Miért épp a Fazekasban jött létre az első, azóta mintává vált speciális matematika tagozatos gimnáziumi osztály? Kik voltak a kulcsszereplők? Mit és hogyan látnak több mint 50 év távlatából az érintettek? – többek között ezekkel a kérdésekre is választ kaptunk szeptember 30-án Gordon Győri János Tehetségek együtt című könyvének bemutatóján.
ELSŐ RÉSZ: A BEMUTATÓ
A fülszöveg szerint a könyv megírása “előtt majdnem 60 évvel, 1962. szeptember 1-jén a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban elindult az első matematika tagozatos osztály – és ezzel kezdetét vette a magyarországi tehetséggondozás egyik legjelentősebb története. Azt, hogy ez a történet nemcsak jelentős, hanem egyben tehetségpedagógiai sikertörténet is, számtalan tény bizonyítja, kezdve attól, hogy már 1963-ban több iskola követte a Fazekas példáját matematika tagozatos osztályok indításában, egészen odáig, hogy a magyarországi (és azon kívüli) matematikus szakmában és számos kapcsolódó tudásterületen tízezernél több olyan szakember tevékenykedett az elmúlt évtizedekben, és tevékenykedik ma is, aki ezekből a speciális tehetséggondozó osztályokból került ki. A matematika tagozatos osztályok tanulói több mint száz nemzetközi olimpiai érmet nyertek el az idők során, számos „specmatek”-os diák lett akadémikus, vezető kutató, hazai és nemzetközi környezetben elismert szakember a matematika vagy más tudásterület, akár a művészetek vagy a közélet terén. Bár a Fazekasban és más matematika tagozatot működtető magyar iskolában előfordultak olyan osztályok, amelyek egyes eredményességi mutatójukat tekintve túlhaladták az első fazekasos specmatek osztályt, ez az osztály mégis legendás maradt. Nemcsak azért, mert az első ilyen volt Magyarországon, hanem még inkább azért, mert mind a diákjai, mind pedig a tanárai között számos „nagy személyiség” volt, akik évtizedekre szólóan maradandót alkottak a matematikában, a tehetségpedagógiában vagy akár több területen is, és ezzel egyben jelentős inspiráló szakmai/emberi példává is váltak hazai és nemzetközi környezetben.”
A bemutatón a szerző az EFOP 3.2.1 pályázat keretében megjelentetett könyv elkészítésének, főként az anyaggyűjtésnek a folyamatát mutatta be, és értelmezte a könyvben ismertetett eredményeket. Felhívta a figyelmet olyan érdekességekre, mint hogy a matematika tanár választotta az osztályfőnököt vagy arra, hogy a lányok közül arányaiban több lett felnőtt korában matematikus, ugyanakkor a gimnáziumi évek alatt nem nagyon fordultak meg a “hátsó padban”, ahová azok ültek, akiknek már nem volt mit tanítani. Persze a pedagógusok ismerik azt a jelenséget, hogy az érés, a tananyag elsajátítása és a motiváció megszületése különböző sebességgel történik – és a tanultak elmélyítése nem lóverseny, sokkal inkább maraton.
MÁSODIK RÉSZ: PÓDIUMBESZÉLGETÉS
Vesztergombi Katalin és Lovász László nem csupán a tanulmányaikban, majd a tudományos életben, de a magánéletben is közel kerültek egymáshoz, négy gyermekük született, ezért is tűnt a szerző számára jó választásnak meghívni őket és a matematika tagozatos osztály mindennapjairól további kérdéseket feltenni. Lovász László említett olyan esetet is, amikor egy matematikai probléma megoldása közben a felesége hívta fel a figyelmét a továbbgondolás lehetőségére – míg külföldi riválisa számára ez a lehetőség nem volt adott, ezért végül a megoldásig csak a magyar matematikus jutott el. Az osztályt eredetileg nem sikerült teljes mértékben országos szinten kiemelkedő matekos tehetségekkel feltölteni, és ha jól értettük, a beszélgetésben utaltak rá, hogy az Abel- és Wolf-díjas Lovász sem tartozott az “első kategóriába” eredetileg.
HARMADIK RÉSZ: ELŐADÁS
A beszélgetést követően dr. Erős-Honti Zsolt mb. intézményvezető előadása következett a tehetséggondozás jelenlegi formáiról a Fazekasban – ebből megtudhattuk, hogy a hagyomány nem csak hogy nem szakadt meg, de több tantárgyban és jóval szélesebb lehetőségekkel él tovább a mai napig.
– fi –
