Február 8-án került sor az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny iskolai fordulójára nyolc indulóval. Az idei tételmondat, amelyre reagálva a jelentkezőknek fel kellett építeniük a beszédeiket, a következő volt: “Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.” Ez az internet népe szerint egy japán közmondás.

A végeredmény:

1. Aklan Larion (11.a) – továbbjutott a következő fordulóba

2. Kemény Anna Ráni (10.a) – továbbjutott a következő fordulóba

3. Desics Lola (9.d)

A zsűri 3 tagból állt: Oláh Tibor, Ujlaki Tibor és Bacskó Márta alkotta.

Először egy pár perces tájékoztatóban a zsűri informálta a diákokat a verseny menetéről. Ezután mindenki húzott egy sorszámot és az első számú versenyző elkezdhette a felkészülést. Egy A4-es lapra kellett ötletelni, illetve egy másik lapra egy kulcsszavas, tételmondatokból álló vázlatot készíteni a megadott idézetről.

Három lényeges értékelési szempont volt: tartalom, érvek és előadásmód. Alapvetően 3 érvet kellett a versenyzőknek felsorakoztatni az adott idézet mellett, illetve ellene. Az idézetet a versenyzők beépítették a szónoklatukba, miközben érveltek. 40 perc volt a felkészülési idő, 5 percenként a húzott sorszám alapján a diákok hozzájutottak az idézethez, amelyet ki kellett dolgozniuk. Ezt követően 5 perc állt rendelkezésére minden versenyzőnek, hogy meggyőző előadásmódjával és éles logikájával kifejtse véleményét az idézetről, amely tehát a következő volt:

“ Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.”

Különböző megoldások születtek, legtöbben az állítás mellett érveltek. Egy szónoklat esetében fontos a felépítés, előadás közben a hangsúlyozás, a beszédmód és a megfelelő szókincs. Tehát határozottan kell kiállni, ugyanakkor visszafogottan gesztikulálni és a lehető legtöbb formális kifejezést alkalmazni. Számomra a beszéd folyamatossága sem utolsó szempont egy jó szónok értékelésében. Összességében minden eszközt, ami rendelkezésére áll a versenyzőnek arra kell felhasználnia, hogy meggyőzze a zsűrit, illetve a közönséget.

És most részletesebben a versenyzők teljesítményéről. Nem név szerint fogunk rájuk hivatkozni, fellépésük sorrendjében említjük őket, így saját magukat be tudják azonosítani, más viszont erre nem (feltétlenül) lesz képes. Azt reméljük, használhatónak fogják találni meglátásainkat, és fel tudják használni felkészülésükhöz a következő fordulóban vagy egy hasonló megmérettetésen. (Ne tombolj, mosolyogj!)

ELSŐ VERSENYZŐ: A beszéd szerkezete rendben volt, a megszólítással, kezdett, majd rögtön idézte a közmondást, és kijelentette, hogy mellette fog érvelni. Állítása, miszerint “ez egy közmondás, nem szó szerint értelmezendő” alapozta meg a gondolatmenetet. A “mosoly”-t nem ennek megfelelően nem szó szerint értelmezte, az akaraterő, illetve egyfajta harmónia szinonimájaként használta, a tombolást pedig a nyers, erőszakos, nem (feltétlenül) akaratlagos kifejezések használatával definiálta. A későbbiekben a tombolás hátterét kutatta, és első érvében kijelentette róla, hogy nem tekinthető valódi erőnek. A második érvben behívta a szövegbe Gandhit és erőszakmentes mozgalmát, mint “hatékonyabb fegyvert” és láttatott egy jelenetet, amelyben katonák tombolnak, velük szemben pedig a mozgalom tagjai mosolyognak. Ennél a résznél mintegy feltorlódtak a gondolatai, mintha túl sok mindent akart volna elmondani a versenyző vagy nem döntötte volna el, hogy melyik irányban halad tovább. Nyugodtabb, kevésbé kapkodó tempót javaslunk egyébként is – nem feltétlenül baj, ha nem tudjuk tolmácsolni minden gondolatunkat, a feladat arról is szól, hogy válogatnunk kell közülük. A harmadik érvnél megjelentek a szamurájok, mint tipikus japán karakterek, és pontosabb definíciót kaptunk a korábbinál az erőre, ami ekkorra a fizikai erő és az akaraterő harmóniájaként jelent meg. Itt a versenyző röviden visszatért Gandhi példájára, majd összegezte a hallottakat. Az időt kitöltötte, a túl gyors tempó némi bizonytalanság érzést, akaratlan csapongást vitt a gondolatmenetbe. Érdemes szinonimákkal készülnie az olyan alapvető és gyakori jelzők kiváltása, mint a “fontos”, hogy ezek ne forduljanak elő zavaróan sokszor a szövegben.

