Immáron 15 éve, hogy befejtem filozófia tanulmányaimat Arisztotelész mellett. Athéni filozófusként szerencsém volt számos helyi lakos nézeteit és szokásait megismernem, ám úgy érzem ideje a város határain túli kultúrák megismerésére. Elhatároztam hát, hogy világ körüli utazást teszek, ahol megismerhetem a föld minden népét. Az ötlet már rég óta kipattant elmémből csak úgy, mint a bagolyszemű bölcs Pallasz tette annak idején Zeusz kobakjából.

Pénz hiányában azonban egészen eddig halogatnom kellett a kalandot. Manapság nem egyszerű több havi ellátmányt, kíséretet és utazási költséget hirtelen előhúzni tógám alól. Három hónapja talán, hogy összespóroltam az összeget, és rögvest el is kezdtem a tervezést. Mostanra sikerült a végére érnem, így teljesen pontos útvonalat rajzoltam, amely a legapróbb részletekre is kitér. Ideje elkezdeni az utazást!

Utunkat először Olümpiában kezdem, ahol én magam is részt veszek a játékokon. A tét nem kicsi a spártai királylány Knüszika keze, és a vele járó hozomány. Mondanom sem kell, amint megláttam rögtön megemelkedett a pulzusom. A megnyitón tanítómesterem Arisztotelész is beszédet mondott, amiben a sportszerűségről, a tisztességes küzdelmekről, és Niké istennő szeszélyességére, Janus-arcúságára figyelmeztett.

A játékok kezdete előtt lehetőségem volt helyi emberekkel beszélgetni. Elmondásuk szerint az itteni lankákon mindig édes a szőlő, és mindig jóízű a kecske húsa. Én ezt alig tudtam hinni, hiszen tanítómesterem mindig figyelmeztetett, hogy az olyan nagyerejű kifejezésekkel, mint a mindig, az örökké, és a soha mindig óvatosan bánjak. Bizonyítás képpen a helyi lakos, Ermis, nagylelkűen megvendégelt maguknál, ahol asszonya már igazi hellászi lakomával várt bennünket.

Ermis mesélt a helyi politikáról, II. Agészipolisz Spártai király haláláról (Kr.e.370), és az örököse II. Kleomenész király vezetéséről. Elmondása szerint a spártaiak rendíthetetlenek, és ha akarnék az egész Peloponnészoszt meghódíthatnák, ám Olümpia köteles függetlenségét megőrizni. Mesélt a helyi szokásokról, az Olümpiai lángról, és a világhírű Zeusz templom építéséről, amit a föld 7 csodája közé sorolnak, és amelyet nekem is lehetőségem volt megcsodálnom a megnyitó ünnepség előtt. Mesélt modern építészetükről, amit mi más bizonyítana jobban, mint maga a komplexum, amiben a játékok zajlanak. Hatalmas úszómedence és atlétika csarnok is tartozik a játékokhoz.

Vallásuk nem sokban tér el miénktől. Ugyanazokat az Isteneket tiszteljük, és ünnepeink is hasonlóak. Isteneink tiszteletére a helyiek Zeusz hihetetlen templomán kívül, feleségének tehénszemű Hérának is imahelyet emeltek. Elmaradhatatlan volt Niké temploma is, amelyben az Istennőről ábrázolt szobor (remélhetőleg) több ezer évig fennmarad.

A játékokon, mint ahogy illik, minden számban megmérettettem magamat. Kedvenc számaimban, úszásban fogathajtásban és diszkoszvetésben, hoztam a „papírformát” és megszégyenítő győzelemmel tiportam földbe velejárásimat. Sajnos a játékokat nem tudtam megnyerni, és megszégyenülten, második helyezettként távoztam Olümpiából.[1]

Kíséretimmel egy napi járóföldre lévő kikötőbe, Katakolonba indultam, ahol rögvest hajóra szálltunk. Természetesen tisztában voltam a tengeren ránk leselkedő veszélyekkel. Rögtön a kikötőben egy medúzaraj úszott felénk, ami a mi kultúránkban rossz előjelnek számít. Göröghont elhagyva dél-kelet felé vettük az irányt, Júdeába.

