Amikor elindultam a Természettudományi Múzeumba, nem gondoltam volna, hogy külsősöknek is ennyire jó móka lehet egy hasonló esemény. Aztán rájöttem arra is, hogy aki még soha nem hallott a Földtudományos forgatagról, valószínűleg nem is fog elmenni a rendezvényre. Ezért írtam meg ezt a cikket: hogy jövőre többen is elmehessetek megnézni a programokat. Én egyébként csak majdnem számítok külsősnek: történetesen az apukám volt az egyik szervező.

Amikor beléptünk, megcsapott minket a jól ismert „rendezvény hangulat”. Nézelődő emberek, itt-ott egy kis kacaj, mindenhol standok. Először természetesen apu standjához mentünk, ahol térképes feladatokért cukorkát lehetett kapni. Fölgömbragasztás, éggömbhajtogatás, fotók térképjelekhez társítása, térképes kirakós. Következőnek egy talajvizet „reklámozó” pulthoz mentünk. Négy kancsóba négyféle vizet töltöttek: volt csapvíz, és ásványvíz (és még ezek voltak a legjobbak), Parádi kénes víz, aminek íze nem, viszont erős szaga volt, és végül a borzalmas ízű Salvus bükkszéki víz. A végén, mivel kitaláltuk, hogy melyik víz melyik, kaptunk Dunakavicsot (egy kis, kőnek látszó, M&M’s-hez hasonlító cukorkát).

A felsoroltakon kívül még rengeteg program közül lehetett választani. Agyagtömbbe kézlenyomat készítés; száradós gyurmába nyomott levél lenyomatának kiszínezése; papírra gyöngyökből Komloszaurusz kirakása (persze előre megadott formába); vagy régi magyar harcosok személyes tárgyainak nézegetése (lóbőrből készült íjhúr, szarvasagancsból készült késmarkolat, és harcsa bőrrel bevont íj). A kedvencem az Utazó Planetárium volt. Egy sátoranyagból készült nagy búra, aminek a plafonjára vetítettek filmeket – általában a világűrről, a Naprendszerről vagy a csillagokról szóló félórás videókat –, amiket így hanyatt fekve nézhettél. Így még élethűbbnek tűntek. Szinte már a VR-hoz (virtuális valóság) tudnám hasonlítani! A másik legizgalmasabb dolog az arcrekonstrukció volt. Csontvázakat állítottak ki, és azok segítségével megpróbálták rekonstruálni, hogyan is nézhetett ki az az ember, amíg élt.

Ezeken kívül sok más érdekes program is volt, amikre sajnos nem maradt időm, de így is sok új érdekes dolgot megtudtam. Csak ajánlani tudom a Földtudományos forgatagot,  jövőre mindenképpen menjetek el megnézni! Ha pedig ott voltatok idén is, akkor remélem, nektek is tetszett, és jövőre is terveztek elmenni. Én ott leszek!

Szerző: Albert Zsófi