MÁSODIK VERSENYZŐ: A kezdés rendben, majd a bevezetőben rögtön a szamurájokra kezdi építeni a beszédet, akikre mint az önuralom megtestesítőire gondol. Ugyanitt még megelőlegezte a három kulcsszót, amelyeket várnunk kellett a szövegben (önuralom, düh/tombolás, lelkierő). Amikor a “test és lélek fölötti kontroll”-ról beszélt a versenyző, már-már kontrasztként értelmezhető módon túl sokat gesztikulált, valamint ő is kicsit a kapkodás hibájába esett, túl sok mindent szeretett volna elmondani a rendelkezésre álló időkerethez képest. Előadása során egyre többet “táncolt”, erre figyelnie kell. A második érvnél jó és saját példát hozott arra, hogy milyen esetekben uralkodhat el rajtunk a düh, amit aztán a “ha megdobnak kővel…” bibliai gondolatmenetére vezetett ki. Lehet ennyire sokszínű a példatárunk, de vigyázzunk rá, hogy kössük őket össze valamilyen logika szerint (és ezt mondjuk is ki!), különben inkább eklektikusnak fog tűnni a kínálat. A harmadik érvnél kezdett az az érzés eluralkodni rajtunk, hogy “túl nagy szkópból” tekint a kérdésre a versenyző, az elkalandozás veszélye fenyegette. Figyelni kell a nyevtani / nyelvhasználati hibákra (5-6 ilyen biztosan volt jegyzeteink szerint). Nem javasolt az áttérés az E/2. használatára (“tudsz elkezdeni”). Tetszett, hogy a beszéd második felét a rövidtávú hatás (düh) – hosszútávú hatás (mosoly) ellentétpárjára építette, és hogy egyértelműen kiderült: az állítás igazsága mellett érvel. Kihasználta a rendelkezésre álló időt.

HARMADIK VERSENYZŐ: A megszólítást követően: a japánok higgadtságukról ismertek – tudtuk meg a talán kissé általánosító bevezetőből. Túl sok (hirtelen) gesztikuláció, “ideges” mocorgás volt jellemző az előadásmódra. Előfordult itt is áttérés E/2.-re (“érsz el”). Szimpatikus, pozitív üzenete volt a beszédnek, de talán túl általános példákat sikerült kiválasztani. Tökéletes “hegyi beszéd” motivációs beszéd lett volna egy szülőtől vagy tanártól. A “”ki veszít vagy ki nyer” egy komminikációs helyzetben kérdéshez tért vissza minduntalan a gondolatmenet. Nem használt ki 40 másodpercet – az sok.

NEGYEDIK VERSENYZŐ: Ígéretes kezdés: képzeljünk el hétfő reggeli szituációt, amikor egy közlekedési dugó miatt épp késésben vagyunk. Két típusra osztotta a versenyző az embereket, akik egyetértenek a közmondással, és akik nem (értsd: az ellentétét valósítják meg). Igazi érvrendszer nem épült fel, egyszer visszaugrott egy korábbi logikai egységhez, onnan mintegy újrakezdve a szöveget. Sokat dülöngélt, rengetegszer helyezte át a testsúlyát – ez tud annak is a jele lenni, hogy valakinek még nincs “kész” beszéde. Ezt támasztották alá az apróbb, 1-1 másodperces megakadások is. Az összegzésben cselekvésre szólított fel: mire törekedjünk, ha a nyugodtabb, “mosolygós” viselkedésformát választjuk. 2 perc 41 másodpercet használt csak fel a lehetséges 5 percből.

ÖTÖDIK VERSENYZŐ: Megszavaztatta a közönséget több kérdésben is, például: ki nyert már meg vitát a düh és ki mosoly segítségével. Ez nagyon szórakoztató volt, ugyanakkor “kilépett a feladatból”, inkább stand-up jellegű előadásrészlet volt. A tulajdonképpeni beszédet a szavazás eredményének összegzésével kezdte. Pontatlan, ki nem fejtett, nyelvtani / nyelvhasználati szempontból kérdéses kifejezések tarkították beszédét (“értelmi fölény”, “nyerés”, “összezavarja magát”, “tisztafejű”), talán a szóhasználat volt az oka – az oldott, laza hangnem mellett –, hogy egy idő után egy baráti beszélgetésbe csöppenve éreztük magunkat, ahol most épp a másik fél érvel. Az előadásmódra olyannyira jellemzőek voltak az érzelmi hangsúlyok, hogy egy idő után azok kezdtek mondanivalóvá válni. Ezzel ugyanakkor önazonos volt az az üzenet, miszerint a mosoly olyan eszköz egy vitában, amit a teljes érveléstechnikai arzenál fölé érdemes helyeznünk. Az időt nagyjából kihasználta.

