Fülig Jimmy, a regény egyik főszereplője, miután egy kocsmai verekedésben leüti a Honolulu-Star nevű utasszállító hajó tizenkét matrózát és kést döf a szállásmester hátába, két dolgozó, név szerint José Pombio, spanyol pincér és Wilson Hutchins, amerikai fűtő személyazonosságát felvéve, elszegődik dolgozni a Szingapúrba tartó luxusgőzösre. A hajóutat színesíti egy visszajáró hulla, egy áljárvány által keltett tömeghisztéria, egy kísértet, valamint egy, a hajó rakterében lévő ládában bujkáló potyautas, aki nem más, mint a címszereplő, Piszkos Fred.

A hajónak van egy igencsak különös utasa, Mr. Irving, aki a Boldogság Szigetek inkognitóban lévő uralkodója, és nagyon érdekli, hogy milyen lehet alvilági körökben mozogni. A hajóút végén Fülig Jimmy és az uralkodó, valódi nevén St. Antonio de Vicenzo Y Galapagos szerepet cserélnek, tehát a szélhámos királyként, a király pedig a szingapúri bűnözőket megismerni vágyó suhancként száll partra. A valódi kaland, pedig csak ezután kezdődik…

A regényben engem legjobban a humora fogott meg, amit nagyrészt Fülig Jimmy karaktere kölcsönöz a könyvnek, jól irányzott pofonjaival, furfangos gondolataival és vicces megnyilvánulásaival. Egyik kedvenc részem a regényből is hozzá kötődik, amikor José Pombioként a Honolulu-Star fedélzetén megküzd a maláj óriással, miután az dühbe gurult, mert fejére esett egy habostorta.

Íme egy, a hősies, és persze humorral fűszerezett küzdelem egy mozzanatát leíró részlet:

 

“A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosolygott.

– Mit ez akar gyenge fehér… Én megenni őt…

– Hát csak fogj hozzá – mondta José.

– Én nem ütni! Hindu önvédelem… Te üss oda teljes erődből. Én csak kivédeni.

– Az nem lesz jó… – szabadkozott José.

– Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.

– Hát jó. Mehet?

– Mehet.

Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiudzsicu.

– Na ütni! – sürgette a maláj. – Lesz meglepetés!

Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen pofontól valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal málnaszörpöt felborítson, az igazán meglepő.

A maláj orrán, száján, fülén dőlt a vér, és a jobb szemétől a szája széléig felrepedt a bőre. Így pihegett kissé elterülve, miközben a négy utas állandóan sürgette, hogy keljen fel róluk.

Ezalatt José aludt egy keveset. Állva. Mint egy idős paripa. A maláj ordítva ugrott fel.

– Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.

José vállat vont. – Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.”

 

A szerző remekül mozgatja a szereplőket, mindegyiknek ad jellegzetes jellemvonásokat, amelyek alapján könnyen felismerhetőek, A cselekmény azután sem válik unalmassá miután két szálra bomlik, mivel mindkettőnek történései kidolgozottak maradnak.

A regény olvasása közben könnyedén bele tudtam élni magam a főszereplők helyzetébe, bármelyikről is legyen szó.

A könyvet főleg azoknak ajánlom, akik szeretik a humorral átszőtt kalandregényeket, de tulajdonképpen bárkinek, mivel letehetetlen, és végig izgalmas és élvezetes.

 

Szöveg: Bódi Dávid (8.d)

Illusztráció: internet

Feladat, korrektúra: Ujlaki Tibor