Eredeti, székely dialektusban.
24. december 1758
Kedves néném!
Hála légyen az Úrnak az 1758-dik esztendő végén írhatom eme sorokat az én szeretett úrnőmnek. A papírosra vetem gondolataim december havát búcsúztatandó. Erdélyországtól elhánt-vetett sorsom, egymagam maradván a török vendégségben székely szívem megbékéllik. Kédnek beszélem el magányomban Pápolcz és Zabola tájai utáni vágyódásom. Engemet nem üsmer jól ki azt gondolná püspök Pál bátyánk példája nem él szívemben, kinek Thököly urunk híveként a kivégzés volt sorsa. Életemet fejedelmünk csillagához kötöttem s közél hozzája, Pál példája szerint az én hívő lelkemnek is a vallás nyújt vigaszt. Végit nem lehet látni és itt nem mondhatni el nagyságos fejedelmünk mennyi tervet szőtt a magyar honba való visszatérésünkre. Már tudom hejábanvalóság azt hinnem, hogy viszontláthatom Zágon várát. Látja kéd ami végigmegyen lelkemben és Rodostóban minekünk mindenikünknek végbement, tudjuk nem érjük meg és e kívánságunkat bé nem tölthetjük. Sokáig tarta de békességgel felszámlálom életem eseményeit visszatekintvén életutamra fejedelmünk apródi és főkamarási szolgálata, a Mulatságos napok, Kőszeghy Zsuzsa szerelme és édes úrnőm levelei képében.
Kegyes ajándék a királynétól engedni erdélyi rokonaimmal levélváltásom. Szeretteim izennek az otthoni dolgok állapotjáról de a nagyeszű ember mondja azt felőlle, hogy ne szomorkodjunk ha a dolgok nékünk nem tetszenének.
Alkalmatosságom nem lévén elküldeni levelemet de remélem midőn szent estei vacsorájokat elköltik eszébe jut e sorok írója, ki zugolodas nélkül fogadja az eljövendőt. Mint mondották eleink: fazakas akartján jár a fazék. A világi dicsőséget megkóstoltuk, amikor az Úr audenciát ád megtudjuk mire teremtettünk. Isten kéddel, édes néném.
Szerző: Fürst Iván, 10. d osztály