HATODIK VERSENYZŐ: A nyitó gondolatban azonosságot vélt felfedezni a japán közmondás, és a magyar “Amelyik kutya ugat, az nem harap” között, ami tévedés. (Aki sokat fenyegetőzik, attól rendszerint nem kell félni. Ez a “kutya” nagyhangú és harsány, mondandója túlzott magabiztosságra utal, ám a valóságban a légynek sem tudna ártani, sőt, gyakran képtelen arra, hogy a nagy szavakat cselekvésbe fordítsa át. Ilyesmik.) Felállított egy érdekes ellentétpárt: a harag valamiféle kirobbanó történés, szemben a kitartást szimbolizáló mosollyal. Beszédtechnikával kapcsolatos megjegyzésünk, hogy kissé zártan beszélt a versenyző. Emellett rá is jellemző volt az állandó mocorgás. Érdekes, de némileg meglepő – a beszéd addigi logikai menetét felülíró, és félreértelmezésre alkalmas – fordulat volt, amikor azt állította, ő épp akkor tombolna, ha egy tétlen mosolygót kellene “cselekvésre bírnia”. Ezen a ponton elbizonytalanodtunk, hogy tulajdonképpen mi mellett is érvel. A zárásban végül elfogadta a közmondás “hétköznapi” értelmezését. A beszéd csupán 3 perc hosszúságú volt.

HETEDIK VERSENYZŐ: Kicsit izgulós előadásmódot ígért a kezdés, ami pedig szerekezetileg és tartalmilag rendben volt, idézte a közmondást, értelmezését a másokkal szembeni tisztelet fontosságára “hegyezte ki”. Ebben a beszédben is felbukkant a rövidtávú – hosszútávú történés/cselekvés és hatások ellentétpárja. A beszéd tempója higgadtabb, nyugodtabb volt, mint az első két versenyző esetében, ezt mindenképpen a javára kell írnunk. Az ilyesmi sosem véletlen: itt is megvalósult a mondanivaló és a megformálás egysége, amennyiben a versenyző arról beszélt, hogy a higgadtságból képesek lehetünk erőt meríteni, ez az alapja annak, hogy partnerként kezeljük a másik embert. Négy percet vett igénybe a lehetséget 5-ből, és nem vagyunk benne biztosak, hogy “kidomborodtak” a szövegből az egyes érvek.

NYOLCADIK VERSENYZŐ: A hétköznapi fordulatoktól sem mentes (“egy pillanatra csak így elveszünk”) beszédben a dühöt, a tombolást a hatalom (mint a tomboló ember számára elérendő cél) fogalmával kapcsolta össze. A mosoly a beszéd elején semmiképp sem ennek valamiféle pozitív ellentéteként bukkant fel: lehetett álarc, őszinte mosoly, vicsor. A széttartó gondolati szálakat aztán végül összefogta a konfliktuskezelés mint kommunikációs helyzet, de az előadás kicsit izgulós hangja is tanúskodott arról, hogy nem volt váratlan fordulat a beszéd nagyjából közepén bekövetkező tulajdonképpeni témaváltás: mit jelent egy mosoly? Majd még egy váltás, nem sokkal később, amikor a környezetünkben előforduló katasztrófák jelentek meg a példasorban. Nem lett volna rossz pillanat a gyermek leírása, aki születését követően először mosolyog rá az édesanyjára, de ennek egy gondolatmenet kiindulópontjának kell inkább lennie, erre építkezünk – akkor nem tűnik random példának. Az érvek felépítettsége némi kívánnivalót hagyott maga után, a beszéd alkalmasint csapongott. Az időt kihasználta.

A verseny aláhúzta a retorikai képzés fontosságát – és annak szükségességét, hogy minél több hasonló eseményre kell, hogy sor kerüljön, ahol összemérhetitek tudásotokat, megismerhetitek a másik gondolkodásmódját, és remek ötleteket kaphattok saját érvelő szövegeitekhez. Gyertek a következő alkalmakra!

Szerők: Tóth Boglár – F. I.