A 7.d diákjai által készített interjúsorozat utolsó darabjában nem egy teljes cikket olvashattok: kiemeltünk egy-egy érdekesebb részletet hosszabb írásokból. Pörgős, érdekes, színes. Valahol a görgetés és az olvasás között félúton. A “vágásoknál” pedih érdekes áthallások jönnek létre. Műfajkísérlet.
– Mikor és hol kaptad meg a mostani övedet?
– Ezt itt most idén augusztusban kaptam meg Rio de Janeiróban, Brazíliában. Ez több szempontból is egészen különleges dolog, hiszen nem kaptam még Brazíliában capoeira övet soha azelőtt. Ugyanis a mi iskolánkban egy bizonyos szintig bárhol a világon kaphatsz új övet, egészen a zöld lila öves graduadóig. A lila övet már csak Brazíliában kaphatod, ugyanis a capoeira egy olyan harcművészet, ahol nagyon fontos a tradíció, és élő hagyományok vannak, és mindenki, aki ezt a szintet elérte, már kell, hogy tudjon portugál nyelven beszélni, és meg kell látogatnia Brazíliát, hogy ott tanulja, kialakulásának a helyén a capoeirát. Viszont a Covid miatt a világbajnokságot 2021-ben Európában is megrendezték, úgyhogy a lila övet Brazília helyett Európában kaptam.
(Bíró Mihály beszélgetéséből Marosi Péter capoeira edzővel, lila-barna öves szintű instructorral.)
– Mit gondolsz arról, hogy most már az öttusa versenyzők lovaglás helyett OCR-ben mérhetik össze tudásukat?
– Személy szerint én nagyon megszerettem az OCR-t, most már abban is kezdek egyre ügyesebb lenni. Viszont én gyakorlatilag életemben nem lovagoltam, hiszen mikor bekerült az OCR, akkor nekünk még nem voltak lovagló edzéseink. Annyit azért elmondhatok, hogy én örülök ennek, úgy érzem, hogy a lovaglásban túl sok múlt a lovon, mintsem a versenyző tényleges tudásán és ügyességén.
– Pontosan mi is ez az OCR?
– Az OCR az angol Obstacle Course Racing rövidítése. Ebben a sportágban egy akadálypályán kell végigmenniük a sportolóknak. A pályán a legtöbb csimpaszkodós elem, mint például az akár laikusok számára is ismerős majomlétra, vagy a gyűrűk, de ezek mellett vannak elemek, amikre fel kell mászni vagy amik alatt át kell menni. Az OCR szerintem attól is lesz látványos az érdekes az elemeken kívül, hogy egyszerre két versenyző halad egymás mellett a pályán. (Bár az nem számít, hogy ki nyeri az adott futamot, hiszen a teljesítményt másodpercekben mérik, amiket később váltanak át pontokra.) Az egyszerűség kedvéért leginkább a TV-ből jól ismert Exatlonhoz vagy a szintén népszerű Ninja Warriorhoz tudnám hasonlítani.
(Bakosi Bánk interjújából, melyet Varga Mihály öttusa utánpótlás versenyzővel készített.)
– Még az első életévemet sem töltöttem be, de mi már külföldre menekültünk. Édesapám technikusként dolgozott a Gamma Gépgyárban, századosi rangban. Ugyan a hadsereg kötelékében állt, de semmilyen harci tevékenységben nem vett részt. A gépgyár kimenekítette a tisztviselőit biztos területre, Ausztriába, mivel akkor már várható volt, hogy az orosz csapatok behatolnak a városba.
– Milyen körülmények között éltetek odakint?
– Mivel édesapám akkor még szolgálatban volt, édesanyám egyedül indult el a két kisgyerekkel: a togyogó korú nővéremmel és velem, a csecsemővel. Vasúti vagonokban szállásoltak el minket, melyeket veszély közeledtével behúztak alagutakba vagy továbbvittek más városokba. Édesanyám jól beszélt németül, mert apácáknál tanult és ott elsajátította a nyelvet – így nem jelentett gondot a helyiekkel való kommunikáció sem. Úgy mesélte, hogy minden vagonban 2-2 magyar család élt.
(Császár Regina interjújából, melyet a nagymamájával készített.)
– Volt olyan eset, ami emlékezetes, tanulságos volt számodra?
– Sok eset tanulságos volt, de ha egyet kellene kiemelnem, akkor most először az jutott eszembe, amikor egy ügyféltől kártérítést kértek egy Teréz körúti lakásnál. Fitnesztermet üzemeltetett, és az alatta lévő lakó azt mondta, hogy amiatt keletkeztek repedések a falán és a szerkezeti gondok a lakásban. A fortepanon (képkereső oldalon) találtunk egy képet a lakásról a II. világháború utánról, amin látszott, hogy komoly bombatalálat érte. Ezzel bebizonyosodott, hogy ha valamitől, akkor sokkal inkább ettől lehetnek szerkezeti gondjai a háznak, nem a fittnesz terem miatt. Végül nem kapott kártérítést a lakó.
