Dr.-Pangloss-with-students

A Candide című könyv egy 1759-ben megjelent tézisregény, mely első ránézésre egyszerre bizonyítja és cáfolja Leibniz optimista világnézetét. A pikareszk regény kalandjai során a szerző egyre inkább megcáfolja a tézist, miszerint „Ez a világ a létezhető világok legjobbika!”, és egyre ironikusabbá válik Leibniz túlzott optimizmusa, így filozófiai gúnyiratként is tekinthetünk a regényre.

Voltaire Leibniz világnézete alapján egy karaktert is megformált, Pangloss doktor az ő világnézetét vallja és folyton annak legfőbb tételét bizonygatja Candide-nak, aki el is hiszi neki. A kalandok során, amiket főhősünk átél, Candide egyre jobban ráébred, hogy nem is olyan biztos, hogy minden úgy van, ahogy szeretett tanítója elmondta neki. Voltaire irónia és szarkazmus segítségével éri el, hogy Candide és az olvasó is érezze: nem ért egyet Leibniz világnézetével.

„Ironikusan használ egy-egy szót, kifejezést a beszélő vagy az író akkor, ha szándékosan úgy fogalmaz, hogy bizonyos fokú aránytalanság legyen szavai és azon valóság között, amelyre szavai vonatkoznak.” A szarkasztikus jelentése ezzel szemben „csúfolódást, gúnyolódást használó, amivel az a célja, hogy megbántson vagy kinevettessen valakit; gúnyos.”

A humor bőséges forrása, hogy ugyan borzalmas dolgok történnek Candide-dal, ő Pangloss doktorra hivatkozva újra és újra azt mondja, hogy „Bölcsen mondá Pangloss mester, hogy minden a legjobb e világon”. Ez teszi ironikussá az egész regényt.

A Candide-dal történő rossz dolgok sorozata azzal kezdődött, hogy kiűzték a számára tökéletes lakóhelyről, a számára tökéletes életből, a „Paradicsomból”. „Kiűzve a földi paradicsomból, sokáig mendegélt Candide anélkül, hogy tudná, hova. Sokat sírt, tekintetét az égre emelve és gyakran visszanézett az elképzelhető legszebb kastély felé, mely a báróleányok legbájosabbikát rejtette magába; vacsora nélkül a szabad ég alatt feküdt le, a szántóföld két barázdája közé.” Ez indította el a balszerencsés események sorozatát, amelyek során rá kell döbbennünk, hogy nem minden úgy van, mint ahogy Leibniz vallotta.

Hamarosan belépett a bolgár hadseregbe(jobban fogalmazva elhurcolták és kényszerítették), majd miután rengeteg verést mértek rá, a bolgár király megkegyelmezett neki. Ezután a bolgárok és az arabok háborúja során is láthatta, hogy milyen kegyetlenek az emberek egymással. Mivel nem maradt semmije és senkije, koldulásra kényszerült mindaddig, amíg egy jólelkű férfi segített rajta: szállást, ételt és munkát kapott tőle. A sok rossz esemény után végre történt egy jó is, így Candide továbbra is azonosulni tudott Pangloss doktor tanításaival, világnézetével. „Bölcsen mondá Pangloss mester, hogy minden a legjobb e világon; mert mondhatom hogy sokkal jobban el vagyok ragadtatva a te határtalan nemeslelkűségedtől, mint amennyire elkeserít annak a fekete palástos úrnak és feleségének kegyetlensége.”

A következő fejleményt az hozta, amikor Candide találkozott imádott mesterével, akiből koldus lett. Megtudta tőle, hogy régi otthonát feldúlták és kedvesét számtalanszor megbecstelenítették és megölték. Ironikus ezt hallani egy olyan ember szájából, aki szerint minden a lehető legjobb ebben a világban. „Mindez elkerülhetetlenül szükséges, válaszolá a félszemű doktor, és az egyesek szerencsétlensége az általános jólét forrása; így aztán minél több bajuk van egyeseknek, annál nagyobb az általános jólét.”

A lisszaboni földrengés után a városban uralkodó babonák miatt felakasztották Pangloss doktort, majd rögtön ezután egy, a történet folytatását alapjaiban meghatározó esemény történt. Candide találkozott halottnak hitt kedvesével, Kunigundával, aki elmesélte neki szörnyű történetét. Nagyon örültek egymásnak, de szerencsétlen események során Candide elveszíti ártatlanságát, megöl két embert is. Tehát egy olyan világ lenne a létező világok legjobbika, amelyben főhősünk megöl(het) két embert? Legkésőbb ekkor már az olvasó is sejtheti, hogy ennek a regénynek az a célja, hogy abszurd események, kalandok segítségével megcáfolja Leibniz világszemléletét.

Candide, Kunigunda és az öregasszony hajóútja során Candide végre bevallja, hogy nem teljesen ért egyet Pangloss doktor tanításával: „Más világ felé evezünk, mondá Candide. Ebben az új világban biztosan minden jól van; mert azt meg kell adni, hogy a mi világunknak úgy fizikai, mint erkölcsi állapota sok panaszra ad okot.” Abban még mindig hisz, hogy elérhető számukra a tökéletes világ, csak egy hajóútnyira van tőlük. A hajóút során az öregasszony nyomorúságos történetét is megtudjuk, ami szintén ironikussá teszi a „tökéletes világ” fogalmát. Ha ilyen lenne a tökéletes világ, vajon milyen lehet a többi?

