– El tudná mesélni, hogy pontosan milyen díjat is kapott a tanár úr?

 – Egészen pontosan én sem tudom megmondani. Ez a MOL MesterM-díj, amit a MOL, a legnagyobb magyar cég ad ki, és már évtizedek óta sok pénzt fektet tehetséggondozási projektek támogatásába.

Az széles körben ismert, hogy számos magyar sportolót szponzorálnak, de emellett jelentős összegekkel támogatnak tehetséges fiatal művészeket és természettudományokban kiemelkedő diákokat is. Nagyjából 10 éve létezik a díj, és azt hiszem, évente három díjat osztanak ki kategóriánként. Három díjat sportedzőknek, három díjat művészeti téren, és három díjat tanárok között. Azon, hogy megkaptam, nagyon meglepődtem, mert végignéztem a korábbi évek díjazottjait, és akik matematikából elnyerték a díjat, nálam mind jóval idősebbek, és teljes pálya-életművel rendelkező tanárok. Arra tippelek, hogy pont azért díjazhattak engem, mert volt egy olyan elképzelés, hogy ,,most díjazzunk fiatalabbat, hátha azzal kedvet csinálunk a mostani egyetemistáknak a tanításhoz”.

– Önnek mit jelent ez a díj?

 – Olyan nagy változást biztos, hogy nem hoz abban, ahogy a tanításhoz hozzáállok. Nyilván ad egy kis megerősítést az embernek, hogy van értelme annak, amit csinál, vagy ahogy csinálja, szóval valamiféle kis önbizalom pluszt mindenképpen ad.  Jár hozzá egy tanári fizetés mellett semmiképpen nem elhanyagolható pénzügyi díjazás is, aminek főleg azért örülök, mert az embernek (a tanári szakmában) kevésbé kell, hogy szempont legyen az, hogy a munkával mennyi pénzt keres, ugyanakkor nagyon hasznos ösztönzőt jelent, afféle kis ösztöndíjként fogom fel, hogy a tanításnak azzal a részével többet foglalkozhassak, ami engem érdekel.

– Mit szeret a matematika oktatásban?

 – Hát nagyon sok mindent, azért ezt nem olyan könnyű megfogalmazni. Az, ahogyan a Fazekasban tanít az ember, pláne matek tagozaton azt jelenti, hogy nem nekem kell meggyőzni a diákokat arról, hogy a matematika érdekes és jó dolog, hanem alapból erős a motivációjuk. Innen nézve nekem elég speciális a helyzetem. Szeretem, hogy nagyon okos és lelkes gyerekekkel tölthetek el sok időt. Másrészt én a matematikát önmagában véve is nagyon szeretem. Eredetileg elméleti matematikusként végeztem az egyetemen, és ha kutató lennék, mint azt 10 évvel ezelőtt gondoltam, akkor sokkal inkább a matematika egy kis szeletére kellene koncentrálnom. Így viszont sok különböző területével tudok a matematikával foglalkozni.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok eddigi pályafutása során?

 – Egy-egy konkrét pillanatot nehéz kiemelni, talán azokat a pillanatokat szeretem igazán, amikor valakin látszik, hogy éppen megértett valamit, pláne ha valami olyat értett meg, amit előtte sokáig még nem, és láttam azt a küszködést rajta, hogy nem érti, nem érti, nem érti, de mégis beleteszi a munkát, és akkor egy ponton felcsillan a szeme, és látszik rajta, hogy végre megértette, és most büszke magára, mert sikerült megoldania egy olyan feladatot, amiről maga sem hitte el, hogy meg tudja csinálni.

– Mikor döntötte el, hogy matematika tanár szeretne lenni?

 – Ennek nem volt egy nagyon konkrét pillanata, fokozatosan alakult ki a dolog. Amikor én egyetem után doktoranduszként kezdtem el kutatni, valamiért nem ment olyan jól, nem tudtam eléggé erre a feladatra összpontosítani, mellette egy csomó más dolog is érdekelt. És akkor kitaláltam, hogy biztos, ami biztos, egy tanári kiegészítőszakot is elkezdek majd, hogy azért legyen egy tartalékpálya is. Az egyetemen tartottam doktoranduszként órákat, amiket nagyon élveztem, ez is biztos hogy benne volt, és versenyt is szerveztünk középiskolások számára, a Dürer versenyt, amit sokan ismernek a Fazekasban is. És akkor valahogyan ez a hír, hogy tanári kiegészítő szakon gondolkozom, eljutott a Dobos tanár úrhoz itt a Fazekasban, aki nekem az osztályfőnököm is volt, mert ugye én ide jártam a Fazekasba diákként is. Ez egybeesett azzal, hogy a Fazekasban hirtelen kellett néhány órára egy matektanár. Dobos tanár úr felhívott, hogy nem akarok- e pár órát tartani a következő tanévben a Fazekasban, és azt válaszoltam, hogy nagyon szívesen kipróbálnám. Fokozatosan nőtt az óraszámom, először egy héten 7 órám volt, aztán 10, és most már egy ideje teljes állásban dolgozom és osztályfőnöke is vagyok a 11. C-nek.

Szerző: Tóth Dániel (9.a)

Fotó: bemutatkozó film