Bemutatjuk új logónk tervezőjét

Varsányi Pál grafikus és animátor neve talán nem hangzik ismerősen az olvasók számára, pedig munkáit szinte minden televízió néző láthatta már.

Első építészeti látványterv munkáit (Rajcsányi Balázzsal ) 1996-ban készítette, egy évvel később, a magyarországi kereskedelmi tv csatornák indulásakor alapították közös stúdiójukat, és különböző formációkban azóta is együtt dolgoznak. Pál főként tévéműsorokhoz készít logókat, főcímeket, mozgóképeket, de olykor más területekre is elkalandozik.

Munkája során a megrendelőtől kapott rövid leírás alapján indul: a műsor témáját, hangulatát és célját veszi alapul. Papíron készíti az első terveket, majd digitálisan dolgozik tovább. A végleges animációt Photoshopban, After Effectsben és Cinema 4D-ben készíti el. 

Varsányi Pál számos ismert műsor animációját jegyzi: a Szombat esti láz, a Dancing with the Stars, a ValóVilág és az RTL Híradó főcíme is az ő keze munkáját dicséri. Különösen kedveli a ValóVilág arculatát, mert azzal szabadon kísérletezhetett. Ezzel szemben elmondása alapján a híradós grafika inkább fegyelmezett, visszafogott stílust kíván. 

2025 májusában meghívást kapott a velencei Biennáléra, ahova olyan alkotókkal együtt utazott, akik szintén az építészetből érkeztek a vizuális művészetek világába. Tizenkét társával, köztük Rubik Ernővel, grafikákat, díszleteket és terveket mutattak be. 

Varsányi Pál számára az animáció nem pusztán munka, hanem szenvedély. Ahogy ő fogalmaz: „Az animálás azt jelenti, életre kelteni valamit.” A képernyők mögött dolgozó grafikus munkái nap mint nap elkísérik a nézőket, még ha nevét kevesen ismerik is. Művészete egyszerre kifejező és letisztult – akárcsak az a mozgás, amit a képei keltenek életre

Szerző: Segesdy Eszter

Related Posts