Április 13-án, 14:00 órától iskolánkban tartott csaknem két és fél órás előadást Prof. Dr. Aszódi Attila Az atomerőművek működése és szerepük a jelen és a jövő villamosenergia-ellátásában címmel. Komolytalanul rövid beszámoló következik.

I.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar, Nukleáris Technikai Intézet dékánjának segítségével az előadás első felében végigsuhantunk az alapfogalmakon, mint például: dinamó-elv a villamos energia előállításában – hőerőművek – atomerőművek közötti különbségek – az atomok tulajdonságai – izotópok – radioaktivitás – fúzió és fisszió – hasadás, láncreakció.

Ezt nem részletezzük, mert ugyan egy nagyon profi egyetemi előadást hallottunk, de nem feladatunk átnyújtani az olvasónak az “óráról” készült jegyzeteinket. Mondom a lényeget, ahogy én látom: a természetben is mindenütt ott a radioaktivitás. Szellőztessünk gyakran, mert zárt térben felgyűlik a radon, de ha már nem szellőztetünk, legalább banánt ne együnk ipari mennyiségben, mivel hogy kálium tartalma igen magas. Pláne, ha Mátraderecskén lakunk, földtani törésvonal felett, ahol a feljövő gázokban megint csak nagy mennyiségű radon található.

“A kálium 0,012 százaléka természetesen körülmények között radioaktív. A banán pedig mindig tartalmaz némi káliumot, körülbelül 422 milligrammot, ami 15 becqerel radioaktivitást eredményez – derült ki a factourism Instagram oldalán közzétett bejegyzésből. A becquerel a radioaktivitás SI származtatott egysége.” (Köszi, Google!)

Még ízlelgettem az információt, miszerint hat nagyságrenddel kevesebb anyagot kell megmozgatni az atomerőművekben egységnyi energia előállításához (ez milliószoros különbség) a kémiai reakciókhoz képest, vagyis brutális mennyiségű energia felszabadíthatóságáról beszélünk, amikor az előadás második felének felvezetéseként Aszódi professzor elindította a dilit, amit úgy neveznek, hogy:

a tréning reaktor szimulációs programja

II.

Ha jól számoltam, amíg a professzor a rendszer működését szimulálta, három alkalommal éltünk át pár perc alatt súlyos üzemzavart, de legalább ugyanennyi “normál” működést is produkáltunk. Az előadás végén külön hangsúlyozta, hogy az atomenergia biztonságos technológia. A prezentáció alapján azt mondanám, hogy ez nyilván így lenne, ha a bolygón élő 8 milliárd emberből nem lenne 9 milliárd figyelemzavaros… Egy apró elkalandozás, párhuzamos tevékenység, vagy az előadó által külön kiemelt csajozás komoly fennakadásokat okozhat egy erőműben, legyen az akár forralóvizes reaktorral szerelt erőmű, nyomottvizes reaktorokkal szerelt erőmű általában vagy konkrétan a paksi VVER-440 technológia, beépített biztonsági funkcióival.

A forralóvizes reaktor (angolul Boiling Water Reactor, BWR) egy könnyűvizes atomreaktor, amelyben az aktív zóna hűtését és a neutronok lassítását is a víz végzi. Sokban hasonlít a nyomottvizes reaktorhoz, azzal a különbséggel, hogy a gőzt nem a gőzfejlesztőkkel nyerik, hanem magában az aktív zónában. (Kösz, Wiki!)

Kicsit komolyabbra fordítva a szót: Paksot egyébként 30 évre tervezték (az egyes blokkok üzemkezdete 1983-87 közé esik) , és mint a hasonló erőművek, ez is 50 évig működőképesnek tűnik, ráadásul folyik annak felmérése, hogy tovább is munkára fogható-e. (Az Egyesült Államokban a szabályozási környezet már 60-80 éves működést is lehetővé tesz a nyugati típusú erőművek számára.)

Jó hír (?), hogy érkeznek az atomerőművek újabb generációi, amelyek nem egyszerűen a legutóbbiak továbbfejlesztett változatai lesznek: az ún. negyedik generációs atomerőművek új feladatokat teljesítenek majd a harmadik generáció tagjaihoz képest, mint például a használt fűtőelemek újrahasznosítása vagy a hidrogéntermelés. Előbbi azért is fontos lenne, mert a kiégett, ugyanakkor továbbra is radioaktív fűtőelemeket kezdésként 5 évig kell a víz alatt hűteni, ha nem így történne, akkor az uránban továbbra is termelődő bomláshő megolvasztaná magát az anyagot.

Ezen a dramaturgiai ponton került elő a képen (az előadó kezében) is látható 1 millió forintos eszköz, amellyel ellenőriztük a háttérsugárzást, ez a Nagyteremben 75 nanoSievert, ami a szokásos(nál valamivel alacsonyabb).

Kis tokjaikból aztán előkerültek különféle sugárforrások, egy darabka amerícium, majd kripton (nem, nem kriptonit!), végül egy Pentax objektív, amelyben az egyik alkatrész tórium üvegből készült – a beütésszámok a végén már 3000 felett jártak.

Hallgattuk, ahogy kattog a számláló, a (kérdések megválaszolásával együtt) két és fél órásra nyúlt előadás végén, miközben délután fél ötre alacsonyabb energiaszintre kerülve elkezdtünk szállingózni kifelé, és már csak a kemény mag állta körül a professzort. Még elhangzott néhány, a hallottak megemésztéséhez szükséges agy- és anyagolvasztó poén a közönség soraiból (“Mi a moderátor feladata?” “Hogy nem csajozik.”), majd egy utolsó kattanással bezárult az üres Nagyterem ajtaja.

Ja, igen: a közönség felezési ideje nagyjából másfél óra volt, ami biztató a jövőre nézve.