Az alábbi lehetséges feladatok közül egyet kellett választani és nem volt tilos kreatívnak lenni.

1, Hasonlítsd össze, hogy az Oidipusz király, illetve az Antigoné című darabban hogyan változik, fejlődik Kreón jelleme!
2, Ismertesd azt a folyamatot, amely Oidipusz királyt elvezeti az igazsághoz! Koncentrálj arra, hogy milyen szerkezeti egységekben milyen események zajlanak le, milyen információkhoz jut Oidipusz, és ez milyen következményekkel jár!
3, Készíts kreatív írást (leginkább novellát), amely az Antigoné történetét áthelyezi időben/térben máshová, de nagyjából ugyanazokat a kérdéseket veti fel, ugyanazokat a karaktereket vonultatja fel. Válaszd ki azt az egyetlen jelenetet, amely szerinted erre a legmegfelelőbb! (Tehát nem kell az egész történetet feldolgozni.)
4, Készítsd összefoglalót, rövid értelmezést olyan művekről (minimum 3 címet említs), amelyek feldolgozzák az Oidipusz király vagy az Antigoné történetét! Térj ki az esetleges kisebb-nagyobb változtatásokra!
*

Hajnali kettő óra van. Még mindig csak forgolódom. Talán szólnom kéne Adélnak? Vagy legalább elbúcsúzzak? Megérdemelné, igazán, nála jobb kishúgot nem is kívánhatnék. Nem. Nem helyeselné, amit tenni fogok, sőt akár meg is akadályozna. Az én kis Adélom… nem is olyan kicsi már.  

Reggel nyolc óra van már, pedig mintha még mindig éjszaka lenne. Mindenhol felhő, a nap ma nem ajándékoz meg minket sugaraival. Siettem a munkahelyemre, amely ma nem a szokásos helyen volt. Ma van ugyanis a londoni filmfesztivál első napja, és én filmvetítő-asszisztens vagyok. Természetesen csak egy asszisztens a háttérben. Ennél fontosabb pozíciót egy nő nem tölthet be, mint ahogy más említésre méltó, fontos szellemi munkát sem. Így van ez, mindig is így volt. És ez az, amit én nem tűrök tovább. A legjobb barátnőm, Hildi elképesztően tehetséges rendező lenne. Persze csak lenne. Egy igazságosabb világban. Nemrég készített egy rövidfilmet, persze lopott kamerával, a színészek a barátai voltak, és a film alatt szóló zenét az öccse hegedülte. Zseniálisat alkotott! Lenyűgöző, hogy mennyire tehetséges! Érzem, hogy ezt látnia kell a világnak. Ezért kell megtennem… Megvártam, amíChristoph Kreonics, a fesztiváligazgató kihívja a vetítőket egy utolsó egyeztetésre. Végre egyedül maradtam. Meg kell tennem, most vagy soha. Tudom, ha megteszem, akár börtönbe is kerülhetek. De meg kell tennem Hildiért és az összes többi nőtársamért. Izzadni kezdtem, a kezeim közül majdnem kicsúszott a Hildi-féle vetítőszalag. A fejem vörös volt, mint a rózsa, a szívem olyan gyorsan vert, mint még soha, de sikerült. Kicseréltem. Aztán hirtelen elsötétült a nézőtér. Előbb halk hegedűszó hangzott fel, aztán a vásznon megjelent Hildi neve… 

Szerző: Osztovits Laura

Kép: Piaxabay