Persze gyerekkoromban láttam először a Süsü, a sárkány című bábsorozat mind a kilenc részét, emlékszem, karácsony volt, és az ajándékok már a fa alatt, de kezdődött az adás. Bekéretőztem a szobába, becsszó, nem lesem meg az ajándékokat! Süsü és barátainak története annyira lekötött, hogy végül még gondolkodni is elfelejtettem azon, hogy megszegjem az ígéretemet. 

Elhunyt Csukás István.

Mesefiguráin nemzedékek nőttek fel: Mirr-Murr kandúr, A legkisebb ugrifüles és Süsü, az egyfejű sárkány bábfilmsorozatként, Pom Pom és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász rajzfilmsorozatként, Sebaj Tóbiás és a Töf-töf elefánt pedig gyurmafilmsorozatként került a tévék képernyőire. A Nyár a szigeten című regényéből Le a cipővel! címmel készült ifjúsági film. A Keménykalap és krumpliorr című könyvéből négyrészes filmsorozat elnyerte többek között a hollywoodi X. televíziós fesztiválon az év legjobb gyermekfilmjének járó díjat 1975-ben.

Az MTI híre szerint 2014-ben a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel, és a nevét viselő díjat alapított a gyermekdarabok elismerésére a Pesti Magyar Színház igazgatója, Őze Áron. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel versválogatása jelent meg, Szép Ernő-különdíjat kapott, 2016-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) ismerték el pályáját, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából pedig Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát. Említsük meg, hogy Balatonszárszón külön kultusza van Csukás Istvánnak, a kisvárosba vezető utakat az író mesealakjai díszítik és egész nyáron gyerekeknek szóló előadásokat és koncerteket rendeznek a róla elnevezett színházban.

– Ugyanolyan a gyerekirodalom, mint a felnőtt, csak egy kis különbség van: tudni kell, hogy a gyerek lelke, ami végtelen befogadóképességű, mennyit bír el. De ez nem érdekes, a lényeg, hogy a gyerekeknek is irodalmat, világlátást és katarzist kell adni – nyilatkozta egy 2011-es interjújában.

A Duna TV ma 21:30-tól a Keménykalap és krumpliorr című filmet adja (ne hagyd ki!), az M2 egy Pom-pom epizóddal emlékezik 20 órától, az M5 19:30-tól, a Kossuth Rádión 21:30-tól ismételnek meg egy vele készült portrébeszélgetést, és egész héten az ő meséi lesznek hallhatóak a 19:20-as mesesávban.

Addig is emlékezzünk egy klasszikussal:

Gombóc Artúr története a Pom-Pom meséi sorozatból (Youtube)