Az Odüsszeia feltételezhetően i.e. 800-ban íródott. Az Íliászt folytató görög ókori eposzt Homérosz nevéhez kötik, aki olyan művet alkotott, amely a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotásává vált. Fontosságát az is tükrözi, hogy megjelenése után ebből merítettek ötletet a Hellászban élő szerzők, s még a mai napig is, a modern korban, a műveltség fogalmába beletartozik ennek a műnek az ismerete. Az ugyan vitatható, hogy az Íliász és az Odüsszeia ugyanannak a személynek a keze által íródott volna, azonban az tagadhatatlan, hogy a két költemény kiegészíti egymást. A megemlített két alkotásra egyaránt jellemző az „in medias res”, azaz, hogy az olvasó belecsöppen a történetbe, a dolgok közepébe, nem pedig a kezdetektől követi a cselekményt. Egyéb eposzi kellékeket is fellelhetünk: a szereplők tulajdonságát kiemelő állandó és ismétlődő jelzők, isteni beavatkozások, csodás elemek, invokáció, és még más jellemzők is. A két alkotás időmértékes verselésű, 24 énekből áll, és verses formájú.
Az Íliász Akhilleusz düh irányította tetteivel kezdődik, s a fő cselekmény köré szövődik az egész mű, amely a trójai háború tizedik évében játszódik. Kronologikus sorrendben követik egymást az események, és egy szálon futnak. Itt a harc, a könyörtelenség, öldöklés nagy részletességgel van leírva, s óriási a kontraszt az égiek és a földiek között. Az embereszmény tükrözi az akkori korszak világlátását, miszerint a legnagyobb ajándék, a fő cél az a halálon is túl nyúló hírnév, a dicsőség, a büszkeség. A történelem részévé válni, megbecsült hősként elhunyni: ez jelentette a kívánt sorsot. Ekkor az arisztokrácia volt a vezető réteg, amelyhez szorosan kötődött a nemesek katonai képzettsége.
Az Odüsszeia egyetlen személyre helyezi a hangsúlyt: Odüsszeuszra, aki nagyban eltér a vakmerő, bátor Akhilleusztól. Két szálon fut a cselekmény: a trójai háborút követő 10 éves kalandozást meséli el a főhős (múlt időben), míg eközben a jelenben a harmadik személyű elbeszélő végig követi a „tényleges történéseket”. Az eposz végén e két szál találkozik, majd  egybeolvad. Az egyik legnagyobb eltérés az embereszmény: az Odüsszeiában átfogalmazódik a dicső halál fontossága, s maga Akhilleusz mondja ki az új világnézetre rávilágító mondatot: „Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz./Napszámban szívesebben túrnám másnak a földjét,/egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,/mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak.” Tehát az élet jelenti a kincset, amire minden áron vigyázni kell, nem pedig a büszke, dicső, halál utáni hírnév. Az Odüsszeiában győz a belátás és a józan ész, és bebizonyosodik az, hogy a Vég nem kikerülhetetlen, csupán az emberi mohóság, balgaság, és ártó szenvedélyek okozzák az emberek pusztulását (azaz önmagukat vezetik a rossz irányba). Odüsszeusz azonban uralkodik önmagán, s érzelmeinek tudatos irányítása és féken tartása által nehezen ugyan, de hazaér élve otthonába.
