2020-at írunk. Az egész világon elterjedt a koronavírus, aminek napról napra egyre több fertőzöttje van. A tömeghisztéria a küszöbön áll.

Az esszé az alábbi szövegrészletre reagál:

„A világjárvánnyal akár új esélyt is kaphatna a világ arra, hogy magát újra rendezze. Kapott egy tükröt, amiben megnézhetné magát, láthassa mi az, ami igazán fontos, mi az, ami nem. Mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ki az, akire a bajban is lehet számítani, és ki az, akire nem. A középkori járványok elpusztították fél Európát, de – legalábbis néhány országban – utat nyitottak a felemelkedésnek és megszületett a polgárság, a reneszánsz. Lesz-e új reneszánsz ebből a válságból? Megváltozik-e a viszonyunk a valósággal, embertársainkkal, a munkával, a tőkével, a haszonnal, az egészséges környezettel, az élettel?” (Péterfy Gergely)

Alapvetően két fajta embertípus jelent meg. Az első pánikol és a környezetét is stresszeli, ezzel az említett hisztériát gerjeszti. Felvásárol ész nélkül mindent azzal az indokkal, hogy majd biztos szüksége lesz rá. Én, tizenhat évesen, inkább a másik csoportba igyekszem tartozni. Ez a csoport megpróbál higgadt maradni ebben a rendkívül feszült, nagyon új helyzetben, és logikus döntéseket hozni. Tagjai elfogadják, hogy csak holnapra tervezzenek, gyorsan reagáljanak, mert mindig minden változik. Nem azt mondom ezzel, hogy nem érdemes bevásárolni és elrakni későbbre, csak mindezt ésszel, racionálisan gondolkodva kell megtenni.

A jelenlegi helyzetben sokan egész nap otthon, a négy fal között töltik az időt, kivéve a felnőtteket, de közülük is egyre többen döntenek úgy, hogy egy időre kivonják magukat a személyes találkozásokból. Ebből sok hátrány és előny is származhat. Negatívum a helyzetben az, hogy mindenkinek hatalmas a bevételhiánya és fennáll a kockázata, hogy a jövője bizonytalanná válik, legszélsőségesebb esetben akár étel nélkül is maradhat. Az átlagembernek le kell mondania a kényelmi dolgokról, helyette az alapszükségleteire kell koncentrálni. Mi is így teszünk a családomban. „Bajban ismerszik meg a jó barát”, szól a mondás és ebben a helyzetben ez nagyon igaz. Amint elkezdtek kiürülni a boltokban a polcok, rengeteg barátunk jelezte, hogy, ha kell, akkor ők készek segíteni, és mi is így tettünk. Véleményem szerint az egyik előnye a kialakult szituációnak, hogy sok emberi kötelék, baráti és családi kapcsolat még erősebb lesz, viszont a felszínes, gyenge haveri viszonyok haszontalanná válnak. Ennek következtében az ember olyan személyekkel lesz körülvéve, akikben bízik. Ez a fajta bizalomkeresés emlékeztetett engem Dimitry Glukhovsky Metro  című trilógiájára. Szerencsére most 2020-ban nincs apokalipszis, mint ahogy a könyvben, de a jelen helyzetben is kiemelt szerepet kapnak az emberi kapcsolatok.
Sok olyan erős kapocs is van napjainkban, ami kényszerűségből távkapcsolatra váltott. Gondolok most családi és/vagy más személyesebb kapcsolatokra. Konkrétan én például nem találkozhatok nagyszüleimmel, nagybátyámmal, nagynénémmel és más rokonaimmal, mert veszélyt jelenthetek rájuk azzal, hogy esetleg magamban hordozom a vírust. Régebben, hasonló helyzetben elképesztően magányos lehetett ilyenkor az ember. Most, hála a fejlett elektronikus hálózatoknak, közösségi médiának és egyéb fórumoknak, könnyebb áthidalni a távolságokat és beszélgetéseket kezdeményezni. Persze ennek a rendszernek is vannak még kidolgozatlan részei, de ebben a kényszerszituációban ezek aránylag hamar megoldódnak, hogy az események zökkenőmentesebben haladjanak tovább.

