Hazánkban (főleg a fiatalok köréből) egyre többször hallani az elmúlt napokban, hogy mennyire unják már Győrfi Pált, a kézmosást, az üres polcokat és általánosságban magát a koronavírust, pontosabban a COVID-19 pandémiát.

Az esszé az alábbi szövegrészletre reagál:

„A világjárvánnyal akár új esélyt is kaphatna a világ arra, hogy magát újra rendezze. Kapott egy tükröt, amiben megnézhetné magát, láthassa mi az, ami igazán fontos, mi az, ami nem. Mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ki az, akire a bajban is lehet számítani, és ki az, akire nem. A középkori járványok elpusztították fél Európát, de – legalábbis néhány országban – utat nyitottak a felemelkedésnek és megszületett a polgárság, a reneszánsz. Lesz-e új reneszánsz ebből a válságból? Megváltozik-e a viszonyunk a valósággal, embertársainkkal, a munkával, a tőkével, a haszonnal, az egészséges környezettel, az élettel?” (Péterfy Gergely)

Sajnálatos módon ők lesznek azok, akik a leginkább unatkozni fognak az elkövetkező hetekben, hónapokban, hiszen itthon a járvány még épp csak kezdődik. Előbb-utóbb azonban vége lesz. Kifejlesztik az ellenszert, a védőoltást, átlagos influenzává szelídül, vagy (és ez a legvalószínűtlenebb) egyszerűen meghal mindenki, akire életveszélyes fenyegetést jelent(ett).

Sok elmélet született már a járvány okáról, és természetesen azt is nagyon sokan latolgatják, hogy hogyan lesz tovább? Mi történik majd akkor, amikor újra lehet iskolába és dolgozni járni, ám az országok gazdasága tulajdonképpen a nullával lesz egyenlő? A személy- és áruszállítást, a kereskedelmet minden épeszű ország leállította, hogy a vírus ne terjedhessen tovább. Nehézkes folyamat lesz, amikor globalizálódó világunkban bizony meg kell nyomni a „reset” gombot, és onnantól kell folytatni, ahol abbahagytuk. A helyzetünk mégis lehetne rosszabb. Visszatérve egy kicsit a miértre, sok feltételezés született, és ezeknek legalább a felük szól arról, hogy Donald Trump, esetleg más USA-beli vezető keze van a dologban, és bizony szándékosan szabadították rá Kínára a járványt, és arra ők sem számítottak, hogy ilyen mértékű katasztrófát okoznak. Az ilyesféle összeesküvés-elméletek megmozgatják az ember fantáziáját, az írókét is, valószínűleg hasonló körülmények között fogalmazódott meg Margaret Atwood írónőben a Maddaddam-trilógia ötlete is. (Amit egyébként nagyon ajánlok, mert egyszerűen zseniális.)

A világ nyilvánvalóan nem lesz többé olyan, mint volt, abszurd lenne ezt várni. Talán megváltozik az emberek kapcsolata az állatokkal, a természettel, ahogy az a Néma tavasz hatására is történt néhány évtizeddel ezelőtt. Ám ami szinte biztos: elbocsátások, új munkakörök, csökkentett fizetések várnak a dolgozó felnőttekre. Kicsit mindenki nehezebben fog újra hozzászokni a tömeghez, ami ott van egy állami rendezvényen, az iskolában vagy akár a villamoson. Az emberek valószínűleg bizalmatlanabbak lesznek. Újra kell majd építeni a kapcsolatokat, amiket eddig a telefonon és az interneten tartottunk, és bizony a tanulóknak újra le kell majd szakadniuk a mobiljaikról, ami az új munkarend, a digitális oktatás miatt a kezükhöz nőtt.

Mihez kezdjen egy mezei állampolgár a szabadidejével? Ideális ez az időszak arra is, hogy mindenki megálljon egy pillanatra a rohanó világban. Nem kell futni a busz után, hogy időben beérjünk a munkahelyre vagy iskolába, nem járhatunk bulizni, egy ideig a gyorséttermeket is el kell felejteni. A sok internetezés és telefonozás miatt egy idő után mindenkinek ki fog folyni a szeme (természetesen csak képletesen), rá fogunk unni a Facebookra, az Instagramra, és vagy elkezdünk unatkozni, vagy újra felfedezzük magunkat, az elménket, a fantáziánkat. Áldozhatunk az irodalomnak, könyveknek, verseknek, vagy a családunkkal töltött idő a napi húsz percről akár két órára is nőhet, amíg társasjátékot játszunk vagy egyszerűen beszélgetünk. Ha azonban olvasni nem szeretünk, családunk pedig nincs, foglalkozhatunk az egyik legősibb tevékenységcsoporttal: a művészettel.