Csakhogy az időjárás nem kegyelmezett. Három nap hajózás után bekövetkezett a legrosszabb. Egy mediterrán ciklon elérte a Földközi-tenger keleti medencéjét, és Poszeidón haragja lecsapott. Hajótörött lettem. A csapatom mind odaveszett, az ellátmányommal és teljes vagyonommal.

Nem sokra emlékszem a történtekből. Az éjszaka közepén ért minket a vihar. A hullámok 5 ember magasak voltak. könnyedén szétszedték a hajót. Én amint a tengerbe zuhantam, eszméletemet vesztettem.

Arra ébredtem, hogy egy homokos tengerparton fekszem a perzselő hőségben. Mellettem gyermekek játszadoztak. –Az elíziumi mezőkön vagyok? – kérdeztem magamtól. Ez itt a megváltás? Ám össze kellett szednem magam. Felfedezőútra indultam. Nem telt el sok idő, és ráébredtem, ismerem én ezt a helyet! Alexandriában voltam, Egyiptomban. A világítótoronytól nem messze értem partot.

A városban pezsgett az élet. Hajók indultak és futottak be. A kikötőbe már a halászok többsége visszatért amikor én a kikötőbe értem. Leginkább hatalmas bárkák jöttek. Alexandria a Távol-kelet és Európa között helyezkedett el, így kulcsszerepet vállalt a Selyemúton történő kereskedelemben.

A kikötőből egyenesen a piac felé vettem az utam, hogy élelemhez jussak. Pénz híján a helyiek jó indulatának voltam kiszolgáltatva. Ahogy a piacon sétáltam megláttam egy fűszerárust, aki végtelenül ismerősnek tűnt, csak azt nem tudtam, honnan. Mit volt mit tenni, megszólítottam hát. Mit látnak szemeim, hisz ez Abdul! Évfolyamtársam volt a filozófia karon. Abdul egyből megismert. Kérdezte mi történt velem én meg az elejétől elmeséltem neki mindent.

Természetesen meghívott magához, hogy tető legyen a fejem felett. Ahogy hazaértünk, háremije már vacsorával várt minket. Igazi egyiptomi, házias csemegéket tálaltak elém. Abdul mesélt Ptolemaiosz uralmáról, arról, hogy Nagy Sándor mennyire feldúlta az országot. A helyiek már úgy vélik, mintha Isteneik elfordultak volna tőlük. Mesélt arról, hogy a legenda szerint csak idő kérdése, és Apophisz a kígyó felfalja Rét, a napistent, ami a világ végét jelenti, és arról, hogy Nutot és Gebet, a földet és az eget Atlaszhoz hasonlóan hogyan tartja egymáshoz távol Su a szél istene.

Minden bizonnyal nagyon nehéz időszakon vannak túl. Pár évszázaddal ez előtt Ehnaton fáraó „reformjai” később, a zsidók elvándorlása, II. Ramszesz fáraó nagy szégyene, most pedig Nagy Sándor hódítása minden bizonnyal feldúlta az országot.

Ptolemaioszra minden helyi megvetéssel tekint, szerintük semmi keresni valója itt, és vissza kellene mennie oda, ahonnan jött. Az ország szerinte romokban hever. Rettenetes évet zártak. A szárazság korszaka jóval hosszabbnak bizonyult, mint várták. A termény gyenge és a nép az éhínség szélén áll. Szívből kívánom nekik, hogy helyzetük minél hamarabb változzon meg.

Abdul jó vendéglátónak bizonyult. Egyik asszonyával tölthettem éjszakáimat, mindent megadott nekem, amit csak szerettem volna. Ha már Egyiptomban voltam, nem hagyhattam ki a fővárost, Kairót, illetve az Abu-Szimbeli templomot, amit II. Ramszesz építtetett pár száz évvel ezelőtt. Ám látogatásom fénypontja a Gízai piramisok voltak. Habár közel nem voltak már olyan fehérek, mint amit a leírásokból olvastam, mivel a látvány valóban leírhatatlan volt. Minden bizonnyal gondos tervezés eredménye, és igaz mérnöki mestermunka.