A családommal, köszönhetően a történteknek, sokkal több időt tölthetek együtt, ami szerintem nem csak jó, mert kedves emberek között vagyok, hanem hasznos is. Sok dolgot tanultam az utóbbi napokban. Főzök, kertészkedek, dolgokat szerelek meg. Emellett esténként, mikor a szüleim is hazaérnek, olyan barátságos, mesélgetős légkör alakul ki, mint Boccaccio Dekameronjában. Itthon vagyunk, aránylag messze a nagyváros által rejtett veszélytől és egymással osztjuk meg az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, tapasztalatokat. Sztorizgatunk a napunkról, igyekszünk humorral hozzáállni a napi történésekhez. Tájékozódunk a komolyabb információkról. Ha esetleg problémánk akad, azt is meg tudjuk vitatni, hiszen időnk, mint a tenger. Ennek a bezártságnak hátránya viszont, hogy az ellentétek, amik fölött egy hétköznap általában átsiklunk, most jobban kicsúcsosodnak és feszültséget szülhetnek. Ez az előnyünkre is válhat, ha jól kezeljük. Hiszen erősítenünk kell magunkban a megértést, empátiát, kompromisszumra való hajlandóságot.
Ahogy Péterfy Gergely is mondta, ebben a helyzetben kiderül, hogy mi vagy ki fontos, és szerintem megtanít ez minket arra, hogy a kevésbé fontos dolgainkat, amik gyakran még akadályozhatnak is, el tudjuk engedni és továbblépni az újabb lehetőségek felé. Az elme manapság azon kattog, hogyan élje túl a létbizonytalanságot, a szellemi és kulturális fejlődés lassabban zajlik emiatt.
Eddig a személyes, hozzám közelebb álló következményeket néztem. A világra a COVID-19 vírusnak egészen más hatása lesz. A gyógyszeripar és a bankok járnak hosszú távon szerintem a legjobban. Az emberek hatalmas sorokban állnak azért, hogy gyógyszerekhez jussanak, amivel magukon vagy hozzátartozóikon szeretnének segíteni. A bankok fő bevételi forrása a hitelezésből lesz, mert az elkeseredett magánemberek és a csőd szélére sodort cégek, hogy fenn tudják magukat tartani, készek lesznek pénzt felvenni. A kisebb vállalkozások és a turizmus szenvedik a legnagyobb veszteséget, mert nekik nem éri meg fenntartani magukat, ha bekövetkezik egy válság. Az idegenforgalmat, egészségünk érdekében, amíg ez tart, be kell szüntetni. Ezek alapján nem mondanám, hogy gazdaságilag beszélhetünk ígéretes kilátásokról, miközben mindenki arra koncentrál, hogy minél nagyobb élelmiszerkészletet halmozzon fel. Az említett reneszánsz biztos, hogy el fog jönni, csak előbb túl kell esni a mélyponton, ahol elsüllyed a mostani rendszer, megsemmisül, darabjaira hullik és utána majd valami új születik a régi romjain. Hasonlóan képzelem el, mint ahogy azt Isaac Asimov az Alapítvány című művében olvashatjuk, csak itt nem kell háromezer évet várni. Remélem, hogy ezen a problémán maximum egy év alatt átesik az emberiség. Azért gondolom így, mert, ha minden igaz, akkor Kínában már a vége felé közeledik ez a folyamat, legalábbis ami a betegséget illeti. A káosz gazdasági és társadalmi következményeinek hatása még sokáig kísért.
Összességében úgy vélem, hogy ez a vírus rengeteg kényszerhelyzetet okoz, és rávilágít a dolgok tökéletlen részére, sok esetben fájó megválni szokásoktól, amikhez korábban foggal-körömmel ragaszkodtunk, de ha ezek már nem tartanak fogva minket, és szabadabbá válunk majd, akkor nemcsak hamarabb sikeresen megoldjuk a problémát, hanem újabb lehetőségek is nyílhatnak számunkra.

 

Szerző: Ludányi Zsombor (10.a)

Fotó:Pixabay

Köszönjük Ujlaki Tibor tanár úr közreműködését!