A művészet egy sok ággal rendelkező, mindig virágzó fához hasonlít. Van úgy, hogy a társadalom, a nagyobb nevek kivágják ezt a fát, a gyökereit meghagyják, viszont egy teljesen új stílusirányzat, korstílus alakul ki. Ha valami nagyobb katasztrófa történik, például amilyen a 14. században volt az Európában tomboló fekete halál, akkor az emberek ráébrednek, hogy valamit nem jól csinálnak, és megpróbálnak változtatni mindenen. Még a művészeteken is.

A felvetés, mely szerint néhány hónap múlva ismét kivágják ezt a fát, amely a világ történelme során talán éppen most a legburjánzóbb, leginkább szerteágazó, legsokszínűbb, véleményem szerint ostobaság. Csekély esélye van annak, hogy egy olyan modern világban, mint amiben élünk, meg lehessen határozni egy konkrét korstílust, így megváltoztatni sem igen lehet. Ehhez hozzá kell még tenni azt is, hogy a reneszánsz kialakulását nem csak a pusztító pestis okozta, hanem az Oszmán Birodalom térnyerése is. Az elfoglalt Görögországból menekültek indultak Nyugatra, ahová nem ért el leigázóik keze. Magukkal vitték tudásukat a tudományok terén, de művészi vénájukat is megcsillogtathatták Itáliában. Az itt élő tehetséges művészeket megihlette az ókori letisztultság, a finom ívek, a részletesség; kivágták a művészet fáját, s hagyták, hogy szépen úgy növekedjen évszázadokon keresztül, ahogy nekik tetszik.

Napjainkban tehát azért szürreális a feltételezés, hogy egy teljesen új stílus szülessen, vagy egy régebbi szülessen újra, mert ma már azt is nehézkes behatárolni, mi is számít művészetnek. A hagyományos festészet, írás, szobrászat, zene, színjátszás nyilván, de ezeken túl sokan már a sminkelést, a divatot is művészetként kezelik. Minden alkotó ráadásul úgy dolgozik, ahogy szeretne, olyan eszközöket használ, amilyeneket akar, és annyit mutat meg, ammenyihez kedve szottyan, hiszen alkotói szabadság van, szerintem nagyon helyesen. Nyilvánvalóan a jövő nemzedékei, művészttörténészei majd ráhúznak erre a modern társadalomra, erre a behatárolhatatlan kulturális káoszra valami hangzatos nevet, akár azt is meg tudják majd állapítani, hogy a koronavírus után bizony kifordult magából minden és mindenki, és a művészeket sem hagyta nyugton ez az apokaliptikus életérzés.

Én azonban úgy érzem, már a vírus előtt is részesei voltunk egy új irányzat kialakulásának, a múlt század divatjának, zenei stílusának újjászületetett. A fiatalok körében egyre inkább hódít, hogy szüleik, nagyszüleik tinédzserkori ruháit viseljék, vagy az eleve ilyenre tervezett ruhákat vásárolják márkás üzletekben. A legpopulárisabb online streaming szolgáltató, a Netflix sok sorozatában hozza vissza a ‘80-as, ‘90-es évek hangulatát; ezek a sorozataik igen népszerűek (például Stranger Things, Ez így nem OK). Tehát az ún. retró nagyon divatos mostanában, de az I. világháború és a hidegháború közötti időszakot idéző vintage öltözködést is sokan kedvelik.

Hogy mi történik ezek után, annak csak Isten a tudója. Igen elgondolkodtató a helyzet, de egyelőre csak találgatni lehet, milyen lesz a világ néhány hónap múlva. Addig is érdemes sokat olvasni, lehetőleg minél több összeesküvésről, hátha ki tudunk találni újabbakat a kialakult helyzetre.

 

Szerző: Kováts Hanna (10.a)

Fotó: Pixabay

Köszönjük Ujlaki Tibor tanár úr közreműködését!