az alkotások az isteneiket ábrázolják. Ebből is látszik, hogy Egyiptomban politeizmus van, azaz többistenhit. Emelett sokféle képességgel rendelkező lényekben is hisznek. Főistenük a napisten, kit sokféle néven is hívnak: Ámon, Ré, Aton. Az isteneknek saját szerepük van, s képviselik azokat. Hozzájuk kötik a jó és a rossz ellentétét, illetve a természeti jelenségeket is. Itt úgy gondolják, hogy áldozatok mutatásával nyerhetik el az istenek jóindulatát.

Az építészet igazán kiemelkedő, olyan, mintha egy külön világba lépnénk tele varázslatos építményekkel, szobrokkal.

Az ottani írás sem volt hétköznapi. Minden úgynevezett hieroglifákkal volt írva, amikről én korábban hallottam, de nem mondhatom, hogy el is tudtam őket olvasni. Azóta még ma is rágódom a megtanulásán, de egyszer majd sikerül.

Képernyőfotó 2021-06-12 - 13.42.17

https://okoriegyiptom.weebly.com/iacuteraacutes.html

Egyiptomban sokféle tudományág előfordult. Köztük az orvostudomány, melyet már említettem. De a matematika is igazán kiváló volt. Tízes számrendszerben számoltak, mely nekem is igazán szimpatikus. Emellett a csillagászattal is foglalkoztak. – Hűha, el nem tudom mondani, hogy mennyi mindent tanultam meg itt.

Miután egy igazán kellemes hetet eltöltöttem Egyiptomban, tovább indultam, hiszen  még annyi mindenre voltam kíváncsi. A következő állomás saját országom, Görögország volt, talán ez érdekelt a legjobban. Sokféle történetet hallottam a valódi, nem krétai görög életről, de persze azok meg se közelítették a valóságot. Talán a legizgalmasabb része a vallás volt.

Itt szintén többistenhit, azaz politeimus van. 12 főistenük a legkülönbbek: Héra, Poszedión, Héphaisztosz, Aphrodité, Árész, Apollón, Hermész, Hesztia, Pallasz Athéné, Artemisz, Démétér és persze mindezek vezetője, a leghatalmasabb: Zeusz. Az itteniek azt mesélték, hogy az Olümposzon élnek. Hirtelen elfogott a kíváncsíság és felsétáltam a hegyre/ a lakhelyükre. Bevallom, nem biztos, hogy szabadott volna, de nem tudtam ellenállni. Ott minden furcsa volt, a levegő is. Hirtelen megláttam egy női alakot. Kissé elfogott a félelem. Ám akkor eszembe jutott, hogy mit is mondtak a lakók: ,,a főistenek emberi alakot öltenek”. Gyorsan visszamentem és inkább csak tovább kérdezgettem. Találkoztam egy kedves úriemberrel, ki éjszakára befogadott. Elmesélt nekem mindent az istenekről. Mind egy adott jelenségnek a képviselői, kiváltói. Emellett nem csak a kinézetük emberi, hanem a tulajdonságaik is. Ugyanúgy szoktak veszekedni, harcolni, kibékülni.

Szállásadóm felajánlotta, hogy elvisz a következő nap az egyik olümpiai játékokra, melyet Zeusz tiszteletére hoztak létre. Nagyon szerencsés voltam, hiszen ezt csak 4 évente rendezik meg. Már rettenetesen vártam. Másnap el is mentünk a fantasztikus eseményre. Aznap kocsiversenyek voltak, melynek külön örültem. A fogatok mechanikája és összeállítása lenyűgöz. Persze vannak atlétikai versenyek, lovasversenyek és még sok más. Ám, ami érdekes, hogy a nők nem vehettek részt a versenyen. Magát az egészet egy istentisztelettel kezdik (Zeuszéval). A verseny győztesének szobrot állítanak, melynek köszönhetően teste megmarad halála után is. Nagyon élveztem, legszívesebben hetente járnék ilyen helyre.

Képernyőfotó 2021-06-12 - 13.43.43

https://www.origo.hu/sport/olimpia/2008/20080226-az-okori-olimpiak-rovid-tortenete.html

Ám pár évvel később kaptam egy hírt, hogy egy személy belopózott a pályára és kiderült, hogy nő. Azóta mindenkinek ruha nélkül kell lennie, még az edzőknek is.

,,8. Ez a nő ugyanis férje halála után olyan ruhát öltött, mint amilyet az edzők szoktak viselni, és elkísérte fiát az olümpiai versenyre. Mikor Peiszirodosz győzött, Kallipateira átugrott a korláton, amely az edzőket vette körül, de közben ruhája is leesett róla. Kiderült tehát, hogy nő, elfogták, de később szabadon engedték, tekintettel az apjára, fivéreire és a fiára, akik már mind győzelmett arattak Olümpiában. Ezután azonban törvényt hoztak, amelyben elrendelték, hogy az edzőknek is ruhátlanul kell megjelenniük a versenyen.” (Pauszanniasz, Görögország leírása)

Az idő alatt, amit az országban töltöttem, jó néhány jósdába ütköztem. Igazság szerint engem az ilyenféle dolgok szintén nem káprtáztatnak el. Ám attól még nagyon szívesen megismerném azt a helyet, ahol a Labdakidák átka megszületett. Mikor odaértem, én is kaptam egy jóslatot. Igaz, nem nagyon hittem el, de nem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak. Igazán érdekes és elgondolkodtató jóslatot kaptam.

