Kedves fiam, Hannes! Levelemet a Johannita Lovagrend rodoszi ispotályából írom neked, miközben a sikeres jeruzsálemi hadjárat során szerzett sérüléseimből lábadozom. Betegágyamon fekve eszembe jutott családunk felemelkedésének története, az, hogy milyen messzire jutottunk a kezdetek óta.
Ükapám, Lothár egy nincstelen, bajor lovag volt, azonban miután Krisztus urunk 933. évében részt vett a magyarok megállításában Merseburgnál, I. Henrik seregének tagjaként, a vitézségéért Henrik megjutalmazta és földbirtokossá tette. Lothárnak egyetlen fia született, a dédapám, Henrik. Henrik apja példáját követve harcolt 955-ben I. Ottó oldalán Augsburgnál, ahol döntő csapást mértek a magyarokra. Dédapám Ottó legkedveltebb lovagjai közé tartozott, így megadatott neki az a megtiszteltetés, hogy elkísérje urát Rómába 956-ban, ahol a pápa császárra koronázta Ottót. Henrik tanúja lehetett a Német-római Birodalom létrejöttének. Dédapámnak két fia volt, az elsőszülött Lothár és az öccse, Wilhelm, a nagyapám. Henrik halála után a bajorországi földjei Lothárra szálltak. Wilhelm hagyaték nélkül maradt, ezért 996-ban beállt azon lovagok soraiba, akik Gizella bajor hercegnőt kísérték Magyarországra eljegyzése után. Az ezt követő évben, 997-ben a nagyapám többedmagával segített Istvánnak, a későbbi magyar királynak legyőzni a lázadó Koppányt. István cserébe birtokot adott Wilhelmnek Magyarországon, aki így letelepedhetett. Wilhelm egyetlen utódot nemzett, az apámat, Friedrichet. Friedrich az unokatestvére, Henrik ellen harcolt I. András és öccse, Béla oldalán a németek ellen, Krisztus urunk 1051. évében, a Vértes-hegységben. Ebben a csatában vesztette életét. A bátyám, Johann és én is még kisgyerekek voltunk ekkortájt. Mivel Johann volt az idősebb, ezért ő örökölte az apánk magyar birtokait. Amikor idősebb lettem, úgy döntöttem, elhagyom Magyarországot, hogy külföldön próbáljak szerencsét, hátha találok egy hűbérurat, akinek felajánlhatom lovagi szolgálataimat. Először kelet felé, Bizánc fővárosába, Konstantinápolyba indultam. Konstantinápoly a legnagyobb település, amelyet valaha láttam. A várost hatalmas falak veszik körül, amelyek védelmet nyújtanak az esetleges támadásokkor. Találkoztam sok helyi és messzi tájakról származó kereskedővel is és volt lehetőségem megcsodálni a selyemkészítést is. Az itt élő emberek meséltek nekem az ő hitükről, amely több részben is eltér a miénktől.
Konstantinápolyból az utam Velencébe, majd Genovába vezetett. Ezek a városok a kereskedelem központjának számítottak már akkor is. Mind a két település vízparton fekszik és hatalmas kikötőjük van, ahova messzi vidékekről érkeznek kereskedők a hajóikkal, hogy árusíthassák portékáikat. Velencében remek fegyvert tud szerezni az ember, Genovában pedig jó minőségű fát árusítanak. Genovából észak felé vettem az irányt, és meg sem álltam, amíg el nem értem Normandiát. Itt csatlakoztam a herceg, Hódító Vilmos csapatához és átkeltünk Britanniába. Ott voltam, amikor Vilmos Hastingsnél legyőzte az angol uralkodót és hűbéri államot alapított. A király földet adott nekem, így letelepedtem Britanniában, ahol később megismertem édesanyádat, Ethelt. Éppen az esküvőnkre készültünk, amikor 1075-ben elszörnyedve értesültünk a hírről, miszerint VII. Gergely pápa kiadta a Dictatus Papae című dokumentumát, amelyben a követeléseit fogalmazta meg. Ez évekig tartó konfliktust eredményezett közte és IV. Henrik császár közt, amely 1077-ben Canossa-járásra kényszerítette a császárt. Krisztus urunk 1095. évére II. Orbán pápa megelégelte, hogy a Szentföld nem keresztény, hanem muzulmán fennhatóság alatt áll, ezért keresztes hadjáratot hirdetett. Úgy éreztem, hogy ezért a célért nekem is harcolnom kell, így csatlakoztam a sereghez. 1099-re elértük a célunkat és erős küzdelem árán elfoglaltuk Jeruzsálemet. A csata során komoly sérüléseket szereztem, de itt, Rodoszon, igazán jó ellátásban részesítenek, aminek köszönhetően remélem, nem sokára hazatérhetek. A gyógyulásom idején sokat gondolkodtam az eddigi élményeimen és tapasztalataimon. Amikor sok-sok évvel ezelőtt útnak indultam Konstantinápolyba, még nagyon fiatal voltam, viszont Jeruzsálemben olyan pusztításnak lehettem szemtanúja, amely elgondolkodtatott, hogy van-e értelme ennyit küzdeni a földi javakért.
Üdvözöl, édesapád, Graf Friedrich Wilhelm von Random Krisztus urunk 1100. évének Vízkereszt havában
Szerző: Bognár Kinga
Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!
Illusztráció: internet (a képen a rhodoszi johannita lovagvár látható)