Candide kénytelen volt elválni Kunigundától és az öregasszonytól, mivel üldözték a múltban elkövetett gyilkosságok miatt, így egy új társsal, Cacambóval utazott (menekült) tovább. Paraguayban találkoztak Kunigunda halottnak hitt bátyjával. Itt már az is kezd ironikussá válni, hogy eddig a főbb szereplők, akiket halottnak hittünk, valamilyen csoda folytán mégis élnek. Azt is sejtheti az olvasó, hogy a történet egyik legmeghatározóbb alakja, Pangloss doktor is életben lehet. Miután Candide elmesélte a terveit Kunigundával, összevesztek Kunigunda bátyjával és Candide egy kardcsapással megöli őt. Érdekes, hogy a történet elején Candide egy ártatlan, szerencsétlen ifjú volt, aki kikerült a „Paradicsomból”, itt meg már három ember vére szárad a lelkén.

Miután tisztázódott származásuk és helyzetük az orellionoknál, Eldorádóba értek. Ez egy nagyon tanulságos út volt, mivel itt megtapasztalhatták, hogy a jólét nem minden, nem elég a boldogsághoz. „Mondhatom, barátom, hogy az a kastély, melyben én születtem, nem ér fel azzal az országgal, hova most kerültünk; de Kunigundám nincs itt és biztosan neked is van szeretőd Európában; ha mi itt maradunk, nekünk is csak az lesz a sorsunk, mint a többi itt lakónak”. Tehát megtalálták a Leibniz és Pangloss doktor világszemléletéhez legközelebb álló utópisztikus világot, de rájöttek, hogy a jólétnél sokkal több szükséges a boldogsághoz. Emiatt a felfedezés miatt Candide és Cacambo úgy döntöttek, hogy elhagyják Eldorádót, de azért rengeteg drágakövet és állatot hoztak el onnan.

Útjuk során kiderült, hogy a külön töltött idő alatt Kunigunda szeretője lett a kormányzó úrnak. Candide egy tervet eszelt ki annak érdekében, hogy újra együtt lehessen kedvesével, de sajnos ehhez külön kellett válniuk Cacambóval. Új útitársat kellett így keresnie, aki Martin, az agg és szerencsétlen tudós lett. Candide a jelentkezők közül a legszerencsétlenebbet akarta kiválasztani, ezzel is kifigurázva a „tökéletes világot”. Franciaországi útjuk során az olvasó rádöbbenhet, hogy ebben a világban sokszor csak a pénz számít, Candide-ot is sokszor kihasználták emiatt, de nem tűnt úgy, mintha ez bántotta volna őt, nem takargatta vagyonát.

Velencébe érve meglátogatták a nemes Pococurantét, akinek a mondák szerint még sohasem volt bánata. Ez lehet, hogy igaz is, mivel semmiről sem volt jó véleménye, így nem tudott semmiben sem csalódni. Candide és Martin vacsorája a hat idegennel, a hat szerencsétlen volt királlyal azt a fordulatot, izgalmat hozta a történetbe, hogy Candide már csak egy karnyújtásnyira került Kunigundától.

Utazásuk során várható módon „feléledt” Pangloss doktor és Kunigunda bátyja, kiderült, hogy mégsem haltak meg. Pangloss „feltámadásával” a világszemlélete is „feltámadt”, miután Candide már kezdte elveszíteni benne a hitét: „Én mindég az első nézetem mellett maradok, felelte Pangloss; végre is én filozófus vagyok, nem volna méltó hozzám, hogy ellenkezésbe jöjjek önmagammal; Leibniz ugyanis nem tévedhetett, az előre megállapított harmónia a legszebb dolog a világon, épp oly szép, akár csak a nyers anyagi és a magasabbrendű szellemi lényeg összhangja.” Ezután bekövetkezett a várva-várt találkozás. Candide újra megtalálta kedvesét, kinek egy kicsit kevésbé örült, mint várható lett volna, mivel megcsúnyult.

A regény fő mondanivalója szerintem az utolsó fejezetben rejlik. Az egész történet során rengeteg szörnyűségen mentek keresztül a szereplők és senki sem volt elégedett. Ilyen lenne a Leibniz által leírt tökéletes világ? Egy olyan világ lenne a tökéletes, ahol mindenki boldogtalan? Voltaire felveti azt a gondolatot, hogy a munka lehet a kulcs a boldogság megtalálásához, mert miután Candide és barátai letelepedtek „a kertben” és elkezdtek dolgozni, boldogan és nyugodtan élték tovább életüket. A munka elűzi az emberiség három fő ellenségét, az unalmat, a bűnt és a szükséget. Mivel mi, emberek nem tudunk hatással lenni a világ működésére, a saját környezetünkben kell létrehoznunk a számunkra ideális világot, a Leibniz által leírt tökéletes világképet.

Szerző: Lazur Zsófia (10. c)

Források

Voltaire. (1759). Candide.

https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Szarkasztikus

http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/lex_ironia.html

Fotó