A főhős büszkeségének megsértése miatt nem sietett a görögök segítségére Akhilleusz, holott pontosan tudta, hogy ezzel óriási bajba sodorja társait. Azonban saját érdekeit nézte, s megkérte Zeuszt, hogy csapjon le hatalmas kezével a görögökre, s helyezze előnybe a trójaiakat. A bosszú elvakította a félisten szemét, így ugyan Héra támogatása által egy ideig bírták az akhájok az ostromot, de nem sokáig maradt fent a csapat ereje, s drága életek hunytak ki a csatában. Gyermekkori barátjának halála valóságos hidegvízként ömlött Akhilleusz nyakába, ám ahelyett, hogy ez eloltotta volna a benne dúló érzelmeket, inkább felszította a harcosban parázsló tüzet, aki a dicsőséget is figyelmen kívül hagyva legyilkolta az ellenséges sereg egy részét, Hektorral együtt. „Csak hol a vállperec elkülöníti a vállat a nyaktól,/torka maradt szabadon, hol a leghamarabb vesz a lélek:/ebbe ütötte a lándzsáját a heves nagy Akhilleusz;/gyönge nyakán másoldalt jött ki a dárdahegy újra:/gégéjét a nehéz érc mégsem vágta keresztül,/hogy nagy Akhilleuszhoz tudjon még szólni szavával.”Akhilleusz ugyan hősies volt, bátor és erős, mégis elszakadt a közösségétől, mert mások érdekeit háttérbe szorította. Annyi ember lemészárlása után sem mérlegelte tetteinek súlyát, azonban miután a trójai királynak kiadta Hektor meggyalázott testét, már sejtette, hogy milyen sors vár rá. Inkább a rövid életet választotta, hogy hírneve fennmaradjon örökre, mintsem a hosszantartó, csendes létet.
A tizenkettedik énekben Odüsszeusz a Szkülla és Kharübdisz közötti szorosba irányította a barna hajóját. Kirké tanácsát megfogadva Odüsszeusz nem próbál meg harcolni Szküllával, ezzel bizonyítja erős önuralmát, s óvatosságát. Tisztában volt azzal, hogy hat társát el fogja ragadni a szörny, de képes volt áldozatot hozni annak érdekében, hogy a társait megmentse.”És ezalatt Szküllé kiragadta a görbe hajóból/hat társam, ki a legderekabb-erejű evezős volt./Visszatekintve a fürge hajóra s a társak után, már/csak kezüket meg a lábaikat láttam meg, amint fönt/lengtek a légi magasba; s hívtak, néven a társak/engem amonnan, fájó szívvel, s akkor utolszor.” Itt nem vakon rohan a végzetébe a hős, hogy harcosként bátor tetteket hajtson végre, hanem bölcs, tapasztalt, meggondolt emberként a legmegfelelőbb megoldást találja meg társai és saját érdekeit egyaránt szem előtt tartva. Hiába súgják az ösztönei azt, hogy segítsen barátain, tudja, hogy ezzel mindenkit veszélybe sodorna, így előrelátóan tartja magát a tervéhez. Az eposz már azt sugallja, hogy az ember sorsa saját kezében van (bár az Odüsszeiában néha valamilyen magas istenség ebbe beleavatkozik, de egyértelműen nem veszi át a teljes irányítást a jövő felett).
Az Odüsszeia elterjedése azt is eredményezi, hogy számos helyen találkozhatunk történetével, még ha nem is teljesen egyeznek pontosan tartalom szempontjából, illetve formailag. 2018. május 19-én mutatta be a Katona József Színház az Odüsszeia drámai feldolgozását. Az Ithaka című darabban inkább azon volt a hangsúly, hogy kiderüljön a közönség számára, hogy valójában hős volt-e Odüsszeusz, s hogy megérte-e a sok utazás, nem pedig azon, hogy fényt derítsen arra, hogy mely értékek számítanak igazán, s hogy Odüsszeusz mely emberi tulajdonságokat képviselte. 1966. május 24-én, Budapesten a Pécsi Balett balettminiatűr formájában szintén Homérosz művét elevenítette meg. Itt a főhős magányossága és a különböző kalandokba keveredése állt a téma középpontjában.
Homérosz Odüsszeia című epikus műve az irodalom fejlődésének egyik mérföldköve, mely nagy hatással volt az egész világra. Mondanivalójának nagy jelentősége van: a leleményesség, a tudás és a kíváncsiság előre viszi az embert abban a próbálkozásában, hogy megugorja az előtte álló akadályokat. Becsülni kell az életet, s nem csak a magunk, hanem mások érdekeit is érdemes figyelembe vennünk. Ez a valódi üzenete ennek az ókori alkotásnak.

Szerző: Lazányi Lili (9.a)

Illusztráció: erettsegi.com