Kezdetben az örvénylő sötétség létezett, ebből jött létre Végtelen, a tudományok istene. Mindezek után Végtelen megteremtette a másik két főistent, Egyeneseket és Pontokot, az ikerpárt. Egyenesek volt a létezés istene, Pontok pedig a nem létezésé.

Egyenesek és Pontok állandóan veszekedtek, míg egy sötét napon Egyenesek kettészakította Pontokot, ekkor minden elkezdett rezegni, a levegő egyszerre volt tűzforró és jéghideg, majd egy néma robbanás közepette létrejött az AnyaG, amelyből Egyenesek és Végtelen alkotni kezdtek.

Végtelen megalkotta a véges világot, amelynek a határán túl az Ő végtelen helye terült el. Végtelen a Csillagok megalkotásával kezdte. Meggyújtotta az AnyaGot és a világba hulló szikrákból létrejöttek a Csillagok. A sötét világban egyszerre világosság lett. Ezután megalkotta az AnyaG-ból a Csillagok istennőjét, X-et, akire azt a feladatot bízta, hogy ébren tartsa a Csillagokat. Ha eltűnik egy, fújjon buborékot az AnyaG-ból és alkosson új Csillagot.

Végtelen ezután megteremtette a Bolygókat fia, Egyenesek könnycseppjeiből, amelyeket szétszórt a Csillagok között, majd létrehozta a bolygók istenét, Gömböt. Gömb feladata a béke és a rend fenntartása volt.

Eközben Egyenesek elkezdett unatkozni, mert apja nem törődött vele. Azon kezdett el gondolkozni, hogyan tehetné érdekesebbé az életét. Ekkor meghallott egy suttogó hangot, amely azt az üzenetet közvetítette neki, hogy ölje meg apját, így szerezze meg tőle a hatalmát. Egyenesek megalkotta az első fegyvert, a Leszámolok nevet adta neki.

Miközben Végtelen fürdőzött a forrás vizében, Egyenesek mögélopakodott és leszúrta őt a Leszámolokkal. Apja meghalt és a véréből, amely lecsöppent a bolygókra, lettek az emberek.

Az emberek kezdetben csak nők voltak, de később Egyenesek az egyik nő véréből létrehozta a férfiakat, így fenn tudott maradni az emberi faj.

Ezek után Egyenesek megteremtette az állatokat, pusztán a gondolattal, majd az állatok istenét, Trapézt.

Egyenesek megteremtette a természetisteneket, mert még mindig magányosnak érezte magát. Végtelen hajából lett a szelek istene, Párhuzamosok, lábaiból lett a fák és a növények istene, Gyök, a forrás, amelyben fürdött Végtelen, lett a vizek istene, Köb. Ezenkívül még két istent teremtett meg Egyenesek Végtelen testéből. Fogaiból lett a fémek és ásványi anyagok istennője, Paralelogramma, szikrázó haragjából pedig született Hatvány, a tűz istene.

Egyenesek leszállt a földre, majd a porból, amit ezzel a cselekedettel felkavart, létrejöttek az angyalok. Aki meghallotta az angyalok énekét, az többé nem volt élő, és kikerült a véges világból a végtelen sötétségbe.

Egyes állítások szerint Egyenesek a szivárványon sétálva látta meg Háromszöget, akit később elrabolt és egy napraforgókkal teli szigetre vitt magával, majd összeházasodott vele. Egyenesek kezdett félni az asszonytól, mert az megöregedett. Így Egyenesek őt is meg akarta ölni, ugyanazzal a módszerrel, amellyel Végtelennek oltotta ki életét. Háromszög azonban meglátta egyeneseket a tükörben és rájött, hogy mire készül. Háromszög hirtelen felállt és saját fegyverével pusztította el Egyeneseket, így átáramlott Háromszögbe Egyenesek összes hatalma és ereje. Háromszög halhatatlan istennő lett.

 

Szempontok: teremtés, természet, emberek születése, istennemzedékek, istenek feladatai

 

Szerző: Tóth Boglár (9.a)

Illusztráció: Displate