Kreatív feladatmegoldások egy ötödikes történelemóráról

Szent György legendája

Volt egy falu, mely békességben élt,
De egy sárkány odaköltözélt.
A falu határán megtelepedte,
S minden nap két birkát megeszegete.

Hanem hát a birkák se voltak ám
Végtelen sokan, s elfogytak egy idő után.
S mikor már fogytán volt a birka,
A falu a sárkánynak így nyilatkoza:

„Mélyen tisztelt sárkány!
Szavunkban nincsen semmi ármány,
Mától fogva az egyik birkád helyett
Minden nap kapsz egy emberéletet.”

A sárkány ezt elfogadván, gondolván
Egy ember mégis nagyobb, mint egy bárány.
Így hát a sárkánynak minden nap
Egy embert is kisorsoltak.

Hanem hát emberből is kevés volt,
Aki még élt, szerencsés volt.
Történt egyik nap aztán,
Hogy a király lánya lett kisorsolván.

Sírt-rítt a király: „Jaj csak a lányomat ne!
Hadd ne legyen sárkánycsemege!
Hagyjátok meg a lányom életét,
Adok aranyat, ezüstöt, van elég!”

De a népnek nem kellettek a király kincsei,
„Ez így igazságos!” – kiabálták neki.
„Ha a lányod húzták, hát meg kell halnia,
Vagy a sárkánnyal meg kell harcolnia.

Arannyal, ezüsttel semmire se megyünk,
Semmilyen kincs nem kell érte nekünk.”
Látta már a király, hogy így nem boldogul,
Ezért ezt kiáltotta le az ablakbul:

„Ha nem kell nektek kincs, hát legyen,
Beleegyezem, hogy lányom is menjen.
Egy kérésem volna akkor csupán:
Még nyolc napig hadd legyen itt a lány.”

„Más embernek sem volt ilyen kérése,
Neked se legyen mások életére!” –
A falu népe eképpen háborgott,
De nagy sokára végre lenyugodott.

Mind úgy gondolták, hogy jobb a békesség;
Előbb-utóbb úgyis mindenki sorra kerül még.
A faluban már így is nagy volt a pánik –
Mi lesz, ha már majd az ember is hibádzik?

Hiszen a lakosság rohamosan csökkent;
Minden egyes nappal egyre kevesebb lett.
Így aztán végül csak elengedtek
A király lányának nyolc nap keretet.

De a királlyal megígértették,
Hogy a keret leteltekor a lányt vigyék.
El is telt a nyolc nap, búsult a király,
De mit volt mit tenni, elment a leány.

Leült a tópartra, s keservesen sírt:
„Már itt is a sárkány, a tóban, itt,
Életem most a végéhez ér,
Jaj csak érkezne már meg a segítség!”

De ó, arra jár Szent György vitéz,
S a leányra és sárkányra néz,
Kardját előreszegezve,
A sárkánynak nekimegye.

Súlyos csapást mér reája,
A sárkány fájdalmasan felkiálta,
De még él a bestia,
S ha tehetné, támadna vissza.

De Szent György leteríti,
S egy utolsó csapással megöli.
Nagy az öröm a faluban:
A sárkány már halva van.

Kozma Sándor, 5. b osztályos tanuló

 

Vár népe boldogan élt

Vár népe boldogan élt,
E négy fal közt baj nem ért.
Csupán egy volt, mitől az ember félt,
Egy sárkány, ördög szemében tűz élt.

Áldoztak két bárányt,
Mert nem evett az páfrányt!
És ez okozott hátrányt,
A nyájban egy nagy hiányt.

Csakhogy elfogyott a birka!
De a sárkány szája nyitva!
S sarokba szorítva,
a király népit hívja:

“Nincsen birka sehány,
Elvitte a zsivány!
Embert adjunk talán?
S aztán mit? Az talány.”

Neveket egy lapra!
S azt be egy kalapba!
Most eldől val’ki sorsa,
És ezt a nép mondta.

Persze mindenki élne,
Nincs, ki végtől ne félne.
S a cetli kezében,
Küldik őt, isten nevében.

Máskor elmegy más,
És a helyzet nem más.
S ki magának sírt ás,
Nem tesz a várnak sírást

Ki kalapból bárki sorsa,
Végrendelet ír a tolla.
Ezen napon öl a Bodza,
Ezen napon sír fa lombja.

Nemesség is került sorra!
Ritka név kerül ma sírra!
Jön ki a várból igen sírva,
Önmaga, a király lánya.

Keseregve lép az úton,
A gyilkos már a láthatáron.
Hátranéz, s ott a váron,
Apja sír, az egyik bástyon.

Elér és előtte a gyilkosa tava,
Innen búj elő, ha korog a zöld hasa.
Majd rezgett a víz, szólt a sárkány szava,
S halkan, hangzott a királylány imádkozó dala.

Most kibukkant a monstrum feje!
Bömbölésével zengett az ég is vele!
S majd a királylányon akadt szeme,
S áldozata teste, rémülettel tele!

E szörny most kilépett a partra,
De a közelben, csillan val’ki kardja!
Az a val’ki Szent György vala,
Rémséges, de csoda volt kardjának zaja!

Secc-pecc fájt a sárkány háta!
Mert, hogy abba egy fém álla!
Feléje tornyosult Szent György válla,
A már gyönge testét szúrta a szakálla.

Szent Györgyből egy nagy hős lett,
hisz áldozni már nem kellett.
Szedhették a szedret,
Tölthették a vedret.

Székely Máté, 5. b osztályos tanuló

Felkészítő tanár: Tollár Patrik