Vegyünk példát a jóhiszemű, de bizonytalan adatközlésre. Örömtelien egyre gyarapodik a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állománya. Irodalom órán már szinte szükségtelen a szöveggyűjtemény, hiszen csak elővesszük a tabletünket, és máris nyolc helyről előbukkan Petőfi vagy József Attila szükséges költeménye. Felejtsük el a Kedvenc verseim, a Nektek küldöm… típusú oldalakat, és maradjunk csak a MEK-nél. A keresett verset megtaláljuk, de a közlés módjáról és mikéntjéről nem kapunk információt. Nem tudjuk, melyik kiadás alapján került be az állományba a költemény, ki gondozta a szöveget. Nyilvánvaló, hogy a nagyközönség számára készült szövegbázis nem a kritikai kiadást követi, hanem az ezen alapuló népszerű szövegközlést. De ezek is legalább évtizedenként változnak, finomulnak, módosulnak. És ezt követnie kellene a MEK-nek is.

Ha valamit meg akarok tudni egy kevéssé ismert 19. századi vagy régebbi íróról, beütöm a keresőbe, és elsőként a Wikipédia által adott ismertetést találom. Aztán kiderül, hogy a főszöveg Szinyei Magyar írók élete című munkájából való átvétel, s ezt a szövegtestet legalább tíz helyen olvashatom még anélkül, hogy feltüntetnék vagy esetleg módosítanák az átvételt. Mentségére szolgáljon a Wikipédiának, hogy többnyire használható, vagy elérhetetlen linkeket is csatol a szócikkhez. (?)

Egyértelműen hiteles, szakmailag ellenőrzött, tudományos igényű szöveget a hétköznapi használó nem, vagy csak ritkán talál. A világ nagy tudományos folyóirataira, közléseire elő kell fizetni. Az összeg olyan jelentős, hogy még a Magyar Tudományos Akadémia sem tudja minden tagjának megrendelni. Magyarországon az Arcanum tekinthető olyan adatbázisnak, melyet egyetemisták és oktatók, érdeklődők egyaránt használhatnak. De ez is előfizetős.

Örök téma az internet használatával kapcsolatban az álhír kérdése. Honnan ismerhető fel, miként védekezhetünk ellene? A szokványos válasz, hogy nézzünk utána, ellenőrizzük a forrást, a kibocsátó személyét stb. De az internetes információszerzés nem az a „műfaj”, melyet órákon keresztül vizsgálunk vagy elemzünk. Valójában védtelenek vagyunk az álhírekkel szemben. Egyetlen lehetséges ellenszer a józan ész, a tapasztalat, a tájékozottság és a műveltség. De ezek sem védenek meg 100%-osan. Az álhíreken most nem a bugyutaságot, természeti képtelenséget értjük (12 lábbal született meg a kiscsikó stb.), hanem a valóság egy darabjának valósnak tűnő meghamisítását.

Érintkezik vele, de nem soroljuk az álhírek közé a reklámokat. Nyilvánvaló, hogy az érdeklődés felkeltése együtt jár a valóság némi torzításával. A torzítás mértéke azonban korlátozottabb, mint az interneten keringő álhíreké. Egy reklám mikéntjét Magyarországon a reklámtörvény szabályozza. Csak egy példát vegyünk. Írhatom, hogy X mosópor jól tisztít. De azt már nem írhatom, hogy X mosópor jobb, mint az Y mosópor, és azt sem, hogy X mosópor a legjobb Magyarországon kapható tisztítószer. Érdekes, hogy amiből megél az internet, a világháló, azt szabályozzák, de a felkerülő információkkal szemben legfeljebb látszatintézkedések vannak.

Osztovits Laura (9.a)