(Desics Léna interjújából melyet egy pályaelhagyó ügyvéddel készített.)
Elővette a telefonját és megmutatta a térképen a Budavári Palota felülnézeti rajzát.
K.J.: És azt tudjátok, hogy ez miért alakult így?
SZ.Á.J.: A háború után a vezetés nagyon igyekezett mindent eltörölni, amit a palota képviselt, tehát lebontottak több épületet, épületrészt, amik nem is voltak olyan rossz állapotban, sőt volt egy csomó dolog, ami volt olyan jó állapotban, hogyha ők értéknek tekintették volna, akkor meg lehetett volna menteni, de nem akarták, mert más dolgok voltak akkor fontosak. Régi dolgok közül is inkább azt mondták, hogy amik középkori romok, olyasmiket kezdtek el föltárni, áldozatul esett egy csomó később épült dolog, de többet, képzeld el, nem is a háború után, hanem… Van például a Stöckl-lépcső, amin ugyancsak dolgoztam, azt például ezerkilencszázhetvenegyben bontották le, tehát addig ott állt és nem is volt olyan romos, hogy ne lehetett volna megmenteni, csak le volt zárva a terület, aztán egyszer csak lerombolták. Most néhány éve építették vissza. De van másik példám is.
K.J.: Elmondod?
SZ.Á.J.: Van a palota kupolája középen. Az a kupola régen nem pont ott volt, ahol most, a kupolát hátrébb helyezték a régi helyéről és másmilyen geometriájú lett belőle. Ha mutatnék képeket, akkor látnád a különbségeket a régihez képest, de én például, aki azután születtem, hogy ezek a dolgok megtörténtek, nem is tudtam, hogy ez már nem teljesen az az épület, amit 130 évvel ezelőtt Hauszmann Alajos megtervezett.
K.J.: Ezeket sokan nem tudják, igaz?
SZ.Á.J.: Igen, ez nincs nagyon benne a köztudatban, ezért is volt nagy felháborodás, hogy „miért bontják le az „A” épületet”, mit csinálnak ott, mert nem tudják, hogy valójában már korábban átépítették az eredetit, és hogyha tényleg vissza akarjuk állítani azt az állapotot, ami az eredetileg oda épült, akkor vissza kell bontani egy csomó dolgot.
(Konta Júlia Szabó Ágnes Judit építésszel beszélgetett a Budavári Palota rekonstrukciójáról.)
– Mi a kedvenc része a munkájának?
– Azt szeretem a legjobban, mikor egy vendégem úgy érkezik, hogy nincs elképzelése, tőlem kér tanácsot, mert ilyenkor kreatív lehetek és érzem, hogy megbízik bennem. Nagyon jó érzés az is, amikor a vendég elégedett az új frizurájával és mosolyogva távozik.
– Van nehézsége a fodrász szakmának?
– Igen. Sokat kell állni, ez nagyon megterhelő, sokszor megfájdul a derekam a nap végére. Előfordul az is, hogy a vendég elképzelése nem megvalósítható.
– Mit ért az alatt, hogy nem megvalósítható az elképzelés?
– Ez azt jelenti, hogy a vendég olyan frizurát kér, ami az ő hajából nem lehet megcsinálni. Például nagyon világos színt kér sötét, sérült hajra. Ilyenkor a fodrász elmondja, hogy miért nem lehetséges és segít más megoldást találni.
(Részlet Nok Elizabet beszélgetéséből, melyet az édesanyjával folytatott.)
– Van különleges hangszered, melyet nagyon szeretsz?
– Igen, van egy Hammond-orgonám, amiben az a különleges, hogy olyan, mintha egy óramű adná ki a hangot. Tulajdonképpen így is van, a feltalálója eredetileg órás volt ennek a fantasztikus hangszernek.
– A zenélés csak hobbi számodra, vagy zenekarban is játszol?
– Korábban több zenekarban is játszottam, amelyek közül hármat én alapítottam. Ezek a Trinity, a Shoggoth és a Vazuls nevű zenekarok. Az elsőben billentyűs-énekes, a másodikban gitáros-énekes voltam, és mindkét zenekarnak én írtam a dalait – a zenét és a dalszövegeket is.
– Működik még valamelyik zenekar ezek közül, esetleg bármelyikkel szoktál fellépni?
– Igen, jelenleg a Keep Floyding Pink Floyd tribute zenekarban játszom és a Vazuls zenekar is működik. A Keep Floydinggal gyakran vannak fellépéseink, ott zongorázom, orgonálok és énekelek, a Vazulsban pedig énekelek és gitározom.
– Ha létrehozhatnál egy álomzenekart, kik lennének a tagjai?
– Zongoristának Keith Emersont választanám, gitárosnak David Gilmourt, basszusgitárosnak Cliff Burtont, dobosnak Phil Collinst, énekesnek pedig Layne Staley-t.
(Segesdy Eszter beszélgetéséből édesapjával, dr. Segesdy Mártonnal.)
Az illusztrációt a mesterséges intelligencia hallucinálta.