Egyiptom után Abdul jóindulatának köszönhetően egy kisebb vagyonnal indultam eredeti úticélom felé, Júdeába. Akkoriban Izrael a szeleukidák uralma alá tartozott, és zsidó barátaim elnyomásban éltek. Júdea keleti részére igyekeztem, hogy meglátogassam bölcs Mordechai barátomat, aki nevezetesen Eszter bátyja. Célja nem más volt, mint húga trónra juttatása.

A helyzet nem volt egyszerű. A király Achasveros tanácsadója egy rettenetes antiszemita ember, Hámán volt. Mindent megtett, hogy Mordecháj barátom népét sanyargassa. Ezt nem nézhettem tétlenül. A Sinai-félsziget átszelése után rögtön a Golán hegységbe vettem az irányt, ott bujkáltak a zsidók. Mordechai rettenetesen örült. Őt Szúzában nevelték kiskorában Arisztotelészhez hasonló bölcsek. Athénban találkoztunk, ahol rögtön jó barátságot kötöttünk.

Amint megérkeztem, felmértem a helyzetet. Láttam, hogy az ottani emberek teljesen különböznek. Eddig még sohasem találkoztam ilyen emberekkel. Egyetlen Istenben hisznek, különleges előírásaik vannak ez étkezési szokásaikkal kapcsolatban, és hétnaponként leáll az élet. Kifejezetten érdekes volt velük beszélgetnem, és mindenképp meg kell hagynom, teljesen másképp látják a világot, mint mi.

Szerintem kifejezetten felháborító, hogy valaki, csak mert mások, elnyomásba taszítja őket. Hámán minden bizonnyal  büntetést érdemel. Mordechai előadta nekem tervét: Esztert Achasveros király feleségének szánja. Jómagam is találkoztam Eszterrel. Gyönyörű asszony, nem csak külső szépsége teszi vonzóvá, intelligenciájához hasonlót én még nem láttam.

A terv egyszerű: Esztert egy bál során elefántháton vonultatjuk végig Jeruzsálem főutcáján, ahol a király rögtön észreveszi. Szépsége megidézi, és a tervünk sikeres lesz.

Így is történt. A terv sikeres lett, és Achasveros elvette Esztert. Ám a munkám itt még nem ér véget. Tanácsoltam Mordechainak, hogy jelezze Eszternek, Hámánt, a gazt el kell űzni. Eszter bevetette egyik vacsorán szépségét, kérlelte férjét: űzze el Hámánt. Sikerrel járt. A zsidók kiszabadultak a nyomorból, és Izrael népe 30 évre újra szabad lett.

Sok emberrel volt lehetőségem beszélnem, nagyon megtetszett Izrael. Béke van és nyugalom. Egyetlen Istenben hisznek az emberek. Ezt picit furcsállom. Hogy lehet valaki tévedhetetlen? Ám ahogy tanítómesterem, Arisztotelész mondta: „Minél nagyobb a jólét, annál könnyebben felborulhat”. Sok idő eltelt, Izrael uralkodója, Ahasveros elhúnyt. Új idő kezdődött. Nekem meg ideje volt tovább indulnom.

További kalandjaim során számos más néppel találkoztam. Ha szeretnétek, azt is elmesélem, de már csak másik alkalommal. [2][3][4]

Selmeci Dávid (9. b)

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

[1] Eddigi elbeszélésem kizárólag saját forrásból született, ugyanis volt lehetőségem Olümpiában járni. Felmásztam a Zeusz templom romjaira, és a múzeumban megtekintettem Niké istennő szobrát. Számos információt felhasználtam ott szerzett ismereteimből.

[2] Biblia Eszter könyve

[3] https://www.citatum.hu/szerzo/Arisztotelesz

[4] A saját élményim: Jártam Görögországban, és Izraelben,

Forrásaim kizárólag múzeumokból, és helyi lakosok elbeszéléseiből származnak, és mindben megbízom.