Sajnos azonban itt se maradhattam örökké. Továbbutaztam Rómába, ahol szintén lenyűgöző dolgok vártak. Az egész hely igazán fantasztikus és fejlett. Elég közel állnak Görögországhoz, így nem tér el olyan sokban a vallási életük sem.

Szintén politeizmus van. A vallási világ nagy részét átvették a görögöktől. Azonban 12 főistenüknek más neveket adtak. Legnagyobb vezetőjük Jupiter volt, akit Zeuszhoz hasonlíthatunk. A hallottak alapján nekik ugyanúgy voltak szerepeik. Például Neptunus a lovak és lótartás istene. Ott sokat beszéltek egy úgynevezett pontifex maximusról. Később kiderült, hogy ő a vallási élet vezetője.

Képernyőfotó 2021-06-12 - 13.45.44

https://sites.google.com/site/mitoszvilag/mitologiak/romai-mitologia/jupiter

Sokféle testületet ismertem meg az ott töltött idő alatt. Az egyik legérdekesebb a Vesta-szüzek egyesülete volt. Őket még gyermekkorukban választották ki, meghatározott szabályok szerint. Feladatuk az volt, hogy éjjel-nappal őrizzenek egy tüzet. Sőt még állítólag ebből bármikor és bárkinek adnak is. Én szívesen kértem volna, ám sajnos nem volt rá időm. Sajnálatos módon pont egy tragédia közepette érkeztem meg. Az egyikük megszegte a szabályt. Jelenesetben a szüzességit. Elcsábították, mely következtében halállal büntették. Én nem is mertem nézni, hiszen a büntetése élve eltemetés volt, melyet nem sok ember él túl. Hódolóját pedig halálra vesszőzték. Ha esetleg kialudt a láng, szintén nem dícséretet kaptak. Mit nem mondjak, nekik nem könnyű az életük.

Ellátogattam a piactérre, azaz a Forum Romanumra. Ott megannyi szobor tárult a szemem elé. Ezek a szobrok szenteket ábrázoltak. A rómaiak áldozatot mutatnak be az isteneket, amely során azt remélik, hogy az istenek kegyesebbek lesznek hozzájuk.

Az egyik eladó abba is beavatott, hogy milyen módjai vannak a jóslásnak ezen a környéken. Sokféle előfordul. Az egyik a tyúkok csipegetéseinek gyakoriságának alapján való jövendölés. Ha sokat és mohón ettek, akkor azt jó ómennek tartották, mely segítségükre lehet a csatákban.

A Vesta-templommal szemben megláttam egy óriási kaput. Nem tudtam, mi lehet az, így megkérdeztem egy járókelőt. Meglepődötten nézett rám, mivel nem tudhatta, hogy utazó vagyok, és nem ismerem az itteni dolgokat. De a végén beavatott. Janus kapuja volt, aki egy isten. Akkor tartották nyitva, ha éppen harc folyt. És akkor zárták be, ha béke lett. Szerencsére akkor békesség volt.

Képernyőfotó 2021-06-12 - 13.47.16

https://hu.stt-kharisma.org/article/1502898/

Utolsó állomásom Palesztina volt, melyhez már Ázsiába kellett utaznom.

Mikor végre odaértem, épp egy ember beszélt egy igen nagy tömeghez. Sokan hallgatták, így kíváncsi lettem. Kiderült, hogy ő egy próféta. Ezen a földön már monoteizmus van, azaz egyistenhit, így csak egy istent tisztelnek. Ebben az esetben Jahvét. Őróla se képet, se szobrot nem láttam, hiszen nem szabad ábrázolni. Ő teremtett mindent. Minden az ő tervei szerint működik a világon. A próféta, kinek beszédébe jómagam is belehallgattam, arra figyelmeztette a népet, hogy ne forduljanak el a hagyományoktól és vallástól, különben Jahve megbünteti őket.

Különösen fontos az isten és ember közötti erős kötelék, szövetség. A próféták segítik a népet abban, hogy a helyes módon éljék életüket, mert Jahve rajtuk keresztül közvetíti törvényeit, mely szerint kell cselekedni.

A zsidóknak fontos betartandó szabályaik vannak. Disznóhúst tilos enni, emelett a pikkelytelen halak fogyasztása is tiltott. Hetente egy pihenőnapjuk van, a szombat.

Sajnos ez volt nagy utazásom utolsó helyszíne. Haza kellett utaznom otthonomba és kilépni a csodálatos, különböző hagyományokat őrző világokból. Persze egy ilyen élményt biztosan meg fogok ismételni a jövőben is.

 

Parragi Zsófia (9.b)

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

Felhasznált irodalom:

  1. http://www.maatkara.extra.hu/01istenek/bevezeto.htm
  2. https://www.origo.hu/tudomany/20150727-egyiptom-regeszet-mumia-allatmumiak-o-egyiptomi-mitologia-archeologiai-feltaras.html
  3. https://matekarcok.hu/az-ogyiptomi-matematika/
  4. http://www.kislexikon.hu/vesta-szuzek.html
  5. https://tf.hu/wp-content/uploads/2009/07/ooj.pdf
  6. Kákosy László: Ré fiai (Gondolat Könyvkiadó 1979.)
  7. Kertész istván: A hódító Róma (Kossuth Kiadó 2019)
  8. Pauszanniasz: Görögország leírása (Pallas Stúdió-Attraktor Kft. 2000)
  9. Saját rajz http://terkep.network.hu/kepek/vakterkepek_tori_orara/romai_birodalom_vakterkep alapján (ez az eredeti dokumentumban “vízjelként” szerepelt)