A Pályaorientációs nap egyik legjobban várt, „na, ezt most végighallgatom” típusú programja számunkra idén egy kriminálpszichológus, Vitanics Márk (klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő) előadása volt. Már az elején kiderült: a kriminálpszichológia nem az a műfaj, ahol két szemöldökráncolásból megállapítják, hogy „ő volt”, majd beúszik a CSI-főcímzene. Inkább arról szól, hogyan lehet embereket, történeteket és töréseket (ellentmondásokat, hiányokat) értelmezni – józan, módszeres munkával.
Kriminálpszichológus = külön szakma?
Az egyik első „mítoszrombolás” az volt, hogy a kriminálpszichológus nem feltétlenül egy külön „szakvizsga-címke”. A gyakorlatban olyan pszichológusokról van szó, akik az igazságügyi területen dolgoznak (rendőrség, szakértői munka, esetek értékelése), jellemzően stabil klinikai háttérrel. Magyarán: nem egy titkos, külön kaszt, hanem egy pálya, ahová több út vezet.
Mit csinál a gyakorlatban?
Az előadás egyik kulcsa az volt, hogy a bűn mögött nagyon gyakran pszichológiai tényezők is állnak – de ez nem „felmentés”, inkább magyarázó háttér, ami a megértést és a szakmai lépéseket segíti.
A kriminálpszichológiai munka részei lehetnek például
– pszichodiagnosztika (az előadó 2023 óta eseti szakértőként is dolgozik),
– exploráció: felderítés, beszélgetés, megfigyelés, profilalkotás (óvatosan, sok adattal),
– kihallgatási helyzetek támogatása, tanácsadás – hogyan érdemes kérdezni, mire kell figyelni, és persze rengeteg dokumentum, jegyzőkönyv, anyag feldolgozása.
És igen: nem mindig a „nagy csattanó” a lényeg, hanem az apró részletek.
Téves emlék, konfabuláció – amikor a sztori nem hazugság, csak… nem igaz
Kifejezetten érdekes rész volt a téves emlékek témája. Az emberi emlékezet nem videófelvétel, inkább egy történet, amit az agy újra és újra „összerak”. Ebbe csúszhat bele a konfabuláció is: amikor valaki kitölt hiányokat, összeköt dolgokat – nem feltétlen rossz szándékkal, sokszor teljes meggyőződéssel.
Olyan is előfordul, amikor “Bözsi néni nem meggyőzhető”. A téves eszméktől szenvedők gyakran telefonálnak be a segélyvonalra olyan badarságokkal, mint hogy a padlásra beköltöztek a földönkívüliek. A rendőrségnek a kriminálpszichológus mutatja meg a kivezető utat: ilyenkor Bözsi nénit nem fogják érvekkel meggyőzni, újra és újra hívogatni fogja őket. Azt tanácsolja, hogy mondják inkább ezt: “Tudunk róla, már megfigyeljük őket!”
Tesztek: Rorschach, Wechsler, személyiségtesztek
Ha valaki azt várta, hogy a pszichológiai tesztelés egy gyors „na, te ilyen vagy” kvíz, csalódnia kellett. Szó esett több módszerről, például a Rorschach-tesztről (igen, a pacás), Wechsler-féle intelligenciatesztekről, és személyiségtesztekről általában. A hangsúly azon volt, hogy ezek eszközök: értelmezni kell őket, és mindig kontextusban.
„Pszichopata” vs diagnózis – és a skizofrénia félreértése
Klasszikus szó, amit mindenki ismer, mégis sok félreértés tapad hozzá: „pszichopata”. Az előadás alapján ez sokszor pontatlan, sőt félrevezető címke; a valóságban inkább diagnosztikai kategóriák (pl. antiszociális/nárcisztikus vonások, személyiségzavarok) mentén lehet értelmesen beszélni róla. Ugyanilyen fontos volt a skizofrénia tisztázása is: inkább a „multiplex személyiség” kifejezés használandó. Ez a jelenség nem egy „több ember lakik benne” típusú hollywoodi csavar, hanem egészen más jellegű állapot, ahol a valóságészlelés és a belső élmények viszonya sérülhet.
A kulcsmondat: „Find the gap”
Vagyis: keresd a hiányt. A történetben, a logikában, az időrendben, az indoklásban, a részletekben. Nem azért, hogy „lebuktass” valakit, hanem mert az ellentmondások és lyukak gyakran többet mondanak, mint a szépen felépített sztori. Ez kemény meló. Elhangzott, hogy akár napi több száz hanganyag vagy irat is landolhat a szakembernél feldolgozásra. Nem nyomozós zene szól a munka alatt, csak a valóság keretezi: figyelem, türelem, rendszer.
Mi maradt meg összegzésként?
Az előadás végére a kriminálpszichológia kevésbé tűnt „misztikus bűnügyi varázslatnak”, és sokkal inkább emberismeretnek + módszerességnek + mentális állóképességnek. Meg annak a képességnek, hogy valaki egyszerre tudjon együttérzően figyelni és szakmailag távolságot tartani. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a tanulságot: nem mindig az a legfontosabb, amit valaki elmond – hanem az, amit nem, és hogy miért.
Szerkesztőség
