Nem sikerült elérni, hogy csökkenjen a főváros súlyos levegőszennyezettsége, ezért úgy határozott a Levegő Munkacsoport, hogy nem veszi át a Fővárosi Közgyűlés által számára – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – megítélt Budapestért Díjat.

A civil szervezet a Fővárosi Közgyűlés tagjainak eljuttatott levelében leírja: a Levegő Munkacsoport több mint három évtizede dolgozik Budapest tiszta levegőjéért, hogy minél kevesebben betegedjenek meg, illetve veszítsék el idő előtt az életüket a szennyezett levegő miatt – azonban egyre távolabb kerülünk ettől a céltól. A légszennyezettség mértéke rendszeresen meghaladja az egészségügyi határértékeket. (Azokat a határértéket, amelyek esetenként jóval magasabbak annál, mint amelyeket az Egészségügyi Világszervezet ajánl.) A Levegő Munkacsoport és a Greenpeace mérései pedig arra utalnak, hogy a helyzet sokkal
rosszabb annál, mint amit a hivatalos mérőállomások mutatnak.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Magyarországon évente több mint 13 ezren halnak meg idő előtt a légszennyezettség következtében és ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből. Lakosságarányosan számítva, Budapesten mintegy 2500 ember korai halálát okozza a rossz levegő. Az asztmás gyermekek száma évről évre növekszik, 2001 és 2017 között megkétszereződött a fővárosunkban. Ezt a helyzetet ráadásul súlyosbította a koronavírus-járvány is, mely különös erővel mutatott rá a légszennyezés veszélyeire. Az Európai Kardiológiai Társaság szaklapjában nemrég megjelent tanulmány szerint Magyarországon a COVID-19 okozta halálozások negyede a légszennyezettségre vezethető vissza.
Emellett az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) tanulmánya arra mutat rá, hogy évente mintegy 3300 millió euró, a Budapesten megtermelt GDP 6,2 százalékának megfelelő összegű veszteséget okoz fővárosunkban a szennyezett levegő. Az egy lakosra jutó veszteség súlyossága tekintetében a vizsgált 432 európai város között Budapest a 22. helyen áll évi 1860 euróval (680.000 forint). Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: „Tudjuk, hogy a probléma rendkívül komplex, és megoldása sok szereplő együttműködésén múlik. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek során számtalan javaslatot tettünk a kormánynak és Fővárosi Önkormányzatnak a levegőminőség javítására, és ezek a javaslatok szinte kivétel nélkül be is épültek a különböző hivatalos dokumentumokba. Mindennek ellenére a gyakorlatban igen kevés volt az előrelépés, és több visszalépés is történt. Célunkat tehát nem sikerült elérnünk, és úgy véljük, ezt a kudarcot nem szabad jutalmazni. Örömmel fogjuk átvenni a Budapestért Díjat akkor, amikor majd Budapest egyetlen hivatalos levegőminőség-mérő állomásán sem fogja a légszennyezettség koncentrációja túllépni a megengedett határértéket egy teljes éven keresztül.”
A Levegő Munkacsoport egyúttal felajánlotta a fővárosi képviselőknek további együttműködését annak érdekében, hogy viszonylag rövid időn belül és elfogadható költséggel javuljon a budapesti levegő minősége.

(Sajtóanyag)

Fotók: Horváth Zsolt, Levegő Munkacsoport