Azért a késedelmi díjak maradnak.

A könyvtár az alábbi tájékoztatást tette közzé:

“A könyvtárakba való belépés nélkül lehet előzetesen igényelt könyveket kölcsönözni.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, tekintettel a több alkalommal meghosszabbított járványügyi korlátozások időtartamára, illetve a folyamatosan jelentkező olvasói érdeklődésekre és használói igényekre, 2021. február 10-től Könyvtári Cserepont elnevezéssel, átmeneti feltételekkel könyvkölcsönzési szolgáltatást indít.

A Cserepontok listáját a cikk végén található összefoglaló táblázatunkban találja.

Hogyan lehet a szolgáltatást igénybe venni?

A hatályos 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 12. § jb) pontja alapján a nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézménynek a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás tilos, ezért az új Könyvtári Cserepont szolgáltatást kizárólag a könyvtárakba való belépés nélkül, ajtón, vagy ablakon keresztül biztosítjuk. Mivel ez az olvasóink számára nem kedvező körülmények között, előzetes igényleadással és az utcán történő várakozással működhet, a szolgáltatást átmeneti lehetőségként kínáljuk mindazoknak, akiknek hiányzik a könyvtár újdonságokkal folyamatosan bővülő kínálata.

Fontos információ, hogy a FSZEK, az olvasók érdekeit szem előtt tartva, a könyvtári tagságok és kölcsönzések lejáratát ismételten meghosszabbította a jelenleg március 1-jéig érvényes veszélyhelyzeti korlátozások időpontját figyelembe véve. Amennyiben a jogszabályok lehetővé teszik a könyvtár tényleges újranyitását, 30 nap türelmi idő áll majd rendelkezésre a művek visszaadására. Jelenleg csak azoktól kérjük a 2020. november 11-i zárás előtt kikölcsönzött dokumentumok visszahozását, akik a Könyvtári Cserepontokon élni kívánnak a könyvkölcsönzés lehetőségével.

A Könyvtári Cserepontokon a következő szolgáltatásokat kínáljuk:

  • Kérjük, hogy az esetleges korábbi pénztartozások rendezésénél részesítsék előnyben a távfizetési szolgáltatásunkat.az olvasóknál lévő dokumentumok visszavétele,
  • kizárólag előre megrendelt, előjegyzett könyvek kölcsönzése,
  • új beiratkozás, és a zárvatartás előtt lejárt tagságok hosszabbítása
  • tartozások rendezése.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Cserepont szolgáltatás igénybevételénél is kötelező a 1,5 méter távolságtartás, illetve az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése.

Megértését, türelmét kérjük, az esetlegesen hosszabb várakozási idő és a szokatlan szolgáltatási körülmények miatt.

Hogyan lehet kölcsönözni?

Mivel csak előzetesen igényelt, előjegyzett könyveket lehet kölcsönözni, átmenetileg ismét ingyenessé tettük az előjegyzést. Egyszerre maximum 8 példány kérhető. Az előjegyzésre 2021. február 8-tól van lehetőség.A könyvkölcsönzésre a Használati Szabályzat megszokott feltételei érvényesek. A február 10-e után kölcsönzött könyvekre lejárat után késedelmi díjat számítunk fel.

Kölcsönzési igényét leggyorsabban a katalógusban megtalált címeknél látható „Előjegyzés” ikonra kattintva tudja jelezni. Igényét elküldheti munkatársainknak e-mailben is az adott könyvtár e-mail címére. Kollégáink minden esetben visszajelzést küldenek a kérések teljesíthetőségéről, illetve arról, hogy mikortól veheti át a keresett műveket.

A Könyvtári Cserepontok listája és elérhetősége

A könyvtárainknál kialakított Cserepontok a megszokott nyitvatartási rendben várják az olvasókat, de a kijárási tilalom rendelkezéseire tekintettel legfeljebb 18 óráig érhetők el.”

A programban szerepeltetett könyvtárak